- Haladjunk a személyestől az általános felé… Nem titok, hogy édesapád Závada Pál, szintén jeles író, aki a szociológia felől érkezve regényeiben ma is előszeretettel szól (társadalom)történeti témákról, illetve szűkebb pátriájáról, Tótkomlósról. Mennyire estél messze a fától? Érdekel az apai örökség?

- Az érdeklődésem nem annyira a történelem, a családi múlt, a személyes emlékek feldolgozására irányul, mint inkább egy-egy benyomás, érzés vagy tapasztalat vizsgálatára a jelenben. Ilyen szempontból fenomenológiai típusú kíváncsiság ez. Ezért lehet az is, hogy édesapám alapvetően realista, történelmi regényeinek hagyományát nem tervezem, de nem is volnék képes folytatni. Gyerekként gyakran töltöttem a nyarakat Tótkomlóson, de nem tudott olyan fontos helyszínné válni számomra, mint édesapámnak, aki a mai napig visszajár a régi családi házba. 

- Az sem titok, hogy édesanyádat kilencévesen vesztetted el, saját kezével vetett véget az életének. Részben erről  szól egyik versesköteted, a Mész. Aparegényből sok van, de hogy állunk az anyával, az anya hiányával? Volt valami kapaszkodó, vagy a gyászmunkát magad végezted? Tabu és trauma… Segített a gyászban a társadalom, a költészet, vagy a kemény kamaszfiút kellett eljátszani?

- Biztos izgalmas vállalkozás lenne egy anyaregény, de prózát sem tervezek írni a közeljövőben. A gyászmunkában a kapaszkodó egyértelműen a pszichoterápia volt, amihez viszonylag későn kezdtem csak hozzá, de így is nagyon sokat köszönhetek neki. Azt hiszem, nem volt különösebb problémám, ami az öngyilkosság társadalmi tabusítását illeti. Én és a környezetem is elég nyíltan beszéltünk róla. Az már más kérdés, hogy az ember mennyire képes feldolgozni, és milyen stratégiát választ hozzá. Előtérben tartja a traumáit, szorong tőlük, vagy megkeményedik és hárít. Valószínűleg az igazság, mint oly sok mindenben, itt is középen van. Kamaszként inkább a megkeményedést választottam, és a zenélésbe, koncertezésbe, éjszakázásba menekültem. Próbáltam nem tudomást venni a történtekről, de ez hamar visszaütött, ezért kénytelen voltam aktívan foglalkozni a kérdéssel.

- A karriered kezdetén leginkább költőként váltál ismertté, ami – gondolhatják sokan – azért is furcsa, mert e korszak nem éppen az alanyi költők terepe. A slam poetry azonban áttörést hozott, főleg a fiatalabb közönség felé. A rap-szerű, rímekre is épülő, csavaros-vicces művészeti ág talán kevéssé ismert a Józsefváros újság közönsége előtt. Sikerült elérni az idősebb generációkat is? Mi volt az egész lényege?

- A karrierem kezdetén, tizenkilenc éves korom körül rapperként váltam ismertté az Akkezdet Phiai zenekarral, épp azért, mert ez a korszak láthatóan kedvez a rapnek. Gyakorlatilag a rap az új rock’n’roll. Az új évezred kultúrájának tetemes részét meghatározza ez a zenei műfaj és szubkultúra. Ahogy a posztkolonialista diskurzus erősödött, az elnyomott kisebbségek hangja is egyre hallhatóbbá vált. A rap pedig városba költözött népdalköltészet. Az etnikumok, a mélyszegények és más hatalom nélküli csoportok önkifejezése. A slam poetry-t, ami a rapet követte az életemben, szintén ez a fajta, társadalmi ügyek melletti elköteleződés jellemzi. Egy alulról szerveződő, színpadi esemény, ahol bárki elmondhatja a saját szövegét három percben, amit versenyek alkalmával egy zsűri pontoz. A slamet performativitása miatt a szakdolgozatomban színjátéktípusként jellemeztem. De a szöveges része elemezhető irodalmi, lírai műfajként, ahogy a közösségi része mozgalomként vagy szubkultúraként is. A színház, a vers és – bizonyos esetekben, mikor a szórakoztatás a cél – a standup comedy határmezsgyéjén egyensúlyoz.

- Az utóbbi években mintha kipukkadt volna a slam poetry lufija, mintha valami dotcombiznisz lett volna. Maradtak még tartalékok?

- Nem tudom, jó néhány éve nem követem aktívan a mozgalom alakulását, de azt nem gondolom, hogy egy buborék lett volna, ami kipukkadt. Inkább azt érzem, hogy a kulturális tér adaptálódott hozzá, magába olvasztotta, nincs már akkora szenzációértéke, mint korábban. A slam megharcolta a maga forradalmát a hagyományos értelemben vett irodalommal, a piaci alapú szórakoztatóiparral és a politikai cenzúrával is. Ha még ezek után is képes fennmaradni a fiatalok körében, és a társadalmi és irodalmi szocializáció és reflexió platformjaként funkcionálni, akkor ez egy sikertörténet.

- A slam poetry egyik fő építőkockája a vagányság, az odamondogatás, a keménység – az enfant terrible típusú költőt tudjuk magunk elé képzelni… Ha valamikor ennek lehetne helye és közönsége, fogyasztói, az nem éppen az utóbbi időszak?

- Úgy érted, miért nem lettek a slammerekből forradalmárok? Némelyekből azok lettek, de a többség valóban az ellenállás békésebb eszközeit választotta. Valószínűleg kilátástalannak látták a harcot egy ilyen hatalmas politikai és médiagépezettel. Jegyzem meg: joggal. Meg bizonyára a nyelv, a színpadi előadás jobban érdekelte őket, mint az akkut társadalmi problémák megszólítása. Ilyen szempontból mondhatjuk, hogy a slam nárcisztikus műfaj, mert ahelyett, hogy a föld alatt politikai ellenállássá szerveződne, a színpadon illegeti magát. De akkor mindnyájan azok vagyunk, akik a jelen helyzetben nem szervezkedünk aktívan. Kérdés, hogy ennek a folytonos (ki)beszélésnek nincs-e önmagában haszna. Beszélnénk-e nyilvános terekben ilyen nyíltan és gyakran szórakoztató módon az aktuális szociális, politikai és magánéleti anomáliákról, ha nem volna a slam? Talán a színházban igen, de ez sem garantált.

- Az írás mellett dramaturgként is rengeteget dolgozol, de zenészként is jegyzed magad. A több lábon állás mindig dicséretes, ám járványidőszakban éppen a színpadi munkák tűntek el – a zene is, a színház is. Hogyan éled túl ezeket az időket, persze nem csak anyagilag?

- Lelkileg és anyagilag is eléggé megvisel a vírushelyzet. Az egészségügy és az oktatás mellett a lakáspiacot, a vendéglátóipart és az előadóművészeteket érintette a legkorábban és legsúlyosabban a járvány. Persze a többi területen sem rózsás a helyzet. De szerencsére néhány színházi előadás előkészítésében még akadt munkám a nyáron. Az alapvető álláspont az, hogy amíg be nem jelentik az újabb korlátozásokat, addig a színházak terveznek a következő évaddal, és bizakodnak, hogy ősszel esetleg meg lehet tartani néhány bemutatót. De persze minden bizonytalan. Nekem volt mivel elfoglalnom magam: készül az új verseskötetem, egy új, saját drámám, és a doktorit is be kéne fejezni.

- Az állam most színházakat és egyetemeket reguláz meg, a zenészeknek pedig – akár egy kegyes földesúr – könyöradományt avagy garázskoncert-lehetőségeket osztogat. Belülről hogy látod, meddig lehet elmenni? Mennyire lehet kijátszani egymás ellen a színészeket, a dramaturgokat, a rendezőket, a zenészeket?

- Ezzel kapcsolatban nem látok tisztán. Csak azt tudom, hogy Németországban komoly anyagi támogatást kaptak a művészek az államtól, míg itthon ez elenyésző mértékű volt. Egy olyan jelentéktelen kis konc, amin marakodni is kár.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotók: Bokor Krisztián; Rév Marcell, Viszlay Márk és Závada Péter Facebook oldala

- - -

NÉVJEGY

Költő, drámaíró, zenész, Závada Pál író és Gyetvai Ágnes művészettörténész gyermeke. 2009-ben a Jelenkorban jelentek meg először versei, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Első verseskötete 2012-ben, Ahol megszakad címmel, a második 2015-ben Mész címmel jelent meg. 2017-ben jött a harmadik, Roncs szélárnyékban című verseskötete – mindh.rmat jel.lt.k Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra, a harmadikért el is nyerte. 2018-ban Je suis Amphitryon című drámájáért Szép Ernő-különdíjban részesült. 2012-től fennállásáig (2019) a József Attila Kör tagja volt. Verseit angol, német és román nyelvre fordították le. 2010 óta folytat színpadi szerzői és dramaturgiai tevékenységet.

A Krétakör előadásaihoz rendszeresen ír és fordít dalszövegeket. Többek között átdolgozta Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját, készített színpadi átiratot Moliére A nők iskolája című vígjátékából, Fekete Ádámmal közösen pedig a Szentivánéji álomból. Zenei pályafutása több mint húsz évet ölel fel: 1996-ban Süveg Márkkal (Saiid) alapította meg az Akkezdet Phiai együttest.

(Forrás: Wikipedia)

akkezdetphiai