Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egy közeli lakóház építkezése okozott bajt

Leomlott a plafon egy Őr utcai házban

2021. január 18. hétfő

Csak a véletlenen múlt, hogy nem történt személyi sérülés, amikor leomlott az Őr utca 3. alatti ház egyik lakásában a tetőfödémről a vakolat. A kivitelező megkezdte a veszélyhelyzet elhárítását.

Leszakadt a födémről a vakolat az Őr utca 3. egyik lakásának konyhájában. Arról a házról van szó, amelyet leginkább érint a Horváth Mihály tér 15. szám alatti 8 szintes lakóház építése, mivel az egyemeletes, U alakú épület udvarát teljesen leárnyékolja az új ház egyik tűzfala, elvéve a fényt és a levegőt a lakók elől.

A hétfő reggeli, képünkön jól látható baleset is az építkezés miatt történt, ezt rögtön elismerte a kivitelező cég (Whitefield Management) helyszínre érkező képviselője. Kész szerencse, hogy nem tartózkodott senki a hulló faldarabok alatt, mert a lakók épp a szobában voltak. A házban vannak önkormányzati tulajdonú lakások, és magántulajdonúak is egyaránt, a társasház közös képviseletét a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK Zrt.) látja el.

A helyszínen megtörtént a kárfelmérés, ekkor kiderült, hogy a szomszéd (magántulajdonú) lakás is életveszélyessé vált, ott is bármikor beomolhat a tető. A JGK azonnal felszólította a kivitelezőt, hogy kezdje meg a veszélyelhárítást saját költségén mind az önkormányzati, mind a magántulajdonú lakásban. Mint lapunknak Nováczki Eleonóra, a JGK vagyongazdálkodási igazgatója elmondta, erre az időre a kivitelező köteles átmenetileg szállást biztosítani az érintett lakóknak.

Délutánra a magántulajdonú lakásban megtörtént a veszély elhárítása, vagyis annak a vakolatdarabnak a leverése, amelynek leesése valószínűsíthető volt, és nemsokára megkezdődik veszély elhárítása a szerencsétlenül járt önkormányzati lakásban is. Az ott élők átmeneti elhelyezéséről még folynak a tárgyalások. Úgy tudjuk, hogy a kivitelező fölajánlott egy munkásszállót, de ezt sem a lakó, sem a JGK nem tartotta elfogadhatónak.

Szöveg: Gaal Ilona; Képek: Huszár Boglárka, Ványi Ákos

Frissítés:

A szomszédos építkezés kivitelezője, a Whitefield Management Kft. reagált cikkünkre, és jelezte: nem a födém szakadt le az érintett lakásban, hanem a födémet borító vakolat hullott le – ezt cikkünkben javítottuk.

Whitefield Management Kft.-nek cikkünk további állításait érintő reagálását, álláspontját részletesen elolvashatják a témában megjelent újabb cikkünkben.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben