Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egy cikk utóélete

Győző bácsit senki nem tudta elfelejteni

2021. március 06. szombat

Amikor a kicsik józsefvárosi testnevelője, Weitz Győző emléke után kutattam, csak annyi írásos anyagot találtam száz évre visszamenőleg, amiből nagy vonalakban épphogy fel lehetett vázolni a feledhetetlen pedagógus életútját. Úgy tűnt – ez a pedagógus-sors –, hogy talán mégis elfelejtették. Hogy mekkorát tévedtem, arra a cikk után érkezett visszajelzések sokasága cáfolt rá. Most ezekből válogatunk.

Aki nem ismerte Győző bácsit – most már látom, a józsefvárosi gyerekek és szüleik igencsak ismerték –, az olvassa el a róla szóló rövid cikket. Van, akivel személyesen beszéltem, van, aki levelet írt nekem, sokan pedig zárt Facebook-csoportokban szóltak hozzá (őket keresztnevükön idézem).

A régi Fazekas

Az első reakciót Rátótiné Görög Ágnestől kaptam. Ő mindjárt kiigazítással kezdte, amit később mások is megerősítettek: „Győző bácsi biztos, hogy nem 1956-ban került a Horváth Mihály téri Általános Iskolába, mert 1952-ben az általános iskolát befejező bátyámnak már tornatanára volt. Én 1956-ban végeztem ott, s Győző bácsi már javában tanította a fiúkat, míg minket, lányokat Bányai Juci néni. A (Horváth Mihály téri) iskola neve ebben az időben nem Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium volt, mert akkor még a Fazekas Gimnázium a Baross-Rigó utca sarkán levő (ma idegennyelