Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

MENEKÜLTKÉNT ÉRKEZETT AZ ORSZÁGBA, MÁRA ÖT SAJÁT ÜZLETET VEZET

„A magyarok nem elég kitartóak vállalkozni”

2020. szeptember 21. hétfő

Zahid Mehmood az indiai Kasmír Pakisztán által elfoglalt részéből érkezett Magyarországra 2010-ben, menekültként. Mivel nem voltak hivatalos papírjai, rögtön be is zárták 4 hónapra. Ezután 6 évet élt együtt egy magyar nővel, akit feleségül is vett – utólag úgy gondolja, a menekültügyi őrizetet jobban bírta. Azóta kibérelte szinte a fél Népszínház utcát és különféle vállalkozásokat indított, övé többek között a Kashmir Bazár és a Kashmiri étterem is. Ha lenne több üres üzlethelyiség, azokat is kivenné, mert rengeteg ötlete van még.

Az őrizet-házasság párhuzamot persze csak viccnek szánta, miközben mosolyogva mesélte a többi nehézséget is az életében. „Itt jó élni, itt béke van” – mondja, amikor arról kérdezzük, miért jött Magyarországra, és miért maradt itt. Háborús övezetből menekülve megtanulta értékelni a nyugodt, dolgos hétköznapokat, meglátni a jót az egyszerű dolgokban. Azt, hogy itt maradhatott, hamar felszedett nyelvtudásának is köszönheti: 2 hónap alatt annyi ragadt rá, hogy lenyűgözte a hivatalnokokat és megkapta a tartózkodási engedélyt öt évre.

Így indult a Kashmir Bazár

Budapesten először gyros-büfével próbálkozott, de nem ment az üzlet, csak a pénzt nyelte, ezért feleségével Norvégiába költözött, ahol sofőrként dolgozott. Négy-ötezer eurót is megkeresett kemény munkával. Egyik nap azonban a felesége úgy döntött, visszajön Magyarországra a közös fiukkal. „Reggel megkérdezte, mikor érek haza, mondtam, hogy négykor. Négyre hazaértem, de üres volt a lakás, se feleség, se gyerek” – meséli. Nem volt más választása, hazajött ő is, és kibérelte a Népszínház utca egyik üzletét, hogy élelmiszerboltot nyisson benne.

Ez volt 2016-ban a Kashmir Bazár, autentikus iráni, indiai, pakisztáni, török, afrikai, afgán és más termékekkel, elsősorban élelmiszerekkel, készételekkel és hozzávalókkal, fűszerekkel, később kozmetikumokkal. Rengeteg keleti márkát csak náluk, vagy legfeljebb még pár boltban lehetett és lehet kapni Budapesten. Sok beszállítóval dolgoznak, igazi különlegességeket árulnak. 

„A magyarok türelmetlenek a vállalkozáshoz” – véli Zahid. „Két-három hónap alatt feladják, ha nem indul be a bolt. A külföldiek tudják, hogy az elején csak veszteséget termelünk, és attól még nem kell rögtön bezárni. Eleinte persze nehéz, de kitartottam, és most megy az üzlet”.

Mindent egy helyen

A boltot hamar kinőtték, ezért Zahid nyitott egy éttermet is mellette, Kashmir Étterem néven, ahol szintén autentikus indiai és pakisztáni ételeket kínálnak, egy ideje már házhozszállítással is. Az étterem forgalma a koronavírus-járvány miatt jelenleg elenyésző, a bazár viszont szinte mindig pörög, alig győzik kiszolgálni a rengeteg magyar és itt élő külföldi vevőt.

Időközben a Népszínház–Tolnai sarkon álló kínai ruhaáruház bezárt, és kiadóvá vált a helyiség, Zahid pedig azonnal lecsapott rá. Ide költöztette át a bazárt, az egykori boltból pedig mosoda lett. Hogy miért pont mosoda? Mert az a terve, hogy előbb-utóbb minden szolgáltatást lefedjen az üzleteivel, mint egy nagy pláza, ahol van ruhaárustól kulcsmásolóig minden, csak ezt a Népszínház utcán kívánja megvalósítani. Cipőjavítót is akart, de az már volt a szomszéd épületben, viszont megbeszélte az üzletet vezető idős úrral, hogy átveszi tőle a boltot, ha majd nyugdíjba menne.

Szeretne bölcsődét, óvodát, iskolát is nyitni választható magyar vagy angol oktatással, szintén Kashmir néven, csak ezekhez nagy hely kell, és nehéz megszerezni a megfelelő üzlethelyiségeket. Két fodrászata is van az út túloldalán. A köztük lévő 100 négyzetméteres, önkormányzati üzletre évek óta fáj a foga, többször pályázott, de eddig nem sikerült megszereznie a négy éve üresen álló boltot.

Gasztrofesztivált is terveznek a Népszínház utcában. Ezt első körben a járványhelyzet akadályozta meg, de a második hullám elmúltával újra próbálkoznának akár már idén decemberben, ehhez az önkormányzat segítségét, jóváhagyását várják.

Időközben a családjának egy része is ide költözött, testvérei a bazárban segítenek neki, így lassan igazi családi vállalkozássá növi ki magát a Kashmir-lánc, avagy a „Kashmir Birodalom”. 

Szöveg: Ádám Judit; Fotó: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben