Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Budapest Coffee Stand a Gutenberg téren

A kerület legjobb kávé-reggelije három négyzetméteren

2021. január 19. kedd

Jól olvasta, három négyzetméteren nyitotta meg első kávézóját Varga-Tóth Simon három éve a Gutenberg téren. Egyszerűen ekkora hely bérlésére volt lehetősége, később már a mérete lett a Coffee Stand egyik különlegessége, így vitték tovább ezt a kiadópultos formát a következő kávézójukba is.

Újhullámos kávé, a város talán legjobb minőségű péksüteményei és bagel-szendvicsek – ennyiből áll a Coffee Stand, ennyi pont el is fért három négyzetméteren a Gutenberg tér sarkán. Mondhatnánk, hogy kinőtték a helyet, ezért nagyobbra váltottak, átköltöztek szembe, a könyvesboltba, ahol már négy négyzetméteren vannak, de ennél szomorúbb a történet. 

A tulajdonos, akitől bérelték az üzlethelyiséget, saját kávézót nyitott az ő helyükön, ráadásul hasonló néven. A Coffee Standesek viszont, mivel időközben jó viszonyt alakítottak ki a szemben lévő idegen nyelvű könyvesbolttal, megkérték őket, hogy négy négyzetmétert válasszanak le nekik a boltból, ahol folytathatják a kávézózást. 

A vevőket nem lehet átverni

A Coffee Stand helyét átvevő új kávézó még kínálatában is rájuk akar hasonlítani, a kávézó is ugyanúgy néz ki, mint korábban, nekem például elsőre fel sem tűnt a váltás, csak azon lepődtem meg, hogy a kiszolgálás nem olyan kedves, mint korábban, és a pisztáciás croissant is valahogy száraz, de túl töményen édes. 

Az igazi törzsvásárlók hamar átláttak a trükkön, és észrevették az új Coffee Standet az út túloldalán. Néha még meg is védik őket, ha a konkurencia trükkökkel próbál keresztbe tenni nekik: legutóbb egy vásárló jelentette be a közterület-felügyeletnél, mikor a Coffee Stand elé parkoltak le tilosban, hogy elállják a kiadóablak előtti járdát.

A kerület közönsége a húzóerő

Mivel a koronavírus megjelenése előtt nagyon jól ment az bolt, Varga-Tóth Simon 2019 nyarán egy másik üzletet is nyitott a Dob utcában, itt elsősorban a turisták voltak a célközönsége. Bár maradt a kiadóablakos megoldásnál, egy picit nagyobb helyet bérelt, ahol elő tudja készíteni a bageleket és raktározni a készletet. 

Mikor jött a vírus, egyértelműen kiderült, hogy sok hetedik kerületi étteremnek, bárnak egyszerűen nincs budapesti felvevőpiaca, a túlárazott helyek sorra zártak be. A Dob utcai Coffee Stand a kisebb forgalom ellenére tartja magát, a volt Airbnb-s lakásokba beköltöző fiatalokból pedig új törzsközönség alakult ki.

Ennek ellenére a Gutenberg téri üzlet forgalma jelenleg sokkal erősebb, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy a Palotanegyedet emberek lakják, nem turistáknak fenntartott, üres lakásokkal van tele.

Szerző: Ádám Judit; Képek: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben