Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Részvételi költségvetés: egymilliárdos ötletek

Mit kíván Józsefváros?

2021. január 21. csütörtök

Csaknem kéttucat józsefvárosi ötlet van versenyben a Fővárosi Önkormányzat részvételi költségvetését megalapozó közösségi tervezési folyamatban. Egymilliárd forintot fordít olyan ötletek, fejlesztési célok megvalósítására, melyet Budapest lakosai jelöltek ki és szavaztak meg.

„Ötleteljen bátran, mert az ön ötletétől lesz Budapest jobb hely” – ezzel indította útjára tavaly ősszel a Fővárosi Önkormányzat azt a kezdeményezést, melynek célja, hogy közösségi tervezés révén bevonják a budapesti lakosokat a főváros költségvetéséből egymilliárd forintnyi forrás elosztásába – ez Budapest részvételi költségvetése. 

Tavaly október elejétől december végéig Budapest lakosai beküldhették javaslataikat a saját kerületüket érintő fejlesztésekre. Most a Fővárosi Önkormányzat és az adott kerület jogi, pénzügyi, formai szempontból elemzi az ötletet. Az általuk szabályosnak talált ötletek egy budapesti lakosokból álló tanács elé kerülnek, akik a szavazható ötletek listáját véglegesítik. Március 1-31. között pedig szavazni lehet majd a legjobb ötletekre.

Az e célra létrehozott honlapon kerületekre lebontva bárki megnézheti, hogy tavaly év végéig milyen ötletek érkeztek az adott városrész fejlesztésére. A közösségi tervezési folyamatban összesen 23, Józsefvárost érintő ötlet érkezett a fővároshoz. Ezek mindegyike elolvasható a helyszín alapján, vagyis a VIII. kerületre szűrve a honlapon, de itt már kilistázva megtalálható mind.

A csaknem kéttucat józsefvárosi ötlet nem kevés: ennél több csak a XIV. kerületben (32) és a III. kerületben (42) gyűlt össze, illetve van egy 420 elemes ötletlista is, de ez egész Budapestet érintő fejlesztési javaslatokat tartalmaz. Utóbbi kategóriával vannak persze átfedések, hiszen például a VIII. kerületi ötletek közt találjuk a „Blaha Lujza tér felvirágoztatása” címűt, ami helyileg ugyan kerületi fejlesztés, de egész Budapest életminőségét érinti, tehát a másik listán is megtalálható.

A józsefvárosi ötletek között érkezett javaslat például többfunkciós kerékpártámaszok közterületi kihelyezésére, zebrák felfestésére a Corvin sétányon, a Sárkány utcai hulladékudvar áthelyezésére egy kevésbé sűrűn lakott területre, illetve arra az ambíciózus ötlet megvalósítására is, miszerint „A II. János Pál pápa tér legyen Pest Millenáris Parkja”. A „kutyabarát” kerületet érintő ötlet beküldője pedig több futtatót és kedvezményes ivartalanítási programot sürget.

Másvalaki bicikliutat látna szívesen a Fiumei úton, megint más a Rákóczi térre „négyévszakos” szökőkutat állítana, de érkezett ötlet arra is, hogy „ültessük tele a Népszínház utcát fákkal”, vagy arra is, hogy létesüljön „közösségi kert és interaktív játszótér” a Kőris utca 4/b és a Kálvária utca 9. szám alá tartozó területen. Egy másik javaslattevő pedig önálló, kerületi kiállítási helyszínt javasol a Roma parlament művészeti anyagának, melynek hányatott sorsáról a Józsefváros újság is beszámolt, cikkünket itt olvashatja újra.

Szöveg: Lengyel Tibor; Képeink illusztrációk: Huszár Boglárka, Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben