Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Nincs pénze rezsire a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, mert az állam milliárdokkal tartozik

Piros-fehér szalagokkal és barikáddal védik Iványiék a Dankó utcai intézmény gázellátását

2020. szeptember 18. péntek

Sátor és barikád áll az Iványi Gábor-féle Dankó utcai intézményközpont előtt, nehogy az állami szolgáltató kikapcsolja a gázt. A közműtartozásuk 30 millió, az állam elismert, de ki nem fizetett tartozása az intézményhálózat felé viszont több milliárd forint. Az országszerte szociális és oktatási feladatokat is ellátó intézmény évek óta hiába egyezkedik a szolgáltatóval a tartozás rendezéséről.

Állványzattal és annak fatalapzatával barikádozták el a Dankó utcában az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) székhelye előtt az úttest alatt lévő gázcsapot az intézmény munkatársai, hogy a szolgáltató ne tudja elzárni a gázt. Ugyanígy hozzáférhetetlenné tették a MET, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola intézményegyüttesében a gázórát is, hogy ne lehessen leszerelni – mondta lapunknak Ónodi István, a három intézmény gazdasági igazgatója.

Szeptember 17-én ugyanis megjelentek a Nemzeti Közművek Zrt. alá tartozó, közvetve állami tulajdonú gázszolgáltató emberei, és el akarták vinni a gázórát, de Ónodi nem engedte, s erről írásban nyilatkozott is. Ekkor az utcán akarták elzárni a gázt, de Ónodi odaállt a kocsijával, hogy ne tehessék meg. A szerelők felhívták a főnökeiket, akik jogászhoz fordultak, de a helyszíni munkatársak annyit már előrebocsátottak Ónodinak, hogy minden bizonnyal majd buldózerrel felbontják az úttestet.

A gázt a tetemes tartozás miatt akarják elzárni: csak a Dankó utcai intézményeknél 30 millió forintos hátralék gyűlt össze. Az Oltalom vidéki oktatási és szociális intézményeinél pedig a tartozás 100 millió forintos nagyságrendű. A díjhátralék-felhalmozódás oka, hogy az állam 6 milliárd forinttal tartozik Iványiéknak. 2011-ben ugyanis az állam megfosztotta egyházi státuszától a MET-et, ami miatt Iványiék pert indítottak, végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 3 millió eurós kártérítést ítélt meg számukra, de még ennek is csak töredékét fizette ki az állam. Egyéb jogcímen is vannak Iványiéknak jogerősen megítélt követeléseik. Ráadásul az állam 2017 óta a saját maga által elismert jogcímeken sem fizeti ki a szociális és oktatási feladatokat átvállaló egyháznak.

Ónodi elmondta, hogy évek óta leveleznek a gázművekkel a tartozások kölcsönös beszámításáról, vagyis arról, hogy a magyar állam tartozásából vonják le az intézményhálózatét, és így nem kerülnek fizetésképtelen helyzetbe. Egyéni megállapodásra az ELMŰ-ÉMÁSZ áramszolgáltató és a Fővárosi Csatornázási Művek – szemben az állami szolgáltatóval – nyitott volt.

Iványiék nem csak fizikailag tették lehetetlenné amúgy a gáz kikapcsolását, de őrt is állnak a helyszínen. A lelkészképző főiskola két hallgatója sátrat emelt, és folyamatos, éjjel-nappali demonstrációt jelentett be 60 napra, hogy tiltakozzanak a szociális és oktatási intézmények működésének ellehetetlenítése miatt. A diákok további megmozdulásokat is terveznek.

Ahogy Iványi Gábor a hónap elején kiállt az autonómiájukért küzdő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói mellett, várhatóan az SZFE-sek is támogatni fogják Iványiékat.

A Wesley főiskola diákjai szintén a piros-fehér építkezési szalagot használják a barikádnál.

Szöveg: Gaal Ilona; Fotók: Nagy Dániel

- - -

Frissítés:

Pikó igazságtalan és embertelen eljárásról beszél

„Ha az Oltalom Karitatív Egyesület intézményeiben szerte az országban, vagy Józsefvárosban a Dankó utcában elzárják a gázt, akkor nem csupán az intézmények, óvodák iskolák, kórház és hajléktalan ellátók lehetetlenülnek el, de nélkülöző emberek, gyerekek és felnőttek ezrei is. Számukra a következő hónapok nem csak a COVID-járvány megpróbáltatásait jelentik majd, hanem a hideget, nélkülözést, és azt, hogy újra utcán találják magukat. Józsefváros utcáin is.” – reagált a Dankó utcai helyzetre Pikó András.

A polgármester megjegyezte: „A jelenlegi kiszolgáltatott helyzetük oka ez - az állam összehasonlíthatatlanul több pénzzel tartozik nekik, mint amennyi tartozást ők halmoztak fel a gázművek felé. Igazságtalannak, felháborítónak és embertelennek tartom ezt az eljárást és nem látom be, kinek, milyen érdeke lehet az egyébként is szükségben nélkülözésben létező gyerekek és felnőttek ellehetetlenítése, a fedél nélkül utcán élők számának növelése.” Pikó a helyzet rendezése érdekében levelet írt az üldözött keresztények megsegítéséért felelős Azbej Tristan államtitkárnak és Vecsei Miklós miniszterelnöki biztosnak, kérve a segítségüket, „mielőtt humanitárius katasztrófa alakulna ki Józsefvárosban és a fővárosban”.

Frissítés 2: 

Pikó András polgármester a Facebookon közölte, hogy Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztossal már telefonon beszélt is, és a közeljövőben személyesen találkoznak Józsefvárosban. „Remélem sikerül a segítségével és közbenjárásával megoldani az óvodásokat, iskolásokat, kórházban fekvő betegeket és fedél nélküli embereket ellehetetlenítő helyzetet” – utalt Pikó a MET Dankó utcai bázisán előállt helyzetre. A keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, Azbej Tristan eddig ugyan nem válaszolt Pikó segítségkérő levelére, ám nyilatkozott a témában és mint a polgármester megjegyezte abban „érdemben nem is reagál a segítségkérésemre, ellenben politikai vádaskodással keresztényellenességet tulajdonít olyanoknak, akik az Oltalom Karitatív Egyesület jelenlegi nehéz helyzetében nem érintettek.”

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben