Minden jel szerint a növénytartás, vagy ahogy a hobbi művelői nevezik, a „növényezés” az év trendje a kovászos kenyér sütése és az online jóga mellett – népszerűségét főként a járványhelyzet és a tavaszi karanténidőszak hozta el. Mivel otthon kényszerültünk maradni, olyan elfoglaltságot kellett találni, ami zárt térben is kényelmesen végezhető, kitölti a baráti beszélgetések, munkába járás és szociális élet hiánya okozta űrt, és lelkileg is feltölt egy kicsit. Akinek gyerekei vannak vagy háziállatot tart, nem szenvedett annyira a fölösleges idő kitöltésével, az albérletben egyedül, vagy csak a párjukkal élőknek viszont „társaságot” jelentettek a szobazöldek, amelyek mégis többet adnak, mint egy tárgy vagy lakásdísz.

Igény a kiszámíthatóságra

Bár a szobanövényekkel rengeteg gond lehet – betegségeket kapnak el, nem megfelelőek nekik a pára- és fényviszonyok, minden előjel nélkül egyik napról a másikra kipusztulnak –, azért mégiscsak kiszámíthatóbbak, mint a koronavírus adatok és korlátozások. Amikor az ember nem tudja, hogy a következő héten bemehet-e még a munkahelyére, vagy meglátogathatja-e a családját egy hónap múlva, nagyon jó érzés, hogy legalább a frissen bontakozó új levelekre számítani lehet az alokázián. Legalább annyi biztos tudása van ilyenkor az embernek a világról, hogy ha a levélkezdemény megjelent, akkor az ki is fog bomlani.

Ismeretlenek fognak össze

A legtöbben a tavaszi karantén alatt kezdtek növényezni, én is ez idő tájt kerültem az egyik népszerű Facebook-csoportba – Fiatal felnőttek növényt nevelnek (a zárt csoport meghívásos, így „kívülről” nem látja, aki nem tag) –, és egy új világ tárult elém. Addig csak rezignáltan figyeltem, ahogy sorra pusztulnak a növényeim, egyik se bírja két évnél tovább, itt viszont komoly szakértelemmel és összetartással találkoztam. Emiatt én is kedvet kaptam ahhoz, hogy többet foglalkozzak szerencsétlen sorsú zöldjeimmel, és betartsam a csoporttagok által javallott előírásokat. Ha feltöltök egy képet a problémás növényemről, és leírom a tüneteket (barna foltos levelek, csoffadás, levélhullás), máris jönnek a kommentek, tanácsok: összefognak a tagok, mindenki szívügyének érzi, hogy megmentse Vilmát, az alokáziát.

Jordán Zsófiát, egyik dzsungeltulajdonos interjúalanyunkat is ez fogta meg a csoportban. Kapott egy extrább igényű növényt, amivel nem igazán tudott mit kezdeni, így posztolta a csoportba. Rengeteg kommentet, segítséget kapott, és azóta is bármilyen kérdéssel a többiekhez fordul először. Nagy sikernek éli meg, ha ő is tudja valamire a választ, szeret másoknak tanácsot adni.

Könnyű függővé válni

Az egyetlen baj a növényezéssel, hogy nincs megállás: ha az ember vérszemet kap, egyre több növényt szerez be akár heti, napi szinten. Hát még ha a Füvészkert közelében lakik, mint Lopez-Müller Jennifer, aki szintén a karantén alatt kapott rá a növényvásárlásra. Decemberben költöztek össze a barátjával, előtte kollégiumban lakott, ott semmit sem sikerült életben tartania. Télen viszont elkezdte növényesíteni a lakást, majd a korlátozások ideje alatt napi sétái során egyre többször ejtette útba a közeli növényáruházat, miközben a Füvészkertből is sokat inspirálódott. Majd belépett a Facebook-csoportba, és meglátta, mennyi egzotikus növénye lehetne még, úgyhogy vásárolt, rendelt, cserélt, ültetett, és mostanra már 55 növénye van. Mivel a lakásuk csak 53 négyzetméter, lassan kiszorulnak; az újabb zöldeket úgy kell hazacsempésznie, hogy a barátjának fel ne tűnjön. Párja egyébként megadóan fogadta a növényszeretetet, sőt a legtöbb cserép lakóját név szerint ismeri, még a különféle calathea fajtákat is fejből sorolta kérésünkre.

Jordán Zsófia még szerencsésebb, párja majdnem annyira megszállott, mint ő: együtt járnak piacra és kertészetbe, egymást támogatják ebben a hobbiban, sőt még Excel táblázatuk is van arról, hogy ki, mikor és melyik növényüket öntözte meg. 

Pintér Orsolya már a következő fázisba lépett: nem fejleszti, hanem leépíti a gyűjteményt. Az eddigi nagyjából 60 darab harmadát elajándékozta ismerősöknek, mivel új lakásba költözött, és helyhiány miatt nem hozhatta mindet, csak a kedvenceket. Hogy mi dönti el, épp melyik a kedvence? Amelyik a leghálásabb a törődésért – vágja rá. Ezzel persze sokan vitatkoznának, gyerekből, háziállatból is hajlamosabb a legproblémásabbhoz kötődni legjobban az ember, hiszen minél több vele a baj, annál nagyobb az öröm, amikor végre fejlődést mutat.

Lakásból dzsungel

Mindegyik megkérdezett lány elmondta, hogy vidéken nevelkedtek, innen hozták a természet, a növények szeretetét, és megpróbálták ezt a zöld jelleget a lakásban megteremteni. Csók-Gyöngy Tímea emellett Indiában is inspirálódott: 

„Minden résből kinőtt egy növény, dús zöld levelek mindenhol, hatalmas virágok. Imádtam. Hazatérve elhatároztam, hogy ha nem lakhatok a dzsungelben, akkor majd az otthonom lesz a dzsungel. Amikor meglett az első lakásom, indult a zöldítés” – meséli. Mivel Tímea akkoriban biciklisfutárként dolgozott, könnyű dolga volt, mindenhol kért egy-egy hajtást, a munkatársai pedig jót derültek rajta, hogy nap végére tele lett a hátizsákja növényekkel. De hajlandó ennél is messzebb menni: egyszer három helyet foglalt a telekocsiban egy monsterának, amit vidéken vásárolt, a franciaágyukat pedig elcserélte egy filodendronra.

Ezeknek a főként trópusi növényeknek különleges igényeik vannak, szeretik például a magas páratartalmat, a rendszeres esőt és a speciális talajt, ezért a legtöbb növénykedvelő komoly párásító berendezést tart otthon vagy naponta többször spriccelgeti a mini erdőt, és igazi dzsungelhangulatú szobában alszik, hogy a növények boldogok legyenek. Jennifer szerint egyébként még jót is tesz a párás levegő a légutaknak: párjával megfigyelték, hogy jobban alszanak a magas páratartalmú helyiségben.

Közösségépítő hobbi

Ennyi növénynél már kell egy kialakult rendszer az átültetésre, öntözésre. Sok növény úgy szaporodik, hogy kisebb „gyermekek” jelennek meg rajta, ezeket a hajtásokat pedig le lehet vágni és elültetni, így egyre többen lesznek. A növényes Facebook-csoport fontos funkciója a tanácsadáson kívül a cserélgetés: így egyrészt olcsón lehet különlegességekre szert tenni, másrészt barátságok, ismeretségek is szövődnek. Ráadásul szinte a teljes napot, vagy legalábbis az üresjáratokat ki lehet tölteni a gyökérkezdemények ellenőrizgetésével, spricceléssel, cserével kapcsolatos üzenetek válaszolgatásával.  A növényezés így válik igazán teljes értékű hobbivá, kialakul a napi rutin. Táblázatot vezet az ember az öntözésekről, megjelennek az első kártevők, ezért utánaolvas a permetezésnek, közben megismer új embereket.

Vannak kifejezetten csoportos növényes találkozók is, ahova mindenki viheti a megunt, túlszaporodott növényeit vagy a levágott hajtásokat, és elcserélheti őket valami olyanra, amije még nincs. Az egyik ilyen rendezvény a Szimplant a Szimpla kertben, ahova előzetes regisztrációval bárki vihet – és cserébe hozhat el – növényeket. Bár sokan néznek furcsán a növényezőkre, azért a stresszlevezető funkció vitathatatlan. Egy kis megnyugvást jelent a hétköznapokban, amikor a növényeire pillant az ember, ha már az utcán nem sok zölddel találkozik. Zsófia például így írja le az érzést: „Amikor az egyik szobanövényem virágzik, én is úgy érzem, hogy kivirágzom, bármilyen nevetségesen is hangzik ez. 

Szöveg: Ádám Judit; Fotó és videó: Nagy Dániel

Videónk a cikk elején kattintásra megnézhető.