– Még jó, hogy a libacombbal nem égtünk be, száz helyett végül csak hetvenet kértünk, de végül elment mind. Tudod, miért pont Márton-napra kellett bezárni? Hogy a Bajnai bebukja a libáit.

Amíg próbálom a memóriámból előbányászni, ki is volt Bajnai (miniszterelnök), meg mi volt a libákkal, ő már folytatja.

– Ez egy nagy kitaláció. Még hogy vírus, meg maszk. A Pikót is azért vitték kórházba, hogy kvázi ezzel bizonyítsák, van COVID. Az meg pont úgy van, vagy nincs, ahogy nekem nem lesz nyugdíjam. Nekem hogy-hogy nincs sose semmim?

Próbálom a düh mögött felfejteni az összefüggéseket, de nem tudom felvenni a fonalat, mert folytatja.

– Az Orbánék, az. Hogy kihúzzák a kisember zsebéből az összes pénzt. Mikor veszek én lakást? Pedig megy le az ára. De miért?

Keresném a választ, de nincs idő, jön tovább a dumacunami.

– Összejátszanak ezek, a lakásmaffia. Szálloda van már mindenhol, vendég meg sehol. Mi meg áruljunk elvitelre. Mi vagyunk mi, önkiszolgáló? Legközelebb az lesz, hogy a vendég főz? Már teljesen elvesztettem az iránytűt, de mindegy, úgyse megyek sehova, csak majd haza a kajával, ha lesz szíves leadni a rendelésemet.

– És azt hiszik, hogy az emberek ezt nem látják? Mi bezárunk hétkor rendesen,  szabály szerint. A giroszos? Az meg egész éjjel elvitelre dolgozik? Ne fárassz már. 

Nem fárasztom, nem pecázás ez, meg se szólalok.

– Hatszáz kiló maradt a húsosnál, a libásra, hatszáz kiló! Mert a Mészáros Lőrincnek pulykavágóhídja van, azért.

Pulyka! Azt egyék az amcsik. A liba, az a nemzeti. De a magyar emberek ezt nem értik. Sötétek, hogy még a kutya is melléjük harap – mondja az eredetinek szánt poént, pedig hát a Face-en már ezren ellőtték.

A hamutartó mellé pöcköli a cigit, majd megkérdi:

– Mit is kértél? Pulyka vadasan? Mindjárt… Zacskót hoztál? Na meg az is, aki kitalálta, hogy nem lehet majd, csak papírból… 

De befordul az ajtón, a többit már nem hallom.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Huszár Boglárka