Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egyházi státuszát továbbra sem kapta vissza a MET

Újra lehet adót felajánlani Iványiéknak

2021. február 06. szombat

Visszakapta technikai számát az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), ezáltal 10 év kihagyás után újra fel lehet nekik ajánlani az adó 1 százalékát. A MET azonban továbbra sem kapta vissza 10 éve elvett egyházi státuszát, holott erre az Európai Bíróság is kötelezte a magyar államot.

Négy szám, ami sokat jelent. Ez ez úgynevezett technikai szám, mellyel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonosítja azokat az egyházakat, melyeknek az éves adóbevalláskor mindenki tetszése szerint felajánlhatja az adója 1 százalékát. A 0444-es technikai szám a Magyar Evangéliumi Testvérközösségé (MET), de 10 évig nem gyűjthettek ilyen felajánlásokat, mert 2011-ben az Orbán-kormány az egyházi törvény módosításával – mások mellett – a MET-et is megfosztották egyházi státuszától.

A NAV nemrég a MET többszöri sikeres perindítási kísérlete után „visszaadta” ezt a technikai számot – jelentette be Iványi Gábor. Ám 10 éve elvett egyházi státuszukat továbbra sem kapták vissza. Közlése szerint most „vallási egyesületként” gyűjthetik az 1 százalékokat. Pedig a MET már 2014-ben pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állammal szemben: kimondták, hogy alkotmánysértően vonták meg az egyházi státuszt tőlük.

Ezt a jogsértő állapotot azóta sem rendezte a magyar állam, illetve a kormány, viszont – emlékeztetett Iványi – egy idő után „annyi látszólagos engedményt tettek”, hogy fel lehet kínálni vallási tevékenységet végző szervezetnek is az 1 százalékot, csak kérvényezniük kellett volna. Ők viszont ezt azért nem tették, mert ezzel elismerték volna a kormányzati döntés jogosságát. Sőt, egyesületté „lefokozva” éveket kellett volna várniuk, hogy egyáltalán igényelhessék az 1 százalékot.

Eközben néhány éve lépett életbe az a törvény, amely szerint akkor válhat nyilvántartásba vett egyházzá egy legalább 5 éves vallási egyesület, ha 3 éven át évi 3 ezer magánszemély felajánlotta számára az adója 1 százalékát a technikai számon, vagy lemond arról, hogy hitéleti vagy közcélú tevékenysége érdekében állami, európai uniós vagy nemzetközi pályázaton nyert forrást használ fel. Utóbbi nyilván nem, előbbi még járható, ám lassú út lenne a MET egyházzá válásához.

A Józsefváros újság tavaly nyáron készített interjút Iványi Gáborral, aki akkor – többek között az 1 százalék kiesése miatti – nehéz helyzetükről is beszélt: „amióta hivatalosan nem vagyunk egyház, minden hónapban drukkolunk, hogy a dolgozóinknak és a gondozottjainknak (hajléktalanok, iskolások, hátrányos helyzetű családok) oda tudjuk adni, amit kell, a fizetést és mindazt a támogatást, amiért vagyunk”. Megjegyezte: „a kormány a cselédek országát akarja létrehozni, nem érdekelt abban, hogy a gyerekek tanuljanak és továbbtanuljanak, emiatt vagyunk konfliktusban, ezért próbálták meg alólunk kihúzni a talajt azzal, hogy megfosztottak az egyházi státusztól”.

Szerző: Józsefváros újság; Képek: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben