Amikor Vágássy Zoltán 14 éves ipari tanulóként, 1966-ban először lépett be Nagy Sándor látszerész mester Práter utcai kicsiny üzletébe, nem gondolta, hogy valamikor tanítója örökébe lép majd, és 54 év múltán még mindig itt dolgozik, sőt, gyermekei is vele tartanak. Azt sem tudta még, hogy ez már a harmadik üzlete Nagy Sándornak, amit saját maga épített fel szegről szegre, tégláról téglára.

Nagy Sándor az első üzletét az Üllői út 12-ben nyitotta meg 1939–40 körül. Csak egy régi hirdetés őrzi a bolt emlékét, nevével pedig egy 1941-es ipartestületi taggyűlés jegyzőkönyvében találkozhatunk:

„Nagy Sándor a fiatal látszerész generáció nevében hálásan köszöni a fiatal látszerészeknek az emlékirattal tervbe vett támogatását.” Komoly erőfeszítés volt akkor alig 30 évesen optikai üzletet nyitni: Königseder Zsigmond, a látszerész szakosztály elnöke szerint „egy évben átlagosan csak egy látszerésziparos önállósítja magát a fővárosban, a megélhetési lehetőségek korlátozott volta miatt”. A látszerész szakma folyamatosan küzdött az üzletkör bővítéséért, főleg a fényképkidolgozás jogáért.

Az Üllői út 12. épülete kiégett a világháborús harcokban, a bolt teljesen megsemmisült. A házat úgy-ahogy helyrehozták a háború után, de az üzletnek költöznie kellett. Az új boltot Nagy Sándor néhány utcával kijjebb, az Üllői út 40-ben nyitotta, ahol a lakása is volt. (Az Üllői út 12-őt az 1970-es években lebontották, a BKV irányítóközpontja épült fel a helyén.) Az Üllői út 40. ma is megvan, egyik fele a Corvin-közre, másik fele az Üllői útra nyílik, a ház alatt boltíves átjáró köti össze őket. Nagy Sándor új üzlete a Corvin-közre nézett. Lassan ez is beindult – erről már tucatnyi hirdetés maradt emlékül. Tíz év után azonban, 1956-ban, a forradalom legvéresebb ütközetében ismét elpusztult az üzlet. Nagyék lakása is semmivé vált, mert a szovjet tankok rommá lőtték az Üllői utat is. Ezt a pusztítást már Vágássy Zoltán is átélte 4 évesen, hiszen nem messze laktak az optikustól a József körút túloldalán, és az ő lakásuk is találatot kapott.

Hogy Nagy Sándornak ezek után milyen tartalékai maradhattak, nem tudni. Két kislánnyal maradt munka és fedél nélkül 56-ban, és ő újra nekiveselkedett a semmiből felépíteni az életüket. A tanács egy parányi Práter utcai üzlethelyiséget utalt ki neki, és a pár megmentett kéziszerszámmal nekilátott a munkának. A mára kibővült elegáns üzletbe nehéz beleképzelni az egykori szűkös és sötét boltocskát, ahol 1966-ban Vágássy Zoltán látszerész tanulónak jelentkezett. „Csak öt perce ismertük egymást, de úgy bánt velem, mintha az apám lett volna” – mondja. „Apránként rakott itt össze mindent. Az eszközöket ő maga építette meg házilag, a szerszámokat a haverokkal együtt készítették el.”

A Nagy optika végül ebben a kis boltban indult igazi fejlődésnek. A mesterségbeli tudás és a „már nem veszthetünk semmit” bátorsága a 60-as és 70-es évek szocialista világában bebizonyította a magánkisiparban szunnyadó hatalmas potenciált. „Akkoriban semmit nem vásárolhattunk külföldről – mondja Vágássy –, a legújabb divat szerinti szemüvegkereteket kézműves munkával, huzagolt anyagból forrasztással, vagy lombfűrésszel, plexiből csináltuk meg pont olyanra, ahogy a Vue magazinban láttuk. A Hungária-korszakban kézzel festettük a pepita kereteket, és nem tudtunk a másfél méteres pici műhelyben annyit gyártani, amit el ne vittek volna.” A műhely fölé galériát húztak, ahol fényképkidolgozást is vállalhattak végre, és Nagy Sándor bizonyára csendben örült annak, hogy 20 év után ez az álma is valóra vált. 

Szöveg: Bányay Géza; Fiotók: Ványi Ákos / Fortepan

A Vágássy Zoltánról készült korábbi cinkünket a linkre kattintva olvashatja.