Hegedűművészként indultál, az irodalmi élet szervezőjeként ismertünk. Aztán pályát módosítottál. Miért?

Önkéntesként először egy kárpátaljai roma misszióban vettem részt, és kifejezett vágyam volt, hogy ezzel foglalkozzak. Édesanyám is emberi jogokkal foglalkozó jogász volt, ők csinálták meg Iványi Gáborral a Dankó utcai hajléktalanszállót. Először 2010-ben Haitin, a földrengés után vettem részt egy újjáépítési programban, ahol árvaházat és iskolát építettünk. Ez idő tájt tört ki ott a kolerajárvány, de betartva a szabályokat sok minden megoldható volt. 

A közelmúltban innen nem messze is súlyos katasztrófa történt: a horvátországi földrengések. Mit tehet ilyenkor a Szeretetszolgálat? 

Természetesen a kollégák már jártak ott. Ennek van egy európai rendszere, pályázni lehet keretekre, nem csak a harmadik világ országaira: lehet Afganisztán, Haiti és cunami, vagy éppen a horvátországi földrengés. Bekapcsolódunk az újjáépítésbe is, vagyis ez hosszú folyamat, nem csak elsősegélyről van szó. 

Jellemzőnek tűnik, hogy egy-egy katasztrófa után mindenki megindul, aztán hamar elül a segítő lelkesedés. Hogyan működik ez? 

Az a cél, hogy ne csak első körben segítsünk, hanem abban is, hogy az érintettek maguk találják meg azt a pályázati rendszert, amiben segíthetnek magukon és önállók lehetnek.

A kormányok miért nem tudják ellátni ezeket a feladatokat, miért van szükség civilekre? 

Elsősorban a szakembergárda miatt, mert a civil szervezeteknek van apparátusuk akár a hajléktalanellátásban, akár az idősgondozásban. Erre lehet állami normatívát is kapni, ami magyar specifikum: egy bizonyos összeg az ellátott rászorulóra fordítható.

Magyarország mennyire felkészült a katasztrófákra, árvizekre vagy a földrengésekre? 

Kelet-európai szinten vagyunk, helyzetünk nem mérhető össze mondjuk az Egyesült Államokéval, ahol nemigen szorulnak ilyenkor külső segítségre. Ha nálunk történne bármi, szükség lenne a környező országok segítésére is. 

Mennyire szolidárisak ma az emberek? 

Szeretik hallani, hogy „mi itt vagyunk, és segítünk”. A média szerepe óriási, ha felkapják a hírt egy-egy katasztrófáról, akkor akadnak adományozók, de a sajtó számára érdektelen, hány ezer hajléktalannak nyújtunk amúgy szállást. De ilyen a drogprevenció is, ami szintén nem túl látványos. A társadalom pedig megosztott, hogy ki miben segítene. Ráadásul a járványhelyzet minden figyelmet elvisz, mindenki a víruson pörög, és az emberek ingerküszöbét más válságjelenségek el sem érik.

Hogyan váltál az emberkereskedelem szakértőjévé? 

Egy EU-s kutatás révén kapcsolódtam be a témakörbe, és kiderült, hogy másutt mennyire előrehaladottak a felmérések. Fontos megjegyezni, hogy az embercsempészet és az emberkereskedelem összefügg, de nem ugyanaz. Az előbbi a határokon átívelő jelenség, míg az emberkereskedelem áldozata kizsákmányolt helyzetbe kerül. Ez lehet munkacélú, tehát hogy valakit dolgoztatnak, nem kap fizetést, vagy éppen feketemunkásként csak nagyon keveset. Ilyen a bérkoldultatás is: ezeket az embereket úgy futtatják, mint a prostituáltakat. De az egyes országokban más a jogi helyzet, hogy mikortól tekintik ezt emberkereskedelemnek és kizsákmányolásnak. Ha 50 százaléktól többet elvesznek a jövedelmükből, az már emberkereskedelem. Hiába regisztrálnak akár mint szexmunkások, alapvetően kiszolgáltatott emberekről van szó. A magyarok is elindulnak a jobb élet reményében Nyugatra, hogy majd megszedik magukat, és persze férfiakról is beszélhetünk. Vannak nagy sztorik, amikor Angliába ment ki ötven magyar egy matracgyárba, amit afgánok működtettek, de lehetetlen körülmények közt laktak, semmi fizetéssel, és a munkáltatók osztották be még a cigipénzüket is. Balesetek is történtek, végül pár férfi hazajött, és egy védett házban kaptak helyet. Szakemberekkel, pszichológusokkal, orvosokkal foglalkoztunk velük, hogy visszailleszkedhessenek a társadalomba a teljes kirekesztettség után.

Mit jelent pontosan a védett ház? 

Ezek olyan helyek, amiket nem lehet megtalálni az interneten sem. Nem a rendőrség őrzi – bár együttműködünk velük –, de mégsem lehet megtalálni ezeket, hiszen áldozatokról van szó, tehát teljes biztonságban kell legyenek. 

Hová fordulhat az, aki bajban van? 

A Baptista Szeretetszolgálathoz vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Központhoz, ahová a családon belüli erőszak miatt is fordulhatnak. 

Hány embert érint mindez? 

Magyarországon összesen 52 férőhely van az áldozatok számára. De ha belegondolunk, sokkal súlyosabb a probléma, különösen az Alföldön. Emlékszünk a szarvasi esetre, ahol a városban és környékén 150, ház körül dolgozó rabszolgát fedeztek fel. A prostitúcióra kényszerített magyar nők száma is mindenütt száz felett van a nyugat-európai nagyvárosokban, vagyis egy-egy országban ezrével lehetnek. Ezen felül rengeteg prostituált van itthon is, akiktől elveszik a pénzüket a futtatók. Ráadásul rengeteg közöttük a kiskorú. 

Közismert, hogy Kelet-Magyarország ilyen értelemben „fertőzött”. Mit tudhatunk Budapestről vagy Józsefvárosról? 

Budapest is teljesen fertőzött, különösen a szegényeket érinti ez, ezen belül pedig a cigányságot. Rengeteg futtató van Budapesten is, akik a gyerekotthonokat hálózzák be és a kislányokat prostitúcióra kényszerítik. A járványhelyzet ezen nem változtatott, hiszen az interneten hirdetik őket, a korukat eltitkolva. Vidékről is sokan érkeznek, Szabolcsból, Borsodból, de ezt jól leplezik. A férfi rabszolgaságra is akad számtalan példa, főleg a külső, vagy kertvárosi kerületekből. Megy a csicskáztatás. 

A VIII. kerület mennyiben más? 

Józsefvárosnak van olyan része, ahonnan a prostituáltakat küldenek nyugatra. A modern rabszolgaság a kétségbeesettségtől, a kilátástalanságtól függ, nem a helyszíntől. Peremre szorult emberekről van szó, akik az interneten keresik a lehetőséget. Mások meg őket keresik. Gyakran szintén az interneten, de kocsmákban, parkolókban kóborló embereket is leszólítanak. A Deák téren is láttuk, hogy eltűnnek hajléktalanok, és nyilvánvalóan csicskásnak viszik el őket. A Blaha Lujza tér, vagy főleg a Népszínház utca, a Magdolnanegyed szintén olyan helyek, ahol az elesett emberek ki vannak téve ennek a veszélynek.

Ez egy emberkereskedő maffia? 

Nem egy nagy maffiáról, inkább sok csoportról van szó. Meglehet, vannak nagyobb és összefüggő vállalkozások, akik összefognak a prostitúció mentén, de inkább családokról, rokonságról beszélhetünk, akik összetartanak. 

A hatóságok hogyan tudnák ezt felszámolni? 

Ha a statisztikákat nézzük, akkor a rendőrség felgöngyölít mondjuk 440 ügyet, de közülük csak 11–12 esetben kerül bíróságra az ügy, végül pedig csupán egy-két embert ítélnek el emberkereskedelem miatt. Vannak ugyan jogszabályi változások, de nehéz az emberkereskedelmet bizonyítani. Az adatok csalókák, és mindig azon bukik a dolog, hogy a sértett mit mond. A bérkoldulás terén nincs magyar bírósági ügy, hiszen egy koldus nem fog vallomást tenni, amikor örül, hogy él. Annyira függnek tőlük, hogy örülnek, ha kapnak enni és inni, és már nem is akarnak igazán többet ennél. A rendőrségi ügyek nem irányadóak, és nem tudhatjuk pontosan, hány emberről beszélünk, de biztosan több tízezerről. Sokan segítséget sem kérnek. Például tudjuk, hogy Münchenbe is mennek prostituáltak egy magyar településről, és a határzár, a járvány sem gátolja ezt meg. 

Meddig és hogyan lehet bírni mások segítését? 

Kiégeti a lelket, és szükség van felülvizsgálatra, vagy arra, hogy pihenjünk. Számtalan történet van, ami megmarad bennünk. Ilyen, amikor egy lány 19 évesen is egy négyéves szintjén van, mert már ennyi idősen prostitúcióra kényszerítették, már akkor megerőszakolták. Meddig lehet ezt csinálni, meddig tudom én folytatni? Mindenkin nem tudok segíteni, de jó érzés, hogy akadnak kliensek, akik tovább tudnak lépni. Az említett lány is befejezte a gimnáziumot, már szociális gondozó, és tovább akar menni, szociális munkás lesz. Prostituáltként kezdte, de tovább fog lépni. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Képek: Ványi Ákos