A különböző országokból az iskolába érkező gyerekek gyakran úgy kapcsolódnak be az oktatási rendszerbe, hogy a magyar nyelvet egyáltalán nem beszélik. Annak a diáknak még nehezebb a dolga, aki nem elsőtől kezdi az általánost, hanem valamelyik felsős osztályhoz csatlakozik. 

A gyerekek szinte azonnal elfogadják egymást, a társaik segítik a nehézségekkel küzdőket, így a nyelv elsajátítása is gyorsan megy – számol be pozitív tapasztalatairól Rita. Ami leginkább nem megy a különböző kultúrákból jövő gyerekeknek, az a történelemtanulás. Ez teljesen természetes – teszi hozzá. „Míg mi a saját családunkból sok mindent hozunk, amihez tudjuk kötni ezeket az információkat, ők teljesen más alapokat kapnak otthon.” 

Egy, a magyart még nem igazán beszélő diáknak például sokat segít már az is, ha látja a padtársa füzetét, abból megtanulja, hogyan kell azt vezetni. Persze, szükség van a tanárok kreativitására is. Sokat segítenek a KIP-es (Komplex Instrukciós Program) órák is, ahol csoportokban, együttműködve dolgoznak, oldják meg a feladatokat a diákok. Sőt, a művészeti órákon történő közös alkotásnak is elengedhetetlen szerepe van – teszi hozzá Rita.

Az oktatás során ő maga is gyakran ad a diákjainak projektív feladatokat, vagyis olyanokat, melyek megoldása nem csak egy irányba vezet. A lényeg szerinte az, hogy a gyerekek fantáziája és gondolatai szabadon áramolhassank. „Mindenkiből szeretném kihozni azt, ami benne rejlik, és ezáltal egy-egy feladatra annyi megoldást kapunk, ahány féle gyerek van” – magyarázza. Szerinte ez segíti a gyerekeket az érzelmeik feldolgozásában, illetve a mindennapjaikban érvényesülést is megkönnyíti.

Rita egyik tanítványa Szofi. Már alsóban is tanította őt, most az osztályába jár. Szofi Magyarországon született, szülei Vietnámból származnak. Itt tanultak meg magyarul, bár az édesapja nem beszéli olyan gördülékenyen a nyelvet, és a kiejtéssel mindketten bajlódnak. Otthon mindkét nyelvet használják. Szofi nagyszülei Vietnámban élnek, többször ellátogatott már szüleivel az országba, a kapcsolatot leginkább telefonon, videohívásokkal tartják. 

A diáklány anyanyelvi szinten beszéli a magyart, sőt gyönyörű kiejtéssel, és - korához képest - pazar szókinccsel rendelkezik. Nagyon szereti az osztályát. Aránylag jó tanulónak tartja magát. (Erre a kijelentésére az osztályfőnöke megjegyzi, hogy a kislány kitűnő tanuló.) A rajz és a technika a kedvenc tantárgya, érdekes számára a matek, a természettudomány és a történelem is, bár az évszámok megtanulásával küszködni szokott. 

Szabadidejében rengeteget rajzol és fest, több ízben nyert már rajzpályázaton, a karantén ideje alatt három első helyet zsebelt be. Azt mondja, jól esik neki, amikor elismerik. Már óvodában is a rajzolás és a festés volt a legkedvesebb időtöltése. Szereti a természetet. Élvezi, amikor kimehet a városból, szeret felfedezni új helyeket. Gyakorta rajzol állatokat, mint mondja, az alapos megfigyelést igényel, olykor mégis megesik, hogy az arányokkal gondban van.

„Egy rajz elkészítése nagyon sok időbe telik. Amikor alkotok, akkor mindig elképzelem a fejemben, lejátszom a képet, amit szeretnék a papírra vinni. A végeredmény általában sokkal jobban sikerül.” – meséli az alkotási folyamatról. Erre az osztályfőnöke bólogat: a legtöbb gyerek tervezés nélkül, azonnal nekiesik a lapnak, szerinte ez is kulturális különbségnek tűnik. Szofi, ha felnő festő szeretne lenni, vagy rajztanár. És azt mondja, majd biztosan elutazik Vietnámba, de itt szeretne élni Magyarországon.

„Úgy látom, hogy a vietnami kultúrában visszafogottabbak az érzelmek, míg a miénkben sokkal intenzívebben éljük meg azokat. Szofi ebben a kettőségben él, és ezt az érzelmi különbséget az alkotás során dolgozza fel. A rajzolás a híd számára a két kultúra között. Szenzitív módon kezeli a világot, nagyon türelmes, nagyon kitartó, nagyon részletes, alázattal van a munkája iránt” – fejti ki Rita.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia, Képek: Huszár Boglárka