Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Beszámoló

Közösségi Részvételi Iroda 2020. június-augusztus

2020. szeptember 09. szerda

Beszámoló az iroda második negyedéves munkájáról.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2020. márciusi ülésén határozott a Közösségi Részvételi Iroda létrehozásáról Józsefváros Polgármesteri Hivatalán belül. A Közösségi Részvételi Iroda célja olyan eszközök, folyamatok és programok kidolgozása és működtetése, amelyek lehetővé teszik a kerületi lakosok aktív részvételét a helyi ügyekről szóló párbeszédben és a közös döntéshozatalban. Mindezek előfeltétele a lakosság közérthető tájékoztatása és a közösségépítés. Emellett a Közösségi Részvételi Iroda az önkormányzat egyéb szerveivel - ügyosztályokkal, gazdálkodó szervezetekkel és intézményekkel - is együttműködik a fent megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos olyan folyamat részvételivé, elérhetővé és közérthetővé tételében is szerepet vállalunk, amelyek egyébként is folynának a kerületben.

A közérthető tájékoztatás és az átláthatóság elvárása az Irodára is vonatkozik, ezért feladatunknak tartjuk, hogy negyedévente beszámoljunk a nyilvánosságnak arról, hogy a kapcsolódó időszakban milyen tevékenységet végeztünk és milyen eredményeket értünk el. A beszámolóval kapcsolatos kérdéseiket, megjegyzéseiket és javaslataikat várjuk a beszámoló végén felsorolt elérhetőségeink bármelyikén.

Az iroda 2020. március-júniusi beszámolóját itt érheti el.

Az Iroda működése

A Közösségi Részvételi Iroda közvetlen csapata egy közösségszervezővel és egy ügyfélszolgálati munkatárssal bővült a nyáron, így az Iroda közvetlen létszáma négy fő. Rendszeresen együtt dolgozunk az önkormányzat kommunikációs vezetőjével is.

Az Iroda szintén idén nyáron megtalálta helyét a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal földszintjén a 3.1-es irodában (1082 Budapest, Baross u. 63-67.), ahol ügyfélszolgálati időben is elérhetőek vagyunk (hétfő: 13:30-18:00, szerda: 8:15-16:30, péntek: 8:15-11:30).

A Közösségi Részvételi Iroda működéséről részletesebben itt olvashat.

Önkéntesnek itt lehet jelentkezni.

Közérdekű tájékoztatás

A Közösségi Részvételi Iroda gondozza a kerületben található 34 utcai infopontot, amelyek közérdeklődésre számottartó információkat tartalmaznak. Ezeket kéthetente vagy havonta frissítjük. Ezzel párhuzamosan folyamatosan plakátok segítségével tájékoztatjuk  az önkormányzat intézményeiben és lakóházaiban is a kerületieket az őket érintő információkról és rendezvényekről. Szintén az Iroda szerkeszti a Józsefvárosi Hírlevelet, amely kéthetente jut el az arra feliratkozóknak. Iratkozzon fel itt!

Az iroda gondozza a jozsefvaros.hu oldal Szóljon bele! menüpontját is, amely itt érhető el: https://jozsefvaros.hu/szoljon-bele

Közérthető tájékoztatókat írunk a kerületieket érintő fontos fejleményekről, így a lakásrezsi támogatásról, a civil helyiségbérlet kedvezményekről, az elérhető lakáspályázatokról vagy éppen a komposztpályázatról.

Az Iroda tartja fenn a Facebookon található Józsefváros Összefog-csoportot, illetve saját Facebook-oldalunkat is létrehoztuk.

Továbbra is részt veszünk a józsefvárosi zöld szám működtetésében, amely járványidőszakon kívül is ingyenesen áll a józsefvárosiak rendelkezésére hétköznapokon reggel 8 és este 6 között (járványidőszakon kívül hetente átlagosan kb. 50 hívást fogadunk). Telefonszám: 06 80 277 256.

Nálunk jelenthetik be a kerületiek, ha saját házukban hiányzó, hibás, megrongált önkormányzati tájékoztató táblával találkoznak.

Az Iroda emellett folyamatosan monitorozza a képviselő-testületi ülések és általában a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzati cégek és intézmények által hozott döntéseket és intézkedéseket, és egyre több esetben segíti ezek közérthetőségét és nyilvánosságát.

Stratégiák és rendeletalkotás

Józsefvárosban a Közösségi Részvételi Iroda kezdeményezésére és koordinációjával megújult mind a kitüntetések rendje, mind pedig a civil, kulturális, nemzetiségi, sport- és egyházügyi pályázati rendszer. A kitüntetések között újdonság egy közönségdíj ( ahol mind a jelölés, mind a díjazott kiválasztása kizárólag a lakosok döntése), amelyre augusztus 31-ig tudtak a kerületiek szavazni.

Elkészült a kerület megújult civil stratégiája, amelyhez továbbra is várjuk a kerületiek véleményét. Hasonlóképpen szakértők segítségével elkészült, és vitára bocsátottuk azt a részvételi költségvetési koncepciót, amelynek megvalósítása fontos célunk.

Közösségi fogadóórák

Fontos célunk, hogy megújuljon és érdemi tartalommal töltődjön fel a választott tisztségviselők és a lakosság közötti párbeszéd. Ezért kezdtünk bele már tavaly ősszel a közösségi fogadóórák megszervezésébe. A tervek szerint évente egyszer minden józsefvárosi negyedben lesz ilyen esemény. A közösségi fogadóórákon a helyi lakóknak a döntéshozókkal folytatott párbeszéd mellett lehetőségük van kitölteni az iroda részvételi igényfelmérő kérdőívét is, amely segíti munkánk szervezését és azt, hogy megfeleljünk a lakók elvárásainak. Az év első felében a tavalyi öt után a járványhelyzet miatt csak két közösségi fogadóórát tudtunk megvalósítani, de augusztusban az Orczy-negyed közösségi fogadóóráját már személyesen tartottuk meg a Turay Ida Színházban.

Ezzel párhuzamosan a nyáron részt vettünk a két online polgármesteri fogadóóra szervezésében és lebonyolításában is.

Konzultációk

2020 tavaszán a közterületi filmforgatásokról tartottunk konzultációt és folyamatosan monitorozzuk a lakossági konzultáció alapján módosított rendelet végrehajtását.

Ezt követően nyáron belefogtunk az önkormányzati házak házirendjéről szóló konzultációba is. Ennek keretében személyes és online kérdőíves felméréssel és egy személyes fórumon vártuk a lakosok véleményét a módosításra váró rendelethez. Ezek alapján fog kialakulni az a rendeletmódosítás, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete fog elfogadni. A konzultáció eredményeiről, ahogyan korábban is, az önkormányzat honlapján részletesen beszámolunk majd.

Köztér-átnevezések

Fontos eredménynek tartjuk, hogy kezdeményezésünkre a Fővárosi Közgyűlés 2020. június végén elfogadta, hogy a Nap utca – Leondardo Da Vinci utca találkozásánál elhelyezkedő közterületet Brunszvik Júliáról, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtti teret Hugonnai Vilmáról nevezzük el. A Brunszvik Júlia tér - bölcsődemúzeumi látogatással egybekötött - közösségi avatása 2020 nyarán megtörtént, szeptemberben pedig a Semmelweis Egyetemmel és a leszármazottakkal közösen avatjuk fel az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma terét. A Brunszvik Júlia térről részletesebben itt olvashat.

Városfejlesztési együttműködések

A Józsefvárosi Önkormányzat klímavédelmi stratégiájának megalkotásával megbízott szakemberekkel rendszeresen konzultálunk a lakossági bevonás módjairól. A klímavédelmi konzultációról részletesebben itt olvashat.

