Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

130 éve született Karácsony Sándor

A tanulót szeretni kell

2021. január 17. vasárnap

Karácsony Sándor író, filozófus, de legfőképp pedagógus volt. Nyolc évig tanított a Tavaszmező utcai volt Zrínyi Gimnáziumban, ahol ma az Óbudai Egyetem működik.

A XX. század egyik legnagyobb hatású magyar gondolkodója volt Karácsony Sándor, akinek filozófiájában a közösség, a „másik ember” állt, és egy rendszernek sem volt a kegyeltje. Szenvedélyes pedagógus volt. 1952-ben halt meg, művei újra csak a rendszerváltás után jelenhettek meg.

Úgy tartotta, természetes, ha önálló gondolatai vannak a diáknak, ha mer és tud kérdezni. Legyen tehát tevékeny társa tanárának, és az sem baj, ha kételkedik, ha lázad, ha gyanakszik – a tanulót szeretni kell, akinek növekednie kell, a pedagógusnak pedig alábbszállnia.

Az ő nevét viseli a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért nevű szervezet, melyet a kerület képviselő-testülete 1992-ben hozott létre, főként a korszerű oktatás és nevelés támogatására, a nagycsaládosok patronálása, a kisnyugdíjasok megsegítésére és az egészségügyi alapellátás támogatására.

A kerületben található Karácsony Sándor utcát azonban nem róla nevezték el. A névadó másik Karácsony Sándor (1892–1945) vasesztergályos, szakszervezeti titkár volt, a Magyar Vasmunkások Lapja szerkesztője. 1944. végén a Vasmunkás-szövetség székházából a Szent István körúti nyilas házba vitték, ahol 1945. január 13-án meggyilkolták.

Szöveg: Bányay Géza; Kép: MandaMANDA/Déri Múzeum

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben