Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Wölfinger László és az újságospavilonja

Egyszemélyes intézmény a Práter-Szigony sarkán

2021. január 03. vasárnap

Lassan negyedszázada tölti szinte minden napját ici-pici kis újságosboltjában Wölfinger László. Ahogy a pavilon, úgy az üzemeltetője is kuriózum.

Ilyen újságospavilon nincs még egy országban! Már újságospavilon is alig van, aluljárók üzlethelyiségeiben, szupermarketekben, no és a kis trafikokat kiszorító Nemzeti Dohányboltokban vesszük már az újságot, töltetjük a telefont. De a Práter utca-Szigony utca sarkán lévő, szemlátomást nem az elmúlt tíz évben épült pavilon egy kuriózum! Alig 4 négyzetméter, színes, barátságos, süt róla az élet, pedig bizony már ütött-kopott a lassan negyedszázados boltocska.

Nem ritka, hogy sorban állnak előtte a vevők, akiknek többsége a telefonját, az áram- vagy a gázkártyáját tölteti fel. Mert ezen a környéken sokan 1000 forintosával gondoskodnak arról, hogy legyen áramuk. A pavilon üzemeltetője, Wölfinger László azt mondja, hogy főleg azok a kis pénzűek tesznek így, akik albérletben laknak, és bármikor kitehetik őket. Nem akarják a tulajdonosnak töltetni az áramot, inkább gyakrabban jönnek. Nekünk is többször meg kell szakítani a beszélgetést, hogy ne alakuljon ki nagy sor, ne kelljen a vevőknek várniuk. 

A pavilon 23 éve épült, Wölfinger azóta maga árul benne. Azt mondja, szinte minden nap itt van. Nem csak a különös kis épület, hanem a gazdája is egy intézmény ezen a környéken: Wölfinger nem pusztán pénzkeresetként tekint a munkájára, hanem jószolgálatként is. Nagy betűkkel ki van írva a neve és a telefonszáma, ha valakinek hirtelen lesz szüksége arra, hogy a gáz- vagy áramóráját feltöltse, telefonál, Wölfingernek nem derogál záróra után is visszajönni, ha fontos. Igaz, a közelben lakik. Megkérdeztük a környéken sétálókat az utcán: aki ismeri Wölfingert és a kis boltját, kivétel nélkül jó szívvel szólt róla. Tíz évvel ezelőtt, 2011-ben az újságos Józsefvárosi Aranykoszorú díjat is kapott a kerület akkori vezetésétől. A Józsefváros újság portrét is közölt róla a jeles alkalomból, a bolt ablakában (vagy itt) elolvasható.

Wölfinger eredetileg kertépítő technikus, dolgozott is kutatóként a szakmájában. Aztán könyvkereskedésre adta a fejét, eleinte a belvárosban voltak üzletei. 1997-ben, amikor ezt a boltot megnyitotta, kezdetben csak könyvet árult benne, egy év múlva jöttek az újságok, mert a könyveladásokból nem élt meg. Végzett DJ, közel tíz évig zenélt is az éjszakában. Beszél angolul, franciául és németül, a világ dolgairól is e három nyelven olvassa a híreket. „Sok helyen laktam, de ennek a kerületnek sajátos hangulata van” – mondja. Sok a nehéz sorsú ember, egészen különös életeket ismer meg, ahogy szóba elegyedik a vásárlókkal. „Sokan mondják, hogy »jaj, a cigányok!«, de engem ez nem érdekel. Az embert kell nézni mindenkiben, és meg is lehet látni.” Wölfinger azt mondja, hogy sok szívmelengető története van innen a pavilonból. Kértük, meséljen el egyet. 

„A legkedvesebbek a gyerekek. Mindig jönnek, hogy »Laci bácsi, Laci bácsi!... «, és mesélnek. Lakott itt egy kislány, alig látott fel a pult fölött, olyan 4-5 éves lehetett. Juditnak hívták. Egyszer hozott nekem a névnapomra egy vázát és egy rajzot, amit ő rajzolt. A vázán ugyan látszott, hogy otthonról hozta el, nem új, és mikor rákérdeztem, hogy elcsente-e, mondta, hogy nem, hiszen az anyukája is itt van. És ott mosolygott a kicsi és a nagy. Nagyon megható volt. Judit még egyetemista korában is visszajött. Sok gyereket láttam itt felnőni, kérdezik, mikor fiatal felnőttként erre járnak, hogy megismerem-e őket. Persze, hogy!” 

Szöveg: Gaal Ilona, Képek: Takács Mária

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben