Barabási Csilla Marosvásárhelyen nőtt fel. A természettudományi tárgyak vonzották, az átalános iskola felső tagozatát járva vetődött fel be benne, hogy matematika tanár lesz. Gimnazistaként az orvosi pályához húzott, ám a román felsőoktatási rendszer csak minimális létszámmal engedett be magyar hallgatókat az orvostudományi egyetemre, így végül kémia-fizika szakos tanárként végzett Kolozsvárott. A ’90-es évek elején telepedtek le családjával Budapesten, egy váci általános iskolában tanított két éven át, első gyermeke születéséig.

Második otthon

1997-ben kezdett tanítani a Losiban. „Az iskolai légkör már akkor is befogadó, támogató volt, a kollégák segítőkészek, ez azóta mit sem változott.” Az iskolára kezdettől második otthonaként tekint, ahol a felmerülő problémák mindig arra késztetik a tanárközösséget, hogy együtt találják meg a megoldást, és ahol a pedagógusok továbbképzése kiemelt jelentőségű, a szakmai fejlődés feltétlen. „Aszerint képeztük magunkat, ami a gyerekek érdekeit épp szolgálta: ha tehetséggondozásra volt igény, arra indultunk, ha felzárkóztatásra, abban léptünk.”

A felsős munkaközösség vezetője volt, mellette több tanítványával részt vett kerületi, megyei és országos versenyeken, ahol rendre kiválóan szerepeltek. El tudja fogadni, ha egy diáknak nincs affinitása a fizikához, a kémiához. Igyekszik megtanítani mindazt, amivel a jobb képességű diákok a gimnáziumban érvényesülni tudnak, a természettudományokban mélyebben elmerülni nem akarók pedig felismerhetik a körülöttünk zajló fizikai és kémia jelenségeket.

Van kiút

Bár a tantestületben meghatározó egyéniségnek számított, 2018-ban úgy döntött, kipróbálja magát másik környezetben is, egy minden szempontból más iskolában. 21 év után fájó szívvel vált meg a Lositól: „Nagyon nehezen született meg bennem a váltás gondolata. Ha sokáig dolgozik az ember ugyanazon a helyen, beszűkül a látóköre, a mindennapokban megjelenő problémákra egyre nehezebben találja meg a helyes megoldásokat. Pedig kiút mindig van, legfeljebb nézőpontot kell váltani. Ahhoz el kell távolodni.” Viszont az elmúlt két év alatt sem szakadt meg a kapcsolata korábbi kollégáival, a 21 év nemcsak szakmai tapasztalatot, de tantestületen belüli barátságokat is adott számára. Az intézmény életét is szemmel kísérte: „a Losi mindig is a szívügyem volt, és az is marad”.

Vissza a suliba

Idén tavasszal pályázta meg a Losi intézményvezetői székét, amit el is nyert, a kollégák bizalmával együtt. Szeptemberben már az ő vezetésével startolt az új tanév, azonban az augusztus is tevékenyen telt a tanáriban. A szokásos adminisztratív feladatok mellett ugyanis a pedagógusok belső képzésen sajátították el a Google Classroom alkalmazás használatát, amit az első héten a gyerekeknek is megtanítottak. „Az iskolánkba járó több gyerek családjában csak mobiltelefon állt rendelkezésre a karantén  A diákoknak megtanulták az  telefonos változatának használatát is, így egységes rendszert tudunk használni, ha szükség lesz rá.”

A losisokért dolgoznak

A Losiban tanító pedagógusok legnagyobb kihívása az, miként egyeztessék össze az iskola feladatát – oktatás, követelmények következetes számonkérése – azzal, hogy diákjaik egy része olyan terhet hordoz, ami túlnő az iskolai kereteken. „Olyan szociális körülmények közül jönnek, ami mellett eltörpül a matematika házi feladat. Nehéz harmóniába hozni ezt azzal, hogy tudjuk, csak akkor tudnak kitörni, kiemelkedni ebből a közegből, ha tanulnak, és a követelményrendszer lendíti őket tovább.” Persze nem adják fel. Az iskola célja változatlan: elérni, hogy a diákok stabilan megállják a helyüket az életben. „Szemléletváltásra azonban szükség van.”

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotó: Huszár Boglárka