„Nem akartunk egy sokadik nápolyi pizzériát csinálni, ráadásul annak szerintünk csak fatüzelésű kemencével van értelme, az adja meg a ropogósságát. A mi pizzánk nem nápolyi, ez a saját találmányunk, mi így szeretjük. Igen, pesztót teszünk rá a végén, féltünk, hogy az olaszok felháborodnak rajta, de a törzsvendégeknek tetszik” – magyarázza a hely koncepcióját Erdős Marcell, az egyik alapító.

Örömből főznek

A két srác (24 és 32 évesek) előző munkahelyükön, a Double Shot kávézó és étteremben talált egymásra, s hamar kiderült, hogy a konyhában szavak nélkül is értik egymást. Nagy Marcell közgazdászként, Erdős Marcell pedig villamosmérnökként végzett, majd mindketten a főzés-vendéglátás felé vették a kanyart. A Double Shotban dolgozva egyszerre fogalmazódott meg bennük az ötlet: szeretnének egy saját éttermet minőségi olasz ételekkel, de a saját ötleteiket beleszőve, sallangok nélkül, egyszerűen. Sok névötleten gondolkodtak, „legyen az a nevünk, hogy KétMarci, legyen az a nevünk, hogy ez, legyen az a nevünk, hogy az”, majd a végén Nagy Marcell bedobta az aduászt: „legyen az a nevünk, hogy LengyenAz!” És így lett.

Az egyszerűséget két dologra értik: egyrészt elegük lett az olyan éttermekből, ahol fogyaszthatatlan, túl bonyolult ízvilágú ételeket tálalnak, másrészt nem szerettek volna modoroskodni, őszinte, kedves, laza helyet akartak, ahol tulajdonosként megengedhetik maguknak a vendéggel való kulturált vicceskedést, ha az nyitott rá. „Egyik este, mikor rengetegen voltak, azt mondtam a külföldi vendégeknek, segítsetek már összerakni a tányérokat, nem vagyok pincér, közgazdász vagyok. Jól fogadták, nagyot nevettek” – meséli Nagy Marcell.

„Olyan helyet akartunk – folytatja a másik Marci –, hogy aki bejön, úgy érezze magát, mintha a haverja nappalijában ülne, ahol szórakozásból, örömből és jó kedvvel főznek neki, próbálják lenyűgözni. A hangulat legyen laza, az ételtől viszont ájuljanak el.”

„Házilag, ahogy nekünk ízlik”

Olyan kevésbé ismert olasz tésztákat hoztak be a kínálatukba, mint az amatriciana, boscaiola, al limone, illetve mindenbe visznek valami kis csavart. Az eredeti olasz receptek sokkal letisztultabbak, ők viszont a saját ízlésük és korábbi vendéglátós tapasztalataik alapján készítenek valami olyat, amitől a vendégek többségéből törzsvendég lesz rövid idő alatt.

Emellett, amit csak lehet, házilag készítenek, kezdve a tojásmentes durumtésztától a pizzatésztán át a pesztóig. Étlapjuk rövid, de minden egyes tételt megéri megkóstolni. Nem akartak külön napi menüt főzni, mint a környékbeli éttermek, náluk pizza és tészta van, meg napi egyféle leves és egy desszert, nem is szeretnék a kínálatot bővíteni.

Túlélték a járványidőszakot

A koronavírus-járvány alatt sok étterem tönkrement vagy legalábbis szünetelt, és szélnek eresztette az alkalmazottakat. Nagy szó, hogy egy frissen nyitott étterem – másfél hónappal a nyitás után érte őket a kötelező bezárás – fenn tudott maradni. Az volt a szerencséjük, hogy nem vállalták magukat túl, apránként tervezték felépíteni az üzletet, nem vettek fel alkalmazottat, így nem is kellett őket elküldeni.

„Azért volt olyan nap, hogy bent ültünk, és egy darab rendelés sem érkezett, pedig hamar átálltunk a kiszállításra” – mesélik. Viszont hamar alakult ki a törzsközönségük, pedig nem hirdetik magukat, szájról szájra terjed a hírük.

„Nem várjuk el, hogy valaki minden nap itt egyen, vagy kizárólag nálunk egyen pizzát, nem akarunk letarolni mindenkit. Egy laza hely szeretnénk maradni, ahova öröm beülni.”

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Ványi Ákos