Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Felülvizsgálták a játszótéri eszközöket

2020. szeptember 17. csütörtök

A II. János Pál pápa téren a Főkert Zrt., a Mátyás téren a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. felelős azért, hogy a játékokat 4 évente szakértőkkel bevizsgálják, és ha kell cseréljék vagy javítsák. Ezúttal mindkét téren találtak olyan problémás eszközöket, amelyeket le kellett zárni.

 “A Mátyás téri játszótéren lévő játékokat a kerületben található valamennyi játszóeszközökhöz hasonlóan az idei évben felülvizsgáltattuk, tekintettel arra, hogy a minősítésük lejárt. A Mátyás téri játszótéren található kombinált játszóeszköz nem felelt meg a törvényi előírásoknak, így a veszélyesnek minősített játszóeszközöket (hintákat és a libikóka) tavasszal leszerelték. A játszóeszköz csúszdarészén lévő csúszda veszélytelenítését elvégeztük ugyan, de az ebben a formájában még nem kaphatta meg a minősítést, így azt körbekerítettük.

Sajnos a lezárást jelző szalagot több esetben is eltávolították. Az idei járványveszély a beszerzési lehetőségeinket és a költségvetésünket is átírta, ezért új játszóeszközöket nem tudtunk beszerezni. A játszótérre egy „hatszög mászóka” telepítését tervezzük, amelyet összekötünk a csúszdával. Ennek a játszóeszköznek a telepítése már folyamatban van, várhatóan ősszel el is készül. A telepítést, majd a minősítést követően a gyerekek ezt a játszóeszközt is birtokba vehetik” – mondta kérdésünkre Sztanek Endre, a JGK városüzemeltetési igazgatója.

Hasonló eljárásrendről számolt be érdeklődésünkre Lipcsei Szabolcs, a Főkert Zrt. zöldfelület-fenntartási igazgatója, a különbség csak annyi, hogy az általuk kezelt II. János Pál pápa téren éppen kint volt a lezárást jelző szalag és tábla ottjártunkkor.  Ide egy hasonló méretű játszóvárat terveznek telepíteni, a közbeszerzést már elindították, szintén reménykednek, hogy ősz végéig pótolni tudják a játékot. A téren egyébként két fát is veszélyesnek nyilvánítottak és körbeszalagoztak, azonban ezek kivágásáról majd a jegyző dönt. 

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Nagy Dániel és Ádám Judit

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben