Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Komposztládák is igényelhetők

Udvarok zöldítésére lehet pályázni

2021. január 20. szerda

Még lehet jelentkezni a Józsefvárosi Önkormányzat két pályázatára: az egyikben társasházak udvarának zöldítésére, a másikban komposztáló ládára lehet pályázni. Utóbbira magánszemélyek is jelentkezhetnek.

Zöld udvar

A „Zöld udvar” pályázat célja, hogy a sűrűn beépített városrészek szegényes zöldfelület-ellátottságát növelje – a nagyfokú beépítettség miatt a társasházak belső udvarainak szerepe felértékelődött. Ezeket a sokszor kihasználatlan belső udvarokat szeretné az önkormányzat zöldfelületté fejleszteni, közösségi funkciókat kialakítani bennük. A klímavédelmi terv elfogadásáról még tavaly januárban döntött a képviselőtestület, bőven a koronavírus megjelenése előtt. A 2020-as költségvetésben 5 millió forintot különítettek el erre a célra. 

A házak 100 ezer és egymillió forint közötti összegre pályázhatnak azzal a feltétellel, hogy a támogatás legalább 30 százalékát kifejezetten növények beszerzésére kell költeni, a többi viszont kerti bútortól termőföldig bármire fordítható. A megvalósításra 9 hónapot adnak a nyertes házaknak.

További információ itt. 

A Fővárosi Önkormányzatnak is van egyébként egy jóval nagyobb, 30 milliós költségkerettel rendelkező udvarzöldítési pályázata, melyre házanként 2 millió forintig lehet támogatást nyerni, erről részletek itt olvashatók.

Komposztáló

Szintén saját önkormányzati forrás áll rendelkezésre 300 literes műanyag komposztáló ládák beszerzésére, összesen 1 millió forintot különítettek el erre a tavalyi költségvetésben. Itt viszont nem kell a közös képviselőre várni, magánszemély is jelentkezhet. Magánszemélynek egy darab, társasháznak legfeljebb két láda adható. A pályázatot a keretösszeg kimerüléséig írták ki, még lehet jelentkezni.

Részletek, a jelentkezés módja és feltételei itt olvashatók.

Kérdőívek

Eközben január végéig négy különböző témában oszthatják meg véleményüket a lakosok az önkormányzattal a városfejlesztés különféle ágazataival kapcsolatban: zöldfelületek illetve közterületek fejlesztésével, továbbá lakóépületek enegiafelhasználásával és lakossági szerepvállalásával kapcsolatban. 

A kérdőíveket már csak végigolvasni is érdemes, rengeteget megtudhatunk ugyanis belőlük a modern városokban alkalmazott, városi klímát, hőségérzetet javító megoldásokról, az utcafásítás, többszintű növényzet szerepéről. 

A kérdőívek itt elérhetőek. 

Szöveg: Ádám Judit; Képek: Huszár Boglárka, Józsefváros Újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben