- Az Anyák napja negyedórás film, három női szereplővel. Az olvasók kedvéért röviden a történet: két fiatal nő, Juli és Réka életébe csöppenünk, akik meleg párként élnek együtt, és egyikük édesanyja sem túl jól viszonyul ehhez. Juli anyját várják ebédre, hogy elmondjanak neki valami fontosat. Az anya, ahogy megérkezik, pakol, átrendez, és alattomos célzást tesz Rékának, hogy csak azért dolgozik gyerekekkel, mert pedofil. Majd megtudja, hogy a pár gyermekvállalásra készül, és a lánya már terhes. Innentől a feszültség a tetőfokára hág. Miért ezt a témát választottad?

- Volt a környezetemben egy leszbikus pár, akik gyerekvállalásra készültek. Ők nem mindenhol vállalták fel a leszbikusságukat, ezért engem nagyon foglalkoztatott, hogy a gyerekvállalás miként hat majd erre a magatartásra. Érdekelt, hogy a gyerek érkezése miképp változtatja meg azt, ahogyan megküzdenek olyan dolgokkal, amikkel magukért addig nem mindig tudtak. Hiszen gyerekkel már nem működik, ha a kapcsolat nem mindenhol és teljesen felvállalt. Először úgy volt, hogy róluk forgatok dokumentumfilmet, de visszaléptek, mert féltek, hogy negatív következményei lehetnek rájuk nézve a szereplésnek. Akkor egy másik témát választottam a vizsgafilmemhez, de később, mikor megint lehetőség lett rá, újra elővettem az ötletet, és fikciós filmet fejlesztettem. Tudatosan próbáltam olyan szeletét megmutatni a lányok helyzetének, ami nem a társadalmi-poltikai vetületre, hanem a személyes, családi konfliktusra koncentrál. Ez nem kizárólag LMBTQ-ügy, hanem univerzális, hiszen nem LMBTQ emberek számára is ismerős ez a helyzet. Azt akartam, hogy a filmben a leszbikusság csak olyasmi legyen, mint hogy valakinek fekete a haja, vagy kék a szeme. Mellékes vagy másodlagos a történethez képest.

- Miért tartottad annyira fontosnak ezt a szempontot?

- Mert sokszor zavar, hogy az LMBTQ embereket szerepeltető filmeket automatikusan LMBTQ filmeknek titulálják, és így azonnal egyfajta gondolati gettóba zárják. Szerintem hosszútávon azzal normalizáljuk az LMBTQ identitást, ha ezen felül ábrázoljuk az ilyen karaktereket. Nem a szexuális vagy nemi identitást középpontba helyezve, mintha ezen emberek minden döntése, konfliktusa és problémája pusztán ebből az egy adottságból fakadna. Törekszem rá, hogy a filmjeimben ne politikai vélemények, hanem emberi történetek érvényesüljenek. Ebben mind az ELTE-n, mind az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), ahol filmrendező mesterképzésre járok, támogattak. Ennek ellenére kormányközeli emberek és szervezetek mégis központilag erőltetett ideologizmussal vádolják az egyetemünket. De ez nem más, mint átlátszó ürügy, amivel legitimálni próbálják az erőszakos politikai térfoglalást.

- Ezt mindenki így gondolja az egyetem hallgatói közül?

- Sokmindenben nem értünk egyet, de ebben, azt hiszem teljes az egység. Hiszen, ha csak arról lenne szó, amire hivatkoznak, hogy a fenntartó minisztérium több forrást szeretne biztosítani az egyetemnek, ahhoz nem kellett volna egy alapítványt létrehozni. Ha meg már mégis létrehozták, partnerként kellett volna kezelni az egyetemet. Ehhez képest az egyetem minden egyes döntésről a sajtóból értesült. (Az SZFE alapítványi fenntartású magánegyetemmé alakításáról lásd keretes írásunkat – a szerk.) A sértett hangnemből, nemzetieskedő lózungukból, nem ritkán egyszerűen cáfolható színhazugságokból egyértelmű a számunkra, hogy pusztán politikai térfoglaló szándék motiválja az átalakítást.

- Az egyetem vezetése és a hallgatók is határozottan, hangosan tiltakoztok a tervek ellen. Reménykedsz abban, hogy valamit el tudtok érni?

- Igen, nagyon remélem, hogy tudunk akkora nyomást helyezni a minisztériumra, hogy végül engedniük kelljen. Ha ez nem történik meg, megtesszük a megfelelő lépéseket. [Az interjú elkészülte után hétfőn az egyetem vezetése bejelentette lemondását, másnapra a hallgatók elbarikádozták az egyetemet. - a szerk.]

- Milyen lépéseket terveztek?

- Erről egyelőre nem lenne szerencsés beszélni. Van A, B, C és D terv is és azt is egyértelművé tettük, hogy nem adjuk olcsón ezt az iskolát. Jó érzés látni, hogy egyre többen állnak ki értünk tágabb szakmai körökből is, színészek, rendezők és a Nemzet Színészei is megnyilatkoznak. Abban reménykedem, hogy egyre többen bevonódnak civilek is, hiszen ezeket a totalizáló, központosító, minden kritikai hangot erőből ellehetetlenítő intézkedéseket (MTA, CEU, Index) már jól ismerhetik. Mindezekből az az egy teljesen biztosan látszik, hogy ez előbb-utóbb mindenki kis köreit eléri. Jó lenne, ha ezt legalább most felismernénk és a közös ügyünknek tekintenénk, ami most éppen az SZFE-n történik. 

- - -

VIHAROS EINSTAND 

Lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem teljes vezetése és legfőbb döntéshozó szerve, a szenátus. A döntés oka, hogy a kormány magánalapítvánnyá szervezte át az intézményt, és teljesen megfosztotta autonómiájától. Az alapítvány megkap minden ingatlant és vagyont, de ami a fő: a döntési jogköröket is. Eddig a szenátus volt az egyetem legfőbb döntéshozó szerve, amelybe demokratikus módon választottak oktatókat, hallgatókat, szakszervezeti delegáltakat.

A szenátus döntött arról, hogy kik és mit taníthatnak az egyetemen, kit válasszanak rektornak, mire költsék az egyetem pénzét, és hogy milyen szabályok szerint kívánják működtetni az intézményt. Ezeket a jogokat az egyetem polgárai most mind elveszítik. Ráadásul az SZFE vezetése a sajtóból értesült a viharos gyorsaságú átalakítás tervéről néhány héttel a törvény nyári elfogadása előtt. Az intézmény vezetését a miniszteriális szakmai előkészítő fórumra sem hívták meg. Azt szinte kész tényként kezelte mindenki a nagy nyilvánosságot kapott ügyben, hogy a leendő vezető (vagyis az alapítvány kuratóriumának elnöke) Vidnyánszky Attila lesz. Vidnyánszky a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a kaposvári Színházművészeti képzés művészeti képzésért felelős rektori megízottja, hogy csak hármat említsünk a kilenc vezető pozíciójából. Az általa vezetett Teátrumi Társaság az átalakítás hírének felröppenésekor írt egy nyílt levelet, amelyben azt állították, hogy „az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja”. Az intézmény falain belülről számokkal válaszoltak: „a 2010 óta kiosztott állami nagy- és középdíjak között a színházművészeti területen a kitüntetettek 75%-a, a filmművészeti területen kitüntetettek 54%-a végzett az SZFE-n… Az SZFE-n kívül a világ egyetlen filmes felsőoktatási intézménye sem volt képes három egymást követő évben három hallgatói alkotással Diák Oscar-jelölést kapni, amit 2018-ban Kovács István díjra is váltott.” Az alapítvány kuratóriumában Vidnyánszkyn kívül két olajiparban (MOL, Slovnaft) dolgozó felsővezető, illetve Lajos Tamás operatőr-producer és Rátóti Zoltán színész-rendező. Egyiküket sem az SZFE szenátusa delegálta. Zsámbéki Gábor és Székely Gábor nemzetközi hírű rendezők és oktatók már e hír hallatán beadták felmondásukat. Vidnyánszky Attila egy közelmúltban adott interjúban úgy fogalmazott: „Nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedik, egy liberális kör. A szakma tele van történetekkel, hogyan lehetetlenítettek el embereket. Básti Juli, Udvaros Dorottya vagy Blaskó Péter maga mesélte nekem, hogy egyből rosszabb színésznek minősítették őket az általam vezetett Nemzeti tagjaként.” Udvaros Dorottya a következő nyílt levéllel válaszolt munkaadója szavaira: „sehol és senkitől nem tapasztaltam, sem kollégáktól, sem nézőktől, hogy rosszabb színésznek minősítettek volna azért, mert a Nemzeti Színház tagja vagyok!” Blaskó Péter pedig (aki nem volt hajlandó Gyurcsány Ferenctől kitüntetést átvenni) egy interjúban szintén szót emelt az igaztalan vádak ellen. 

Szöveg: Gaal Ilona; Fotó: Huszár Boglárka és Nagy Dániel