– Mi pontosan a feladata az önkormányzatnál?

– Segíteni a Polgármesteri Kabinetet a lakásvesztés megelőzésével, a lakhatási támogatások fejlesztésével, az aktív lakáspolitikai eszközök kidolgozásával és a hajléktalanellátással kapcsolatos intézkedések összehangolásában. A tevékenységemnek van egy operatív része is, amely a lakossági bejelentésekkel kapcsolatos ügyek intézését, a téli krízisellátás megszervezését, a hajléktalanellátó szervezetekkel való kapcsolat kialakítását is jelenti.

– Mivel foglalkozott korábban?

– Harminc éve dolgozom szociális területen, vezettem hajléktalanszállót és krízisautót, de a leghosszabb időn át a családsegítésben dolgoztam, ezen belül adósságkezeléssel és lakásügyi tanácsadással, lakásügyek intézésével foglalkoztam.

– Milyen ügyekkel találta magát szembe hivatalba lépése óta, min dolgozik most?

– Eléggé mély vízbe ugrottam, hiszen Józsefváros egy nagy, jellegzetes adottságokkal rendelkező, ám sok probléma által sújtott kerület, sajátos intézményekkel, eljárási formákkal. Az intézmények munkájával ismerkedem, főként lakossági ügyekben. Jelenleg az utcai szociális munka megerősítésén és a téli krízisellátás megszervezésén dolgozom a kerületi hajléktalanellátó szervezetekkel együtt. Ennek első, kézzel fogható eredménye az Életmentő Pont kialakítása, amely ezen a télen már nem sátorban működik majd egy üres telken, hogy sörpadokon húzzák meg magukat az emberek, hanem a Könyves Kálmán körúti hajléktalanszálló területén, ahová a Diszpécser Szolgálat koordinálásával fogják közterületről beutalni vagy szállítani a kihűlés veszélyének kitett embereket. Ez színvonalasabb és hatékonyabb ellátás lesz, mint ami az előző években volt, mert az ellátószervezet nemcsak a fűtött épületről, ágyakról, tisztálkodási lehetőségről gondoskodik, hanem a bekerülők egészségügyi ellátásáról és továbbhelyezéséről is – feltéve, ha együttműködnek a helyzetük javítása érdekében.

– Legutóbbi témába vágó cikkünkből kiderült, hogy a kerületi ellátóintézményekben vannak szabad ágyak, nem kellene ennyi embernek az utcán élnie. A fogadóórákon ráadásul a lakosok gyakran említik, mennyire zavarják őket az utcán élő emberek. Van javaslata arra, mit lehet tenni azokkal, akik nem akarnak szállóra menni?

– Napi szinten kezelek ezzel kapcsolatos lakossági bejelentéseket. Roppant nehéz kérdéskör, mivel maga a hajléktalanság a lakhatási szegénység legszélsőségesebb formája, melynek megelőzéséhez átgondolt, összehangolt országos lakáspolitikára volna szükség, másfelől viszont egészségügyi, mentális, illetve addiktológiai kérdés is. A „Február 3” Munkacsoport kutatásai már több mint 20 éve évente 6–10 ezer különböző, szállókon és közterületen élő hajléktalan embert érnek el. Az elmúlt 20 évben 60 ezer ember adatait vették fel az ellátásban dolgozó szociális munkások. Győri Péter, a munkacsoport vezetője a közelmúltban, a TÁRKI honlapján is elérhető Társadalmi Riportban publikált húsz éves áttekintéséből aggasztó képet kaphatunk az aktuálisan hajléktalan helyzetben lévők összetételének főbb változásairól. Az érintettek megélhetési lehetőségei erőteljesen romlottak, mára jelentősen megnőtt a hajléktalan emberek között a betegek, idősek, ellátatlan inaktívak aránya. Az elmúlt húsz évben a válaszadók többsége valamilyen családi, személyes okot (válás, abúzus, függőség stb.) jelölt meg a hajléktalanságát közvetlenül kiváltó okként. A második legnagyobb csoportot azok alkotják, akik gazdasági vagy ahhoz kapcsolódó okot jelöltek meg. Az ő arányuk az elmúlt 20 évben csaknem megduplázódott, 25-ről 44 százalékra nőtt.

A hajléktalanellátó rendszerben csak elszigetelten léteznek a személyiséget erősítő, önálló lakhatást segítő programok. A vizsgálatok szerint a hajléktalan emberek több mint 40 százaléka 10–15 éve, vagy annál is régebben él így, több mint 50 százalékuk már nem is gondol arra, hogy valaha önálló lakhatása lehet.

Mindemellett, ami a kerület közterületein történik, nem kenhető teljes mértékben a hajléktalan emberekre. Egyes területeken a hajléktalanság kérdésével erősen összefolyik az ott élő népesség devianciája, szubkultúrája, a közösségi normákat időnként sértő viselkedése. A kerületben a bejelentések és a felkeresett helyszínek összesítése alapján nem jelentősen magasabb a közterületen élő hajléktalan emberek száma, mint más fővárosi kerületekben. A köztisztasági problémák kezelése nem az én területem, de tudomásom szerint azt a kerület vezetése kiemelten kívánja kezelni. Ezért türelmet kérünk, mert évtizedes problémákat egyik pillanatról a másikra megszüntetni nem lehet, azonban kitartó, összehangolt munkával érzékelhető változásokat tudunk elérni már rövidebb távon is.

– Miért van ennyi hajléktalan ember az országban?

– A szegénység, munkanélküliség, alkoholizmus jelen van más országokban is, ahol kevésbé jellemző a hajléktalanság.

– Mi lehet a magyarázat? 

– A magyar társadalom zártabb, kirekesztőbb, nehezebben megbocsátó, ha úgy tetszik „skatulyázóbb” társadalom, ahol a „kutyából nem lesz szalonna” elvének megváltozása generációkat átívelően tud csak megvalósulni. Nem véletlen, hogy a jóvátételi eljárások, a helyreállító szemléletmódon alapuló konfliktusmegoldó stratégiák, a mediáció intézménye csak nehezen épül be a problémakezelésbe és a jogalkalmazásba. Ezt most tanuljuk, sokáig el fog tartani.

A ’90-es években a hajléktalan emberek nagyon elenyésző hányada került ki például a romák köréből. Akkor ezt a kutatók annak tulajdonították, hogy az archaikus roma közösségek megtartó ereje megóv, megkímél ettől a sorstól. A „Február 3” kutatás alapján ma a hajléktalan emberek egyharmada tartja magát romának, vagy tapasztalta már azt, hogy romának nevezik. Az effektív hajléktalan emberek aránya egyébként lakosságarányosan lényegesen alacsonyabb, mint például az alkoholistáké, vagy a pszichiátriai betegeké a helyi társadalomban.

– Nagy teher Józsefvárosnak, hogy itt található Budapesten a legtöbb szociális ellátó intézmény. Mire lenne szükség a fővárostól, a kormánytól ennek enyhítéséhez?

– A kerületben körülbelül 1000 személy számára elegendő éjszakai és átmeneti szálló férőhely működik, ez nem haladja meg a korábbi munkásszálló férőhelyek számát, és lakosságarányosan sem kellene, hogy túl nagy teher legyen, ugyanakkor a szállók környékének lakossága nap mint nap szembesül a problémával. A kormány részéről szükség lenne egy jól felépített, átlátható lakáspolitikára, amely a lakáshoz jutást és a lakás megtartását is segíti. A Fővárosi Önkormányzat részéről pedig elengedhetetlen lenne valamilyen vízió felvázolása arról, hogyan képzeli el a jövőbeni együttműködést a speciális lakhatási programok fejlesztése, és ennek mentén a jelenlegi férőhelyek kiváltása, csökkentése érdekében. 

– Szili-Darók Ildikó alpolgármester nemrég azt mondta: „A deviáns réteg és a hajléktalanság két különböző dolog. Minden társadalomban vannak, akik nem tartják be a többség szabályait. Hogy ez változzon, a többségi társadalom működésén kell változtatni. – Meg kell nézni, mi okozza a kiválást.” Ön szerint mi okozza?

A kiváláshoz vezető társadalmi utakat már érintettük, ezt a jelenlegi járványhelyzet valószínűleg erősíteni fogja. Ezekre a folyamatokra nincs kellő hatása egy önkormányzatnak, a problémák kezelésében tud érzékenyen és hatékonyan részt venni. A közterület-felügyelet és az utcai ellátók korábbi jó kapcsolatát szeretnénk helyreállítani, mert a jelenlét, a normasértésekre való figyelmeztetés önmagában is visszafogó erőt képvisel.

A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata a hajléktalan embereket érintő minden szolgáltatásról felvilágosítást tud adni a nap 24 órájában elérhető 06 (1) 338–4186-os telefonszámán, a hét minden napján, és utcai gondozó szolgálatot vagy krízisautót tud a helyszínre küldeni, ha ellátatlan hajléktalan ember ügyében kér valaki segítséget náluk.

Szöveg: Ádám Judit; Fotó: Ványi Ákos