Aktívan részt vettünk a megújuló Déri Miksa utca közösségi tervezésében, amelyet a Rév8 Zrt. koordinál és ahol feladatunk az önkéntesek koordinálása és képzése, a kopogtatás és standolás szervezése volt, és mi magunk is kitelepültünk a közösségis eseményekre. A Déri Miksa utca megújulásáról részletesebben itt olvashat.

Rendezvények

A járványhelyzet nyári enyhülésével számos közösségi eseményt szerveztünk a kerületben. Nyolc héten át nagy sikerű, ingyenes kertmozi sorozat valósult meg a Teleki téren a Budapest Filmmel és a JKN Zrt-vel együttműködésben, augusztus végén tucatnyi kerületi helyszínen szerveztünk kerülettakarítást, továbbá szintén augusztus végén az Emlékhelyek napján józsefvárosi sétákat szerveztünk a Beyond Budapesttel és a JKN Zrt-vel együttműködésben.

2020 augusztus-szeptember során öt alkalommal várjuk a Magyar Kerékpáros Klubbal együtt azokat a józsefvárosiakat, akik szeretnék kihasználni a megnövekedett biciklizési lehetőségeket a kerületben, de rutin-tapasztalat híján nem merik: a bebiciklizések éppen őket célozzák. Az eseményekről részletesebben itt olvashat.

Önkéntesek toborzása

A Közösségi Részvételi Iroda fontos feladatának tartja az önkéntesek bevonását a kerületi közösségi tevékenységekbe, ezért folyamatos az önkéntesek toborzása, képzése és menedzselése. Arról, hogy hogyan jelentkezhet valaki önkéntesnek, részletesebben itt olvashat.

Részvétel a járványügyi védekezésben

Miközben a Közösségi Részvételi Iroda létezésének első három hónapját idén tavasszal meghatározta a járványügyi védekezés, nyáron előre eltervezett feladatainkat is tudtuk folytatni. Ezzel együtt részt vettünk a Józsefváros Restart - azaz a járvány első hulláma utáni újrarendeződés - munkacsoport tevékenységében, amelyről részletesen itt olvashatnak.

Nagy öröm számunkra, hogy az Iroda koordinálásával a Józsefvárosi Önkormányzat pályázata - Közösségi segítőrendszer szervezése a pandémiás időszakban - a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok vonatkozó kiírásában második fordulós, azaz a legjobb 19 közé került. Minderről részletesebben itt olvashatnak.

Továbbá jelenleg is aktívan dolgozunk a második hullámra való felkészülés protokolljainak kidolgozásában. Elkészítettük az önkormányzati rendezvények előírásainak leírását, amelyet ajánlásként fogalmazunk meg más szervezők által a kerületben tervezett események kapcsán is.

Ezen kívül elkészült az az önkénteseket segítő kisokos is, amely a tavaszi járványhullám gyakorlati tapasztalatait foglalja össze.

Gyerekekkel a kerületben

Átadtuk első gyermekrajzpályázatunk díjait, és a képekből összeállított kiállítás továbbra is megtekinthető a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal első emeletén. Köszönjük a nagyszerű rajzokat. Az eseményről bővebben itt olvashatnak.

Kutyával a kerületben

A kerületben augusztus 31-ig zajlott a kötelező ebösszeírás folyamata, amelyet az Iroda kiegészített egy kutyás igényfeléréssel is. Kutyás ügyekről a kerületben részletesen tájékozódhat itt.

A Közösségi Részvételi Iroda elérhetőségei:

Weboldal:

https://jozsefvaros.hu/szoljon-bele

https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/iroda/33-93

E-mail: reszvetel@jozsefvaros.hu

Facebook:

facebook.com/groups/jozsefvarososszefog

facebook.com/reszveteliiroda

Telefon: 0614592139

Közösségi Részvételi Iroda: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal, 1082 Budapest, Baross u. 63-67., Földszint, 3/1. Ügyfélfogadási idő: hétfő: 13:30-18:00, szerda: 8:15-16:30, péntek: 8:15-11:30

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben