„Nagyapám nagynénje volt Vilma néni, dédapám testvére” – vezeti le a családfát Lőw Andrea, akivel az avatóünnepség után beszélgettünk. A családban egyenes ágon nincs leszármazott, a nagyapa után pedig csak leánygyermekek születtek, a Hugonnai név nem öröklődött tovább. Lőw Andrea az 1950-es években született Budapesten, gyerekkorában a Józsefvárosban éltek társbérletekben, de hamar vidékre költöztek. Szakmája kertész, férje állattenyésztő volt, a szocializmus idején tsz-ekben dolgoztak mindketten. A rendszerváltás után, a ’90-es években magánkertészetet hoztak létre. „Nyugdíjasként a mai napig működtetem ennek egy részét Piliscsabán, sajnos már özvegyen” – mondja az asszony.

A kérdésre, hogy mennyire része a családi identitásnak az 1847-ben született Hugonnai Vilma öröksége, azonnal rávágja: „Ez a név kötelezett arra, hogy mindig kitartóak legyünk, sokat tanuljunk és soha ne adjuk fel, akkor sem, ha csupa nehézséggel találkozunk.” Megtudtuk azt is, hogy Hugonnai Vilma első házasságából származó menye sok családi iratot kidobott, de az unokaöccse próbált sok mindent megmenteni, mert számára fontos volt, hogy megőrizzék ezt a szellemi örökséget. „Az sem véletlen, hogy lányának, édesanyámnak a Vilma nevet adta” – mondja Lőw Andrea. A Hugonnai család egyébként grófi származású, és emiatt Lőw Andrea nagymamáját is kitelepítették a Tisztviselőtelepről a Nyírségbe.

Lőw Andreának sok erőt adott életének rendezésében a híres előd példája. „Amikor a rendszerváltást követően az állami mezőgazdaságban be kellett fejezzük addigi munkánkat, magánvállalkozásba kezdtünk. Én már 40 éves voltam, és egy ilyen vállalkozást felépíteni mindenféle tőke és segítség nélkül nem volt egyszerű. Gyakran jutott eszembe, ha Vilma néninek sikerült, akkor nekem is fog – ez adott erőt a folytatáshoz.”

Úgy látja, a mai orvostársadalom sem ismeri eléggé Hugonnai Vilmát, bár talán mostanában javul a helyzet. „Szerencsére nem kellett gyakran orvoshoz járnom, de amikor megkérdezték anyám leánykori nevét – Hugonnai Vilma – látszott, fogalmuk sem volt arról, ki volt az első orvosnő. Egyszer, amikor egy szemész doktornő azonnal rákérdezett, hogy rokon-e, az nagyon jól esett. Érdekes, hogy a női orvosok sem ismerik a nevét – pedig sokat köszönhetnek Vilma néninek.”

Az avatóünnepségen is elhangzott, hogy a ’60-as években megjelent egy könyv Vilma doktorasszony címmel, ami valós történeteken alapszik. „Még általános iskolás voltam, amikor Kertész Erzsébet könyvet akart írni Vilma néniről. Nagyon sok adatot és hétköznapi emléket osztottunk meg vele, hogy egy olvasmányos regény születhessen.” Később személyesen is találkoztak az íróval a Hugonnai Vilma Általános Iskola névadó ünnepségén.

Lőw Andrea egy kevésbé közismert, a családi legendárium által megőrzött részletet is elárult Hugonnai Vilmáról, aki szerinte „nem egyszerűen orvos volt, nemcsak betegségeket kezelt, hanem segítette is az embereket, életviteli tanácsokat is adott”. Gyakran javasolta például a pácienseknek: „Könnyű kerti munka, lassú hegymászás!” Ez a mondása afféle családi szállóigévé vált. Ő már akkoriban is a testmozgás fontosságát hirdette, és azt, hogy „sokat kell lenni a levegőn meg a napon, és fűzőt sem kellene hordani”.

Az első magyar orvosnőnek már volt emléktáblája a kerületben, neveztek el róla iskolát, az orvosi egyetemen pedig Hugonnai Vilma-emlékérmet alapítottak orvosnők számára, és mostantól már egy tér is őrzi a nevét. Lőw Andrea úgy látja, híres őse lassan, de biztosan megkapja a megérdemelt elismerést, „még ha ilyen hosszú időnek kellett is eltelnie ehhez”. 

Szöveg: Pálinkás János; Fotók és videó: Nagy Dániel