Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

INTERJÚ IVÁNYI GÁBOR LELKÉSSZEL

„A gyűlölet elszabadításánál pokolibb dolog kevés van”

2020. augusztus 19. szerda

A Dankó utca a hajléktalanellátó intézmény miatt nem jó hírű része a kerületnek, pedig fontos értékek képviselőinek van itt a székhelye. A Líra könyvkiadón kívül ez az utca ad otthont a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség néhány szociális, egészségügyi és oktatási intézményének. Az egyház vezetőjével, Iványi Gáborral beszélgettünk életről, halálról, napi ügyekről és a korszakról, amelyben élünk.

- Az Emberi Jogok Európai Bírósága 3 millió eurós kártérítést ítélt meg az egyházának, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET), mert az Orbán-kormány 2011-ben megfosztotta az egyházi státusztól. Jól tudom, hogy csak az összeg töredéke folyt be eddig a magyar államtól?

- Igen, gyakorlatilag újra végig kell mennünk a perek sorozatán, hogy kikényszerítsük ezt az összeget. Az európai igazságszolgáltatáshoz csak akkor fordulhatunk, ha itt már minden jogi lehetőséget kimerítettünk. És a hazai bíróságokon nem állunk jól. Pedig nem a templomunk gombjának fényesítésére használjuk a forrásainkat, hanem arra, hogy felzárkózó oktatást és szociális támogatást adjunk a rászorulóknak. (A MET-ről és Iványi Gáborról lásd keretes írásunkat.) Közel tíz éve, amióta hivatalosan nem vagyunk egyház, minden hónapban drukkolunk, hogy a dolgozóinknak és a gondozottjainknak (hajléktalanok, iskolások, hátrányos helyzetű családok) oda tudjuk adni, amit kell, a fizetést és mindazt a támogatást, amiért vagyunk. Én egyébként azt vallom, hogy az egyházaknak a közoktatásban nincs helyük, de ahol nagy a nélkülözés, ott muszáj segíteni. A kormány viszont a cselédek országát akarja létrehozni, nem érdekelt abban, hogy a gyerekek tanuljanak és továbbtanuljanak. Emiatt vagyunk hosszú évek óta konfliktusban, ezért próbálták meg alólunk kihúzni a talajt azzal, hogy megfosztottak bennünket az egyházi státusztól. Az olyan intézkedések miatt is vita van a kormány és köztünk, hogy például megtiltják a hajléktalanoknak, hogy a város turisztikailag érintett területeire lépjenek. Bűncselekmény szegénynek lenni, mert ha a rendőr háromszor rászól, akkor mehet közmunkára vagy börtönbe. Ezt én botránynak tartom.

- A hétköznapok gyakorlatában mit tapasztalnak, a rendőrök végrehajtják ezt a rendelkezést? 

- A rendőrök tudják, hogy ha valakinek van egy kis búvóhelye, akkor nem okoz gondot, békén hagyják az illetőt. A szegénység szerintük sem bűncselekmény. Őrült gondolat ez, hogy a szociális munkások helyét vegyék át a rendőrök. Ugyanolyan veszélyes őrültség, mint az, hogy a kórházakat katonák igazgassák, vagy az, hogy az iskolákba a szociális munkások és a pedagógiai asszisztensek helyett iskolarendőröket küldjenek.

- A társadalmat hogyan látja ebből a szempontból? Mondta, hogy a rendőrök józanul reagálnak, igaz ez nagy általánosságban is az emberekre? 

- Ez egy jó kérdés. Az a jellemző, hogy ahol az állam felmondja a szolidaritást, ott az emberek sem lesznek támogatók és együttérzők. Természetesen ez nem mindenkire jellemző, de ez a minta. „Ne légy szolidáris a másikkal, mert elfoglalja a helyed.” A hazug propaganda mindenkit arra bátorít, hogy legyen önző és gyűlölködő. A gyűlölet elszabadításánál pokolibb dolog kevés van. Jákob példáján szoktam tanítani: nem baj, ha az embernek pusztító ingerei vannak, hisz ami a földből való, az legyen önző, lobbanékony, kezelhetetlen, mert ebből lesz a szenvedély, az alkotóerő is, csak legyen ott a szellem fékező ereje, az értelem, a belátás. A Prédikátorok könyve azt mondja, hogy mindennek rendelt ideje van. Rendelt ideje van ennek is. Amikor az egész világon söpör végig az önzés, a diktatúra kívánása, amiről pedig tudjuk, hogy hova vezet, akkor azt valahogy túl kell élni. Ebben a helyzetben nem tudunk mást tenni, mint fokozottan őrizni az értékeinket.

- Mit érzékelnek itt a Dankó utcában abból, hogy tavaly ősszel változott a kerület vezetése?

- Sajnos érzékelem, pedig az lenne a normális, hogy polgármesterek jönnek-mennek, mi pedig maradunk. De a helyzet az, hogy az új polgármester már többször volt itt beszélgetni, a két elődje (Sára Botond és Kocsis Máté – a szerk.) egyszer sem lépte át a küszöböt, és soha semmilyen eseményre nem hívtak meg. Mi olyasfajta munkát végzünk, amit sokan elleneznek, mert az utcában megforduló hajléktalanok kétségtelenül jelentenek terhet az itt lakók számára. De közel sem akkorát, mint ahogy a propaganda hirdeti. Ebben az utcában egyébként maradt az előző képviselő (Sántha Péterné, Fidesz-KDNP – a szerk.), aki azzal kampányolt, hogy meg fogják szűntetni a Dankó utcai menhelyet. Az új polgármester nagyon nehéz feladatot vállalt, kívánom, hogy okos tanácsadói legyenek. Mondjuk tőlünk még nem kért tanácsot, hajléktalanügyben sem, de nem is tolakodunk. A Wesley János Lelkészképző Főiskola pedig nem tartozik az önkormányzat hatálya alá. Ott 7 éve küzdünk a doktori iskoláért, és 7 év után végre tudtunk skype-on beszélni az akkreditációs bizottság elnökével, aki elmagyarázta, hogy nem hozzájuk kell fordulni, hanem az oktatási hivatalhoz. Az viszont addig nem áll velünk szóba, amíg az akkreditációs bizottság nem foglal állást. Így folyik évek óta a labdázás. Itt sem marad más, mint a per, végig kell vinni azt is Strasbourgig.

- Végül egy szomorú hírre kérdeznék rá. Tudom, hogy ismerte Bogdán Lászlót, Cserdi polgármesterét, aki a közelmúltban önkezével vetett véget az életének. Ön szerint mi közünk van nekünk, az itt maradóknak Bogdán halálához?

- Bogdán László egy nagyon jó szándékú, romantikus alkat volt. Sokan vádolták őt azzal, hogy diktatórikus módszerekkel vezette a falut. Sok ellensége volt a cigányok között. Én nem tartoztam az ellenségei közé, és nem is bíráltam őt, csak kérdeztem, hogy miért csinálja úgy, ahogy. És ezek jó beszélgetések voltak általában. Mélyen megrendített az ő önkéntes távozása, nem láttam ennek előjelét nála. Túl nagy teher volt, amit a vállán vitt. Azt gondolom, hogy a polgármestereink, vagy azok a személyek, akik az első sorban ütköznek a hatalommal, különleges szolidaritást érdemelnek, ne bíráljuk őket orrba-szájba, ahogy szokták mondani. Bátorítsuk az elől menőket. Mindent vegyünk észre, ami jó, és azt ismerjük el. A kilenc unokám közül van kettő, amelyik rákapott arra, hogy milyen jó megmondani a másiknak, hogy „szeretlek”. Vannak szavak, amik olyan nehezen jönnek ki, és mégis annyi erő van bennük. 

Szöveg: Gaal Ilona; Fotók: Huszár Boglárka

- - -

Múlt és jelen

Iványi Gábor több lelkésztársával együtt alapította 1981-ben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), miután kiváltak a Magyarországi Metodista Egyházból a pártállammal kollaboráló vezetés miatt. Részt vett az illegálisan működő Szegényeket Támogató Alap (SZETA) munkájában is a rendszerváltást megelőző 10 évben, majd országgyűlési képviselő volt az SZDSZ színeiben (1990-1994 és 1998-2002). Iványi Gábor adta össze Orbán Viktort és feleségét, majd két gyermeküket is megkeresztelte. A MET egyház hozta létre a Wesley János Lelkészképző Főiskolát 1987-ben, ennek Iványi a vezetője a kezdetek óta. Ez az intézmény is a kerületi Dankó utcában van, akárcsak az Iványi-alapította Oltalom Karitatív Egyesület székhelye is. Az Oltalom hajléktalanszállót és hajléktalankórházat működtet a Dankó utcában, és itt kapott helyet a Wesley óvoda is, ahova sok hátrányos helyzetű család gyermeke jár a kerületből. A MET az ország számos pontján vesz részt a hajléktalanellátásban, óvodákat és iskolákat működtet hátrányos helyzetű gyermekeknek, és vannak idősotthonai is. 2011-ben az Orbán-kormány törvényt hozott, amelynek értelmében a MET elveszítette egyházi státuszát, s így sem állami támogatást, sem egyházi szja-felajánlást nem kaphat. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014-ben megállapította, hogy a törvény sérti az uniós jogokat, 2017-ben pedig 3 millió eurós kártérítést ítélt meg a MET-nek. A kormány eddig ennek csak töredékét fizette ki.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben