Gyógyír lehet a lelkünknek a zene és a tudomány, főleg, ha viccesen tálalják. Pedig ha matematikus, akkor az legyen kockás inges kocka, elvont figura, csodabogár. Pintér Gergő ránézésre éppen megfelel az őrült tudósról alkotott előítéletes képünknek, pedig valójában igazi showman. Ez főleg a koncerten derült ki, ő énekelt A Gecó és a Fa nevű formációban, népdalt, szerelmes popdalt, akármit. A frenetikus produkció magával ragadta a közönséget, bár úgy gondolom, ízlések és pofonok ide vagy oda, mégis reméljük, Gergő alapvetően matematikus marad és nem a kereskedelmi tévék sztárcsinálóiban látjuk viszont.

Mert a lényeg tényleg egy könyv és a bemutatója: az Új világok teremtése már címével is a laikusokra hajt, bár a jelen lévő kartársai megerősítették, hogy kőkemény matek (és fizika) ez, újra- és továbbgondolva a témát, ami – mint a könyv alcíme jelzi –, a geometriai képzetek és képződmények.

Egy órával a bemutató előtt már gyűlni kezdenek az érdeklődők a Rákóczi teraszán, akárha rockkoncerten akarnák elfoglalni az első sort. De azért sikerül Gergővel leülni beszélgetni, bár folyton megállunk, hogy üdvözölhesse ismerőseit vagy rajongóit. Mintha az Agymenők egyik tudós sztárjával ücsörögnék, szóba is ejtjük, noha Gergő alig látott belőle valamit, nem is érti, hogy a fizikához mit sem konyító tömegek mit esznek a sorozaton. Én sem értem, válaszolom, pedig a tudományos világ minden kérdését érintik benne, a pályázatoktól kezdve az egyetem működésééig – ám úgy tűnik, a népnek ez és így kell. Vagy így is el lehet adni.

És hát Gergő is „eladni” próbálja a matematikát. A salgótarjáni születésű matematikus az ELTE egyetemi tanára és kutató, számtalan helyen dolgozott már és dolgozik ma is, előadásaival pedig jelen van a tudós közösségektől kezdve a fesztiválokon át a legszegényebb települések tanodáiig. Célja, hogy elvigye a matekot bárhová. Igyekszik kerülni a szaknyelvet, és főleg a képleteket, mert a tudományos ismeretterjesztés egyik lényeges eleme mégiscsak a játékosság. Ezért akad olyan előadás is, amit tánccal vegyítenek – merthát a tánc egyik alapja a matek, a számok – kettőt jobbra, kettőt balra.

Gergő nemrég doktorált, a topológiai szingularitáselméletből. „Ha két szóval el kellene magyaráznom…” – kezd bele, de leintem, hogy már maga a szóösszetétel is két, illetve három szóból áll. Inkább az életfilozófia bugyraiba ereszkedünk le. Gergő tudósként nem hiszi, hogy a tudomány irányítaná az életünket, mert ugyan leírja a világot, de nem abszolút módon, s fontosabbnak tart minket magunkat, az emberi létet, a kapcsolatainkat, az érzéseinket. „Kemény avantgárdot nyomok”, mondja – a dalaival is.

A könyvbemutatón többen közbeszólnak, kérdeznek, amikor a relativitáselméletet boncolgatja. Amiből a többségnek mindig csak annyi marad meg, hogy „minden relatív”.

Riportalanyom szerint az esteken előjönnek az indulatok a matekkal szemben, ami sokakat érdekel, de egyszerűen elhatározzák, hogy nem értik. Ám a festőket, költőket, rendezőket is érdeklik a dimenziók, a végtelen. Gergő könyvének alapkérdése az, miképpen, miért és mit teremtünk, és ezt aztán mire használjuk. Sokan ehhez hülyének érzik magukat, pedig csak a kérdéseket kell jól feltenni. A középiskolai tananyag merev világképe szerint nem léteznek új kérdések. A tudományt ezért sokan megvetik, nem hisznek az eredményekben, könnyebb laposföld-hívőnek lenni. Másfelől pedig ott vannak a túl sokat tudók. Gergő az előadásai során teret enged a dühöngésnek is, és végül kiderül, mindenkinek lehet köze a tudományhoz, a matekhez és a fizikához is.

És folytathatnám tovább, ha nem csak 4000 karakter jutna most erre. Mert ez is matek. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Huszár Boglárka