Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

INTERJÚ SÁTLY BALÁZZSAL, A KÖZÖSEN JÓZSEFVÁROSÉRT FRAKCIÓ VEZETŐJÉVEL

„A programunkat, ha lassabban is, de megvalósítjuk”

2020. szeptember 30. szerda

„Minden lehetőséget biztosítunk a Fidesznek a konstruktivitásra” – mondta Sátly Balázs. A Közösen Józsefvárosért frakció vezetőjét a költségvetés helyzetéről, a Heinrich-udvarról és a közétkeztetésről kérdeztük, de szóba került az állami elvonás miatt szinte alig létező bérlakás-felújítási program is.

 Egy ötös skálán hányasra értékelné az elmúlt év testületi üléseinek minőségét?

– Négyesre. Szerintem jó munkát végeztünk és izgalmas vitákat vívtunk az ellenzéki képviselőkkel. Amit meg szerettünk volna csinálni a testületi üléseken, azt sikerült véghezvinni, bár a járványhelyzet itt is behatárolta a lehetőségeinket.

 Kívülről nézve meglepően hangzik a jó osztályzata, hiszen például a legutóbbi ülés is maratoni hosszúságú, személyeskedésekkel terhelt volt.

– Mi ezt munkának éljük meg, nem az a célunk, hogy színházat csináljunk a testületi üléseken. El szeretnénk végezni azokat a feladatokat, amelyekkel megbíztak a józsefvárosiak. Ilyen volt például legutóbb a favédelmi rendelet megalkotása, vagy nyáron a szociális rendelet módosítása. Ha ezek miatt nemtelen támadásokat kapunk a Fidesztől, akkor a képviselőtársaim felveszik a kesztyűt, de nem akarunk mini parlamentet játszani Józsefvárosban.

 „Muszáj elviselnünk és megszoknunk egymást” – ezt egy korábbi interjúnkban mondta a többségi frakció és a helyi ellenzék viszonyáról. Ez nem igazán látszik, azóta sem.

– A bizottsági üléseken jellemzően konstruktív munka folyik az ellenzéki képviselők részéről is. Ezt a stílust azonban elveszítik a testületi üléseken. Kormánypárti frakcióvezető társam nagyon hamar vissza tud váltani a fideszes kommunikációs panelekre, sorosozik, hajléktalanozik. Sőt a legutóbbi ülésen már egy szolid buzizás is elhangzott a részükről. Sajnálom, hogy ezt a stílust követik, mi törekszünk az együttműködésre.

 Nem kellene ehhez gesztusokat tenniük? Mégiscsak az önöké a többségi frakció.

– Minden lehetőséget biztosítunk a Fidesznek a konstruktivitásra. Hiába van többségünk, nem zárunk le erőből vitákat, a polgármester úr nem vonja meg egyikőjüktől sem a szót. Ennek ellenére a fideszesek nem akarnak élni a lehetőséggel, én pedig nem tudok többet tenni frakcióvezetőként.

 Ön a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke is. Ezen a téren mekkora a baj?

– Nagyon nagy: az országban és Józsefvárosban is. Azzal számoltunk, hogy idén nagyságrendileg egymilliárd forintnyi fejlesztési forrásunk lesz, ezt a koronavírus-járvány gyakorlatilag lenullázta. A pandémiás helyzet mellett finoman szólva sem jött jól, hogy a Józsefvárosnak járó állami fejlesztési pénzeket a kormány elvonta. Több száz lakásfelújítást terveztünk, sajnos a kieső források miatt jelen pillanatban csak tízre tudtuk kiírni a közbeszerzési eljárást.

 A józsefvárosi lakost nem érdekli, hogy a kormány vagy a koronavírus miatt nincs pénz, csak azt látja: nincsenek fejlesztések.

– Nem álltak le a folyamatban lévő fejlesztések, a programunkat, ha lassabban is, de megvalósítjuk. Az emberek értik a helyzetet, és azt is látják, a járvány okozta válság alatt az önkormányzat megpróbált mindent megtenni az itt élőkért. Itt elsősorban a Közösségi Részvételi Iroda munkájára gondolok, rajtuk keresztül vagyunk kapcsolatban a polgárokkal. A választói megkeresések során sem tapasztalom azt, hogy a pénzhiányt rajtunk kérnék számon. Zárva voltak a boltok, leálltak teljes szektorok, az emberek nem tudtak munkába menni. A választók átérezték a helyzetet.

 Sokat foglalkozunk a Heinrich-udvar ügyével, amely az ön választókörzetében található. Mi ott most a helyzet?

– Ez a műemlék épületegyüttes 130 éve áll itt. Egy ingatlanfejlesztő komplex szálloda és lakásépítési beruházást tervez a helyére. Ezzel még nem is lenne probléma, főleg, ha a fejlesztő hajlandó lenne figyelembe venni a környező lakásokban élők véleményét, valamit együttműködésre törekedne az önkormányzattal. Sajnos nem ez történik, és a lakók azt látják: a kormány vörös szőnyeget terített a beruházás elé. A műemlék épületrészek egyik napról a másikra veszítették el a műemlék jellegüket, majd kiemelt kormányzati beruházási státuszt is kapott a projekt. Ez azt az üzenetet hordozza, hogy a befektető kizárólag a kormányzati kapcsolataival foglalkozik, a józsefvárosiak érdekeivel nem.

 Van valamilyen eszköz az önkormányzat kezében?

– Sajnos kevés. A környező házakban élők indítottak petíciót és keresetet a bontási és az építési engedély ellen, amit egyébként a volt polgármester, Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal adott ki. Sajnos itt sem tapasztaljuk a józsefvárosiak érdekvédelmét. Tudomásom szerint a józsefvárosi Fidesz is ellenzi ezt a beruházást, de úgy látszik, ők is kevesek ehhez. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a fejlesztéseket ellenezzük, csak azt szeretnénk, ha a beruházó partnernek tekintené a józsefvárosiakat.

 Az Iványi Gábor-féle Oltalom Karitatív Egyesületnek tudnak segíteni?

– Nagyra értékeljük Iványi Gáborék munkáját, ők azoknak segítenek, akiknek senki más. Láthatóan az állami ellátórendszer is lemondott ezekről az emberekről. Iványi Gábor egy hős, kiállunk mellette, de az önkormányzatnak sajnos nincs jogi eszköze beleavatkozni a kormány támadásába.

 Rengeteg dologgal támadja önöket a Fidesz, a leginkább talán a közétkeztetés témájában. Röviden: Pikó András felbontotta az érvényben lévő szerződést, amiért komoly, több tízmilliós bírságot kapott a kerület. A Fidesz szerint rossz döntést hoztak, sőt korrupciót is látnak a történetben.

– Az elrontott döntés a 2015-ös szerződéskötés volt. Közétkeztetésbe csomagolt építési feladatokkal látott el az akkori önkormányzat egy céget, amely a legszegényebb kerületben a legdrágábban végezte a közétkeztetést, ráadásul kifogásolható minőségben. Hatszor módosították ezt a szerződést úgy, hogy a szerződő fél diktált, az önkormányzat pedig minden áremelést szolgai módon befogadott. Ez a korrupciógyanús, nem az, amikor az önkormányzat megszabadul egy ilyen szerződéstől. Ráadásul rögtön csökkent a közétkeztetés díja, nagyságrendileg 100 millió forintot tudunk így megtakarítani. Olyan korrupcióról még nem hallottam, aminek az a lényege, hogy 100 milliót spórol egy közintézmény vagy önkormányzat. Hogy ezt ilyen vehemensen támadja a Fidesz, és kiszolgálja ennek a cégnek az érdekeit, az kicsiben, helyi szinten megmutatja, igazából hogyan is áll össze a NER. Egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vállalat érdeksérelmet szenved, mert nem tudja folytatni azt az üzletet, hogy szegény józsefvárosi gyerekeken nyerészkedik. Erre a rendszer mindent bevet: közbeszerzési hatóságot, Nébihet, kormányhivatalt, médiahátteret. Ezért van balhé, egyébként semmi sem igaz abból, amit a Fidesz mond.

 A bírság tény.

– Ezt a bíróságon megtámadtuk, de ne tegyünk úgy, mintha ezek független hatóságok lennének és kizárólag szakmai alapon bírságolnának.

 A Fidesz szerint Kocsis Máté és Sára Botond „nyóckerből” Józsefvárost épített, amit Pikó András egy év alatt tönkretett.

– Tavaly október 14-én, a választás után egy nappal, egy Fidesz-közeli szervezet létrehozott egy Facebook-csoportot, amely elkezdte bemutatni a józsefvárosi „apokalipszist”. A Fidesz tehát egy nap alatt megváltoztatta az érzéseit. Mi Józsefvárosra Józsefvárosként tekintünk, büszkék vagyunk minden negyedünkre és minden polgárunkra.

 Ez a politikai légkör lesz vajon jellemző az önkormányzati ciklus hátralévő részére is?

– Ez a kérdés kevéssé foglalkoztat. Mi azon dolgozunk, hogy felújítsuk a bérlakásokat, ki tudjuk írni a lakáspályázatokat, pontot tegyünk a közétkeztetési szerződések végére, hogy hosszútávon és olcsón és jó minőségű ételt tudjanak enni a gyerekek. Ha ezeknek az az ára, hogy a testületi üléseken vitatkozunk, akár hosszú órákon át, akkor ez vállalható.

Szöveg: Zoltai Ákos; Fotó: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben