A szokatlan megemlékezést Setét Jenő roma polgárjogi aktivista kezdeményezte. A tömeges összegyűlés, a felszólalók beszédei idén a járványhelyzet miatt elmaradtak. Kedden este 6 és 7 óra között a József körút teljes hosszában, sőt még a Ferenc körúton is, 10 fő alatti kis csoportokat alkottak a résztvevők. Felolvasták a kilenc romalakta községet érintő, hat ártatlan halálos áldozatot követelő támadások kronológiáját, kezükben a támadások idején készült képek voltak.

Este 6-kor még semmi nyoma nem volt az eseménynek, a szervezés spontán módon indult, de egy negyedóra múlva már mécsesek gyúltak a csoportok előtt. Az egyik csoportban egy úr elmondta, hogy a Civil Tanács Egyesület tagjaként van itt, a RomNettel és másokkal együtt segítették a fő szervező Idetartozunk Egyesületet, Setét Jenő szervezetét. „Az emberek még nem értik, mi történik itt, de elgondolkoznak. A megemlékezők és a bekapcsolódó járókelők mécseseket gyújtanak, van, aki hatot is, minden áldozat emlékére egyet” – mondta.

A Baross utca előtt és után is álltak megemlékezők a körúton, köztük a Józsefvárosi Önkormányzat vezetői és képviselői. Pikó András polgármester Dr. Erőss Gábor és Szili-Darók Ildikó alpolgármesterekkel állt egy csoportban, mellettük egy öreg hegedűs, aki kesergőt énekelt. Az öreg a Blaha Lujza térről indult, minden csoportot meglátogatott, s pár percig muzsikált.

Pikó Andrást a Dikh TV fiatal munkatársa állította meg pár szóra, aki élő közvetítést adott mobilon. Pikó azt mondta: „Nekünk minden évben itt a helyünk, mert ami történt, az nemcsak a magyarországi cigányság, hanem a magyar nép tragédiája is. Budapesten itt él a legtöbb roma, és amikor ezekre a szörnyű bűntettekre emlékezünk és emlékeztetünk, akkor hitet teszünk amellett is, hogy sem Józsefvárosban, és sehol az országban nem szabad többé ilyesminek megtörténnie.”

Szili-Darók Ildikót több személyes élmény is köti a 2008-2009-es eseményekhez. Szociális munkát végző kolleganőjének nagybátya is a megöltek között volt. Tarnabodon is járt, ahol két házra is Molotov-koktélt dobtak. (Itt a négy elkövető egyébként tévedésből idős magyar asszonyok ellen intézett támadást). „Egyesületünk, ahol régen dolgoztam, olcsó házat keresett Tarnabodon, egy odavalósi család számára. Találtunk is egyet, ami akkor már hét éve üresen állt, mert a szomszéd házra dobtak Molotov-koktélt, és senki nem akarta megvenni. A ház lakójára, egy napbarnította parasztasszonyra rálőttek a támadók, aki félt ottmaradni, és a lányához költözött Egerbe. Mi megvettük végül a házat, mert ezzel meg tudtunk menteni egy családot.”

A másik eset, amire emlékezett, a tatárszentgyörgyi gyilkosság idején történt: „Felhívott az unokahúgom, aki cigány származású – a rokonságomban hat cigány gyermek van –, és azt kérdezte: Ildikó néni, most minket is megölnek? Romák lakta faluban élnek, mindenféle idegen autók vonultak ott is, nem mertek kimenni az udvarra sem. Azon gondolkoztam, mi lenne a jobb, jöjjenek ide hozzám vagy megvigasztaljam, hogy nincs mitől félni. De nem lehet tudni, van-e mitől félni, ha annyire elszabadulnak az indulatok. Mindig azért dolgoztam, hogy az ilyenfajta gyűlöletet a csírájában fojtsuk el. Ezt már az óvodában el kell kezdjük, hogy megtanulják a gyerekek, egyformák vagyunk. Ahol fölnőhet úgy egy generáció, hogy olyan gondolat szülessen valakiben, hogy gyilkolok, csak mert cigány valaki, ott a társadalom gondolkodásával van gond. Jónak születünk, de a társadalomban valami elferdült, ha ilyenné nevelkedhet valaki.” 

Dr. Erőss Gábor is személyes ügynek érezte, hogy részt vegyen a megemlékezésben: „Az emlékezés pillanata egyben felszólítás a cselekvésre is. Oktatásszociológusként az iskolai egyenlőtlenségeket kutattam, közelről láttam azt a szegregációt, ami azt eredményezte, hogy vidéken külön éltek a cigányok, külön is iskolázták be őket, és ezt Józsefvárosban is látjuk itt-ott. Alpolgármesterként is a feladatomnak érzem, hogy tegyünk ez ellen. Indítottunk egy óvodai programot, hogy csökkentsük a roma gyerekek szegregációját, és megvalósuljon az integráció. Mindent megbeszélünk a pedagógusokkal és szülőkkel is, mert fontos, hogy konszenzussal szülessenek az ilyen döntések is, és mindenki megnyugvással és örömmel fogadja, hogy roma és nem roma gyerekek is vannak a befogadó óvodákban.”

A rendezvényhez a Blaha Lujza téren csatlakozott Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is. Az esemény úgy alkotott jól érezhető egységet, hogy minden kis csoport autonóm módon szervezte magát. Hét óra tájban, amikor a mécsesek már ellobbantak, lassan hazaindultak a csoportok.

Szöveg: Bányay Géza; Képek: Nagy Dániel