Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Összefoglaló az elmúlt egy évről

Polgármesteri beszámoló az elmúlt egy év közös munkájáról

2020. október 16. péntek

Továbbra is egy olyan otthonos, szolidáris és közös kerületet szeretnénk teremteni, ahol Minden döntés és minden rendelkezésre álló forint a kerület lakóit szolgálja.

Tisztelt józsefvárosi polgár!

Egy éve a helyi választópolgároktól megtisztelő felhatalmazást kaptam arra, hogy szeretett kerületemet polgármesterként szolgálhassam, a munkatársaimmal és a Közösen Józsefvárosért frakció képviselőivel együtt. Ezért most lehetőségünk és kötelességünk beszámolni az elmúlt egy év legfontosabb intézkedéseiről, eredményeiről, valamint arról, hogy milyen főbb események határozták meg a kerületünk helyzetét.

Tudom, hogy az ember a jót természetesnek veszi, és elsősorban a gondokra, bajokra figyel. Bajból pedig jutott nekünk bőven az elmúlt egy év nagy részét kitevő koronavírus-járvány következtében. Ám a válság ellenére is sok jó lépés és pozitív változás történt Józsefvárosban.

Sikeres volt az eddigi járványkezelés, sok rászorulónak érdemi segítséget nyújtottunk. Erős közösséget alkottunk a válságban. Igazságosabbá tettük a szociális rendszerünket. Folytattuk a fejlesztéseket. Új, megszépült közterületeket adtunk át. A kerület több pontján új kerékpársávok készültek. Részvételi programunk révén elindítottuk az itt élők bevonását a döntésekbe. Egyik legfőbb ígéretünknek megfelelően megkezdtük a közösségnek kárt okozó korrupt gyakorlatok rendszerének lebontását.

Büszke vagyok arra, hogy a fővárosban szinte egyedülálló módon havi 40 ezer forintos bérpótlékot biztosítunk

az óvodapedagógusoknak és pályázati forrásból százmillió forint uniós támogatást nyertünk az óvodai fejlesztésre és a szegregáció csökkentésére, ezzel is segítve a kerület megtartó erejét és intézményeink fejlődését.

Természetesen vannak elmaradásaink is. Amikor 2019. november 7-én megalakult az új önkormányzati képviselő-testület, a polgármesteri program meghirdetésekor azt mondtam: „érhetnek bennünket meglepetések, szoríthatnak bennünket nem várt gazdasági feltételek, lehetséges, hogy a megvalósításban mi magunk is hibázunk, de a választóink elé állunk majd és őszintén elmondjuk, ha valamely ígéretünk nem úgy teljesül, ahogy azt

a hivatalon kívül megterveztük.” Nem titkoljuk, hogy több területen nem tudunk úgy vagy olyan gyorsan haladni a programunk megvalósításában, ahogy szeretnénk, a járvány hatásai miatt sok tervünket el kellett halasztani, a kormány által indokolatlanul elvont költségvetési források miatt lassabban haladnak egyes, a kerületet érintő fejlesztések, az önkormányzati lakásfelújtás és a lakáspályázatok kiírása.

Mindig nyíltan beszéltünk az eltelt év során arról is, hogy nem tudunk évtizedes problémákat egy év alatt megoldani.

A programunk öt évre szól, és biztosak vagyunk abban, hogy a ciklus végére, közösen megvalósítjuk a legfőbb céljainkat.

Kerületünk igazi értéke mi magunk vagyunk: az itt élő emberek, a közösségünk. Továbbra is egy olyan otthonos, szolidáris és közös kerületet szeretnénk teremteni, ahol minden döntés és minden rendelkezésre álló forint a kerület lakóit szolgálja.

Az elmúlt egy évről szóló kiadványunkat közvetlenül itt elérheti.

Pikó András

Józsefváros polgármestere

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben