Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK A LEGKEDVESEBB ADOMÁNYGYŰJTŐ AKCIÓKAT

Civilek a bajba jutottakért

2020. december 16. szerda

A járványügyi korlátozások a szabadtéri gyülekezést is kizárják, így nehéz dolguk van az ételosztást szervező civil szervezeteknek, de még nehezebb azoknak az embereknek, akik számítanak az adományokra, meleg ételre. Sok szervezet feltalálta magát ebben a helyzetben is, és alternatív megoldásokkal próbálnak segíteni a rászorulókon.

Összegyűjtöttünk néhány kifejezetten kerületi, illetve az egész fővárost is érintő adománygyűjtést és akciót, többhöz még lehet csatlakozni önkéntesként vagy adományozóként. Van köztük kis helyi, csak néhány közelben lakót érintő kezdeményezés és nagyszabású projekt is, de a szándék mindnél ugyanaz: segíteni azoknak, akik étel, ruha, menedék, gondoskodás nélkül maradtak.

Heti Betevő

A főként Budapest belvárosi kerületeiben tevékenykedő Heti Betevő évek óta oszt meleg ételt vasárnaponként rászoruló családoknak. Korábban kültéren, többek között a Klauzál téren osztottak, a járványügyi korlátozások miatt most előre kiporciózva, zárt dobozokban tudják átadni az ételt. A működésük nagyjából zavartalan, de kicsit átszervezték. Két vidéki városban, Makón és Pécsett egyébként kaptak engedélyt a helyi önkormányzattól kültéri ételosztásra is a járványügyi szabályok betartásával.

Józsefvárosban a Gólyában elérhetőek az Orczy úton: ide minden vasárnap 15 perces idősávokra beosztva jöhetnek azok a családok, akik a családsegítő szolgálatnál jelezték, hogy igényelnék a vasárnapi ebédet. Jelenleg 30 famíliának összesen 140 adag ételt osztanak ki előre becsomagolva. Karácsony közeledtével süteményt, gyümölcsöt is adnak az ebédek mellé. Az előző évek tapasztalata az, hogy közvetlenül az ünnepek előtt és a két ünnep között kevesen mennek ételt átvenni, ezért igyekeznek minél több mindent szétosztani még karácsony előtt.

Az ételt különböző éttermekben főzetik meg, majd dobozolják, a Heti Betevő önkéntesei pedig elszállítják az átadóhelyre, illetve külön 250 adagot két hajléktalanszállóra visznek. Az első étterem, amely főzést vállalt, a Kisüzem volt, később csatlakozott a Két Szerecsen, a Kőleves, a Jardinette, a Mezzo, a Pad Thai, a Kiosk, a Nemsüti és a Mennyország Szíve is.

Ha valaki szeretné segíteni a Heti Betevő munkáját, a Facebook oldalukra (facebook.com/hetibetevo) kiírt időpontokban vihet a Gólyába süteményt – egy-egy személyre kiporciózva és becsomagolva, adagonként 2–3 szeletet –, illetve adományokat is várnak az ugyanitt feltüntetett számlaszámra.

Budapest Bike Maffia

Mentsd meg 2020-at egy szendviccsel! – hirdeti a Bike Maffia. Akciójuk lényege, hogy gyülekezés nélkül, biciklis önkéntesekkel tekernek körbe a városon, és szendvicset adnak az utcán fagyoskodóknak.  Az utcán élő hajléktalan emberek mellett néhány szállónak és idősotthonnak is segítenek, szendvicseket és alapanyagot juttatnak el, melyek költségét a befolyt adományokból fedezik. A szigorítások miatt különböző éttermek segítségét veszik igénybe ők is. Ha hozzájárulna tevékenységükhöz egy szendvics árával, honlapjukon megtalálja, hogyan segíthet: bikemaffia.com

Egyházi gyűjtések

A Mandák-ház évek óta adományozói kapcsolatban áll egy nyírségi gyülekezettel, akik 60 települést látnak el. Az összegyűjtött adományt, ruhaneműt, háztartási cikkeket kisbusszal juttatják el a rászorulóknak. Most ők is segítségre szorulnak: a Mandák-ház a Kovász Közösséggel összefogva ózongenerátorra és fertőtlenítőszerekre gyűjt nekik, hogy fertőtleníteni tudják a kisbuszt, amivel szállítanak. A cél 660 ezer forint, várják az adományokat, infók a Kovász Közösség oldalán (facebook.com/kovaszkozosseg). Az első adományuk, ötezer forint egy józsefvárosi roma családtól érkezett.

A járvány nagyban megnehezítette a kerületben tevékenykedő Józsefvárosi Szent József Plébánia Karitász Csoport munkáját is. Az adománygyűjtés lehetősége minimálisra csökkent, ezért az előírások betartása mellett 3-4 önkéntessel igyekeztek szezonális gyümölcsökből, zöldségekből lekvárt, savanyúságot, de még zakuszkát is befőzni, ezzel a járvány miatt kieső anyagi bevételüket növelni. Az idei év slágere a kökénylekvár volt, a gyümölcs begyűjtéséhez az önkéntesekkel Jászárokszállásra utaztak le. A csoport a befőttek mellett adventi koszorúkat és felajánlott kézműves mézeskalácsot is árusított. A befolyt adományból tartós élelmiszereket vásároltak, ezzel támogatva a nehéz helyzetben élő emberek, családok karácsonyi nagybevásárlását. Decemberben 150 családnak tudtak tartós élelmiszert átadni, egész évben pedig már 330 családon segítettek a Szent Erzsébet Karitász Szolgálattal, a Józsefvárosi Önkormányzattal és a JSzSzGyK Család- és Gyermekjóléti Szolgálatával közösen. További adományokat is várnak a CIB Banknál vezetett 10701379-68585167-51100005 számlaszámra, a tárgymezőben a „Karitász adomány” megjelöléssel.

A jezsuiták december 13-án zárták le cipősdoboz-gyűjtőakciójukat, mellyel arlói, valamint határon túli gyerekek, fiatalok karácsonyát szeretnék örömtelivé tenni. A Gyökerek tábor stábjával együttműködve a Mária utcai templomukba gyűjtötték a dobozokat. Csaknem 500 darab dobozra érkezett igény, még nem tudni, hogy sikerült-e ennyit összegyűjteni.

Mikulásgyár 

A Magyar Vöröskereszt több mint másfél évtizede működteti minden évben karácsony előtt a Mikulásgyárat. Korábban a Hősök terénél és a Millenárison állították fel gyűjtőpontjukat, ahol az adományokat fogadták a rászoruló gyerekek részére. A nagyszabású és látványos akció sokakat megszólított, az ajándékozókat ugyanis maga a Mikulás várta ötletesen megépített birodalmában. Idén a járványügyi szabályok miatt erre sajnos nem volt lehetőség, így az Auchan áruházakkal karöltve, az ország 24 pontján veszik át az adományokat – idén elsősorban tartós élelmiszert, tisztálkodási és fertőtlenítő szereket. További részletek itt: mikulasgyar.hu

SZFE Mikuláscsomag

Az utóbbi hónapokban a hírekben sokat szereplő Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai a ZeroFashionnel közösen összeállítottak egy támogatói csomagot (maszk, matrica, kitűző és gyümölcs volt benne), aminek megvásárlásával egyrészt az egyetemi autonómiáért küzdő diákok ellenállását, másrészt az Oltalom Karitatív Egyesületet lehetett támogatni. A Mikuláscsomag már nem elérhető, a diákok viszont azóta is tevékenykednek, most épp cipősdobozokat állítanak össze rászorulóknak, és másokat is erre buzdítanak.

Családi Talpak

Egy IX. kerületi adománybolt is rengeteget tesz azért, hogy kevesebben fázzanak az utcán: a beérkező adományok 80-90 százalékát VIII. és IX. kerületi alapítványoknak, egyesületeknek, óvodáknak, bölcsődéknek juttatják el. Emellett, ha nagyon hideg van, akkor időnként kabát- vagy cipőakciót hirdetnek: az adott napon arra járó emberek ingyen vihetnek el kabátot vagy lábbelit, ha szükségük van rá, de még használtan sem tudnák megfizetni. Az ilyen napokról Facebook-oldalukon szoktak beszámolni: facebook.com/csaladitalpak 

Civilek a Palotanegyedért

A CAPE, azaz a Civilek a Palotanegyedért Egyesület 8 éve teszi szebbé a rászoruló gyermekek karácsonyát a H13 Központtal közösen. Az ajándékokat ott szokták átadni egy nagy ünnepség keretében, ahol kakaóval, egy kisebb előadással, játékokkal várják a gyerekeket, átlagosan ötvenet. A járványügyi előírások miatt ez a nagy létszámú esemény ezúttal elmaradt, így a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületével összefogva gyűjtést szerveztek, a befolyt adományokból pedig a palotanegyedi óvoda és a Molnár Ferenc Általános Iskola rászoruló gyermekeit, illetve az átmeneti gyermekotthon lakóit ajándékozzák meg. 

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Ványi Ákos, Budapest Bike Maffia, Heti Betevő, Szent József Plébánia, 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben