Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

ATKÁRI JÁNOSSAL BESZÉLGETTÜNK A „PARRAGH-TERVRŐL” ÉS JÓZSEFVÁROS ÉNZÜGYI HELYZETÉRŐL

„Aki eddig három gyereket tartott el, az mostantól csak kettőről gondoskodjon?”

2020. december 05. szombat

„A direkt és indirekt kormányzati elvonások, illetve a járvány gazdasági és szociális hatásai együttesen olyan helyzetbe sodorták az eleve a szegényebbek közé tartozó Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy csak a legnagyobb nehézségek mellett tudja már most is ellátni a feladatait” – mondta lapunknak Atkári János, az önkormányzat gazdasági tanácsadója.

November elején állt elő ötletével Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, miszerint fel kellene függeszteni az iparűzési adó (ipa) befizetését, ezzel segítve a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. A „Parragh-terv” ellen számos szakértő és városvezető tiltakozott, több ellenzéki és kormánypárti polgármester is arról beszélt, hogy aki ilyen ötlettel áll elő, az nem ismeri a gazdaság működését, az ötlet pedig teljesen ellehetetleníti a helyhatóságokat.

Parragh László ötletei: inkább ne!

Az ipa felfüggesztését jobboldali polgármesterek is keményen bírálták, ami annak fényében nem is meglepő, hogy ez a települések saját bevételeinek akár 80 százalékát is jelentheti. 

Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András szerint Parragh „porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort”. Wittinghoff Tamás Budaörs civil polgármestere úgy kommentált, hogy „Parragh vagy nagyon ostoba, vagy nagyon gonosz – vagy mindkettő”, de még Fürjes Balázs Budapest-ügyi államtitkár is azt mondta, hogy ez „nem jó ötlet”. Karácsony Gergely főpolgármester pedig úgy fogalmazott: ha a terv megvalósul, másnap leáll a budapesti közösségi közlekedés. A kormány egyelőre nem tárgyalt az ötletről és a hivatalos közlés szerint nincs is napirenden az ipa felfüggesztése.

Mindenesetre a számtalan, politikai oldaltól független tiltakozás ellenére Parragh László nem állt meg itt, hanem újabb ötlettel állt elő, ezúttal azzal, hogy a kormánynak be kellene fagyasztania az összes többi önkormányzati hatáskörbe tartozó adó behajtását is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ipán kívül négyfajta helyi adót – az ingatlanadót, az építményadót, az idegenforgalmi adót és a kommunális adót – is elvennének az önkormányzatoktól.

Adóból már kiesett 1,2 milliárd

Atkári Jánossal, a Józsefvárosi Önkormányzat gazdasági tanácsadójával arról beszélgettünk, milyen hatást gyakorolna a kerület pénzügyi mozgásterére a „Parragh-terv”, valamint áttekintettük az önkormányzat jelenlegi gazdasági helyzetét is. Atkáritól először azt szerettük volna megtudni, hogy mi most a költségvetés bevételi oldalának forrásmegoszlása százalékosan, valamint kíváncsiak voltunk arra is, mekkora hányadot tesz ki ez az öt adónem Józsefváros költségvetésében.

Az biztos, hogy az önkormányzat bevételi főösszegének érvényes előirányzata 2020-ra 20,4 milliárd forint, amiből összesen 18,5 milliárd forintot tesznek ki a működési bevételek. A működési bevételeken belül pedig az adóbevételek 8,4 milliárd forinttal szerepelnek. Az adóbevétel „azonban valójában csupán 7,2 milliárd forintra becsülhető jelenleg az idei költségvetésben, mivel a járvány – illetve a járványra hivatkozva meghozott kormányzati intézkedések – következtében kieső tételek átvezetése még csak részben történt meg a rendeletben” – jelezte a szakértő.

A működési bevételek jó része adó

Az adóbevételek már bekövetkezett 1,2 milliárdos csökkenése tehát 17,3 milliárdra mérsékli a működési bevételeket. A 2020-ban várható 4,5 milliárd forintos iparűzésiadó bevétel ennek 26 százalékát jelenti.

Valamivel kisebb tételeket jelentenek a szóba került egyéb helyi adónemek. A szűk 2,4 milliárd forintra taksált építményadó a működési bevételek 13,9 százalékát adja. Az arányok a 117 millió forintra várt idegenforgalmi adó esetén 0,7 százalékot, a 99 millióra becsült kommunális adó esetén 0,6 százalékot, míg az 57,6 millió forintos összegben várt telekadónál közelítőleg 0,3 százalékot jelentenek. A várt összes adó 7,2 milliárd forintja a működési bevételeken belül 41,5 százalékot tesz ki. Atkári János szerint, ha a 2020-as, eddig ismertté vált közvetlen kormányzati „elvonásokon” a gépjárműadó elvételét és a parkolás ingyenessé tételét értjük, már ezek is együttesen mintegy 500 millió forint forráskiesést jelentettek Józsefváros esetében az idei évben. Ha a Parragh-féle ötlet valósággá válna, ennek a hiánynak a tízszeresével, akár 5 milliárd forint körüli elvonással is számolni kellene 2020-ban és 2021-ben.

Nincs már min takarékoskodni

Ilyen brutális számoknál felmerül, hogy lehet-e egyáltalán finanszírozni ekkora kiesést, és ha igen, akkor milyen áron? Atkári azzal kezdte a válaszát, hogy a direkt és indirekt kormányzati elvonások, valamint a járvány „spontán” gazdasági és szociális hatásai együttesen máris olyan helyzetbe sodorták az eleve a szegényebbek közé tartozó Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy most is csak a legnagyobb nehézségek mellett tudja ellátni a feladatait.

„Bármilyen további teher már végképp csak igen fájdalmas szolgáltatás-szűkítéssel volna kezelhető, és tekintettel a kötelező feladatok nagy hányadára, akkor is csak nagyon korlátozott mértékben” – hangsúlyozta. Atkári kérésünkre példával illusztrálta a jelentős kieső bevétel okozta forráshiány és a nagyszámú kötelező, a járványhelyzetben pedig még tovább sokasodó feladat ellátása között feszülő áthidalhatatlan különbséget. Feltette a kérdést: „aki eddig három gyereket tartott el, az mostantól csak kettőről gondoskodjon?” Persze mindig lehet húzni a nadrágszíjon, de a tanácsadó szerint például „beruházásokat törölni Józsefvárosnak nemigen áll módjában, minthogy eddig sem vállalkozhatott sokra”.

Miután úgy tűnik, a „Parragh-csomag” gyakorlatilag tönkretenné az önkormányzatokat, a tanácsadót arra kértük, próbálja megtippelni, mi értelme van az efféle ötletelésnek. Atkári szerint az alapvető funkciója „az orbáni bábjátéknak”, hogy a miniszterelnök majd bölcs-szelíden félretolja és elteszi a fiókba e „durva vásári szereplőt”, és továbbfinomított-csökkentett, „szakszerű” intézkedésekkel vesz el majd újabb pénzeket vagy rak további terheket az önkormányzatokra. „Parragh funkciója a politikai megemészthetőség elősegítése: ahhoz képest, amit javasolt, a végül bevezetett intézkedéseket talán már nem fogják annyira drámainak tekinteni” – vélekedett. 

Szöveg: Zoltai Ákos; Fotó: Ványi Ákos

- - -

Pikó: a józsefvárosiak 99 százalékát nem érinti az adóemelés

Az iparűzési adó mellett említett négy kisebb helyi adófajtából három – az ingatlanadó, az építményadó és a kommunális adó – éppen jövőre emelkedik Józsefvárosban. Lapunk is beszámolt róla, hogy több évvel a legutóbbi emelés után döntött erről Pikó András polgármester. Az indoklás szerint erre nemcsak az építmény-, telek-, és kommunális adóból befolyó bevételek reálértékének megőrzése miatt van szükség, hanem azért is, mert az önkormányzat saját bevételei csökkennek, az emelésekkel pedig 170 millió forint pluszbevétel várható jövőre. 

Az ellenzéki Fidesz-frakció élesen bírálta a lépést, mondván: Pikó „adókkal sújtja az amúgy is egyre nehezebb helyzetben lévő, sok józsefvárosi lakónak munkahelyet biztosító kerületi vállalkozásokat, magánszemélyeket”. Pikó András úgy reagált: sajnálatos, hogy a helyi Fidesz a józsefvárosiakat minimálisan érintő, ésszerű és megfizethető mértékű adóemelésből műbalhét csinál, miközben egyetlen szavuk nem volt arra, amikor a kormány milliárdokat húzott ki a kerületiek zsebéből. A polgármester közölte azt is: a három adó emelése a 76 000 lakosú Józsefvárosban összesen 5238 adózót érint, és ebből csupán 1036 a VIII. kerületi adózó. Az érintett kerületi magánszemélyek száma pedig csak 636 fő, ami kevesebb, mint a lakosság 1 százaléka.

(Szerk.: Azóta a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy a kerületek adót emeljenek vagy új adót vessenek ki 2021-ben.)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben