Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Duna TV egykori székházába tart az egyetem

Eladhatják az SZFE józsefvárosi épületeit

2021. január 10. vasárnap

Sok újdonsággal jár az oktatás február 1-i újraindítása a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – közölte az intézmény új vezetése, de azt nem erősítették meg, hogy ez azt is jelenti: eladják a jelenlegi épületeket. Mindenesetre a kormánytól már megkapták a Duna TV volt székházát.

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése az ATV Híradójának kérésére a csatorna értesülését, miszerint eladják az SZFE jelenlegi épületeit, az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

Az SZFE új fenntartójának – a Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök vezette Színház- és Filmművészetért Alapítványnak – az ATV-nek küldött válasza azonban felér egy megerősítéssel. Azt írták: most az oktatás február 1-i újraindítására koncentrálnak, ami sok „újdonsággal jár majd együtt”. Hozzátették: sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni.

Ha az eladást nem is, a költözés hírét alátámasztja az a decemberi hír is, amiről az Index számolt be. Egy december 23-i kormányhatározat az SZFE az új campusának elkészülésééig az egyetem használatába adja a 7488. helyrajzi számú budapesti ingatlan „B” épületét. Ez az egykori Nikex külkervállalat épülete az I. kerületben, amely 1994-2011 között a Duna TV székháza volt.

A Józsefváros újság nemrég írt az SZFE-ről, mivel január 2-án lett 156 éves a Józsefvárosban működő intézmény, amelynek diáksága és tanárai ellenállnak annak, hogy az intézményt megfosztották autonómiájától. Ebből az alkalomból visszatekintünk az egyetem születésére, és eddigi történetének utolsó felvonására.

Szöveg: Lengyel Tibor; Képek: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben