Öt és fél ezer egészségügyi dolgozó lépett ki a munkahelyéről, mert nem akarták aláírni az új jogállási törvénynek megfelelő szerződést. Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke szerint ez a tömeges távozás jelzi, hogy mennyire fontos a társadalmi egyeztetés – ami az új jogviszony előkészítésénél elmaradt. 

A Helsinki Bizottság (HB) Helsinki Hangadó című online beszélgetésén épp ez volt a téma, vagyis az, hogy az önkormányzatok, a kormány vagy az Országgyűlés mennyire vonja be a döntések előkészítésébe az érintetteket, a társadalmat. A beszélgetésen részt vett Udvarhelyi Tessza is, az önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának (KRI) vezetője, valamint Gelencsér Balázs, közösségfejlesztő, a civil szektor fejlesztéséért dolgozó NIOK Alapítvány igazgatója. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra, a Jelen hetilap újságírója vezette. A résztvevők arról beszélgettek, miért fontos bevonni az érintetteket a róluk szóló döntésekbe.

Udvarhelyi Tessza volt a beszélgetés egyetlen szereplője, aki nem civil szervezetet képviselt, noha korábban A Város Mindenkié nevű, a hajléktalanságot és lakhatási szegénységet felszámoló szervezet egyik alapítója és vezetője volt. Gerencsér Balázs meg is kérdezte tőle, hogy jó pandúr lett-e a volt civilből. Udvarhelyi elmondta, hogy a KRI szerepe olyan az önkormányzatban, mint egy ombudsmané. „Nem érzem magam a hatalmi felépítmény részének, most is vitázunk, csak most a munkatársainkkal.” A közösségi iroda munkatársai a hivatalon belül megküzdenek azért, hogy a lakosokat bevonják a döntésekbe, és segítenek kitalálni annak a módját, hogy miként történjen ez a bevonás. 

Mert – ahogy Udvarhelyi fogalmazott – „lakossági fórum és lakossági fórum között nagy a különbség”. Nem mindegy, hogy délután 2-re hívják-e össze az önkormányzat egyik eldugott termébe, a meghívást alig észrevehető módon közzétéve, vagy este 6 órára, és gondoskodnak arról is, hogy a lehető legtöbb érintett és érdeklődő tudomást szerezzen róla. A településképről szóló döntéseket, vagy a lakásrendeletet törvényileg nem lehet társadalmi egyeztetés nélkül elfogadni, de az már a KRI ötlete volt, hogy az önkormányzati házak házirendjének kialakításába vagy az új játszótéri játékok kiválasztásába is bevonják a lakosságot.

Szóba került a nemzeti konzultáció is, a jelenlegi kormány által kedvelt egyeztetési módszer. A résztvevők mindegyike úgy vélte, hogy ezek nem valódi társadalmi egyeztetések, sokkal inkább a kormány által eldöntött lépések igazolására szolgálnak. „Semmiféle módszertannak nem felelnek meg, és lejáratják a konzultáció szót” – fogalmazott Udvarhelyi. 

Ónody-Molnár Dóra rákérdezett, hogy milyen tapasztalataik voltak a társadalmi egyeztetés terén a civileknek 2010 előtt, tehát azelőtt, hogy a Fidesz kétharmados többséggel kezdett volna kormányozni. Egyhangú volt a válasz: akkor is be kellett „túrniuk” magukat a civileknek a döntéselőkészítésbe, kevésszer hívták őket. És 2010 előtt is bőven voltak látszategyeztetések. Kádár András ugyanakkor ismertetett két számot: tavaly a kormány 160 törvényjavaslatból mindössze 5-öt hozott nyilvánosságra. Ismertette a folyamatot, ahogy szép lassan a civilellenes propaganda ellehetetlenítette, hogy a HB szakértői munkáját a jogalkotási folyamatokban igénybe vegyék. 

Az ügyészségek, bíróságok lassan kikoptak a HB szakmai rendezvényeiről, azokról is, amelyek egyszerű technikai problémákról szóltak, mint például arról, hogy a védőügyvéd hogyan jut hozzá iratokhoz. „Nem nagyon működik az, hogy azt mondja az igazságügyi minisztérium államtitkára, hogy itt az álcivil jogvédők börtönbizniszét verjük szét, másfelől meg elhív minket konzultálni.” – mondta Kádár. A Hangadón utolsó példaként azt a minden állampolgárt sújtó helyzetet hozták fel, ami ellen már 33 civilszervezet közösen tiltakozik: társadalmi egyeztetés nélkül költ el a kormány az elkövetkező években 19 ezer milliárd forintot, ami az Európai Uniótól érkezik, mint a 2021-2027 közötti költségvetés és a koronavírus-járványhoz kapcsolódó helyreállítási csomag összege.

Szerző: Gaal Ilona; Képek: Helsinki Hangadó, Huszár Boglárka