Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Parkolás és gondok

Indul az átalakítás

2021. január 14. csütörtök

Tavaly óta komoly előkészítő munka folyik Józsefvárosban a lakosság bevonásával a parkolási helyzet javítására. A változás azonban nem ígérkezik gyorsnak, mert a kormány parkolással kapcsolatos járványügyi intézkedései egyelőre megkötik az önkormányzatok kezét.

A parkolás alapproblémája az, hogy a városban a közterületek mérete adott, nem növelhetők, legfőképpen pedig a belső területeken nincs erre lehetőség. Ezért az elhelyezhető autók száma korlátozott, miközben ma már annyi kocsi van forgalomban, hogy az magát a közlekedést is akadályozza. 

Józsefváros 11 ezer parkolóhelyére jelenleg 13 500 jármű van ingyenesen bejelentve (összesen 17 ezer magántulajdonú kocsi van a kerületben), az Orczy úton belül 120–180 százalékos is lehet a túlhasználat. A parkolót keresők – és a többi közlekedő – helyzete így eleve reménytelen, a megoldás a városi közlekedés rendszerének teljes átgondolását igényli. 

Az önkormányzat 2020 novemberében vitairatot adott közre lehetséges megoldásokról, amihez számtalan lakossági észrevétel érkezett. A javaslatok elemzése befejeződött, és hamarosan nyilvánosságra kerül, a döntések várhatóan lapunk megjelenésével egy időben megszülethetnek – ezekről később beszámolunk. 

A parkolási szokásokat elsősorban a parkolási díjakkal lehet befolyásolni. Budapesten azonban nincsenek összehangolt díjövezetek és tarifák, sem a főváros és a kerületek, sem a szomszédos kerületek között. Józsefvárosnak ez nagy gondot okozott, mert a parkolási díjak itt alacsonyabbak, mint a környező kerületekben, és egyre több autós használja P+R parkolónak az itteni helyeket. 

Az önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a szomszédos kerületekkel, ám ezek eddig nem vezettek eredményre. De e téren bizonytalan ideig amúgy sem lesz változás, mert a kormány ingyenessé tette a parkolást a járvány idejére, ráadásul megtiltotta az önkormányzatoknak azt is, hogy díjakat emeljenek. 

„Ezek az intézkedések a humánjárvány terjedése elleni védekezés bizonyítottan sikeres eszközei, és ennek megfelelően addig kívánjuk őket hatályban tartani, amíg a velük elérhető előnyökkel a magyar emberek életének és egészségének védelmét érdemben elő tudjuk segíteni” – hűtötte le pár napja a reményt Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára, hogy az önkormányzatok belátható időn belül visszakapják a parkolással kapcsolatos jogaikat. 

A IX. és XI. kerületben a már eldöntött parkolási díjemelés emiatt a kormányzati korlátozás miatt hiúsult meg. A VII. kerületben ugyanakkor nem díjemelésben gondolkoztak, ott ugyanis a lakossági parkolás térítési díja kedvezményként van meghatározva az alapdíj százalékéban, ezért a kedvezmény mértékét megváltoztathatnák a kormányrendelet ellenére is. Erzsébetvárosban azonban végül belső politikai viták miatt elálltak ettől. Józsefváros helyzete sokban különbözik más kerületekétől, mert itt civil szemléletű vezetés van, a döntéseket alapvetően nem pártpolitikai egyezkedések befolyásolják, hanem leginkább szakmai megfontolások. 

A budapesti kerületek közül a XIII. kerületben gondolkodtak egy kicsit bátrabban a parkolási helyzet javítása érdekében. Ott is hasonló a helyzet, Újlipótvárosban például 6,5 ezer helyre 10 ezer parkolási engedély van kiadva. Jelentősen megemelték a második autó díját, ami így a kiemelt körzetekben évi 80 ezer forintba, a legolcsóbb körzetekben pedig 27 ezer forintba kerül, ami már átgondolásra készteti a tulajdonosokat. A XIII. kerületben ráadásul nagyon gyorsak is voltak, mert még októberben, a kormány díjemelés-befagyasztása előtt döntöttek.

FONTOS - parkolási engedélyek érvényessége:

Aktuális változás a józsefvárosi lakossági és gazdasági engedélyek 2021. évi kiadásában, hogy a járvány miatt a múlt évi parkolási engedélyek és egyéb várakozási hozzájárulások március 31-ig érvényesek. Az eddigi gyakorlattól eltérően a 2021-es engedélyek pedig nem az új év kezdetétől, hanem csak február 15-től igényelhetők, amit továbbra is a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) ügyfélszolgálatán, illetve a JGK ügyfélablak rendszerén át lehet megtenni. 

Szöveg: Bányay Géza; Képek: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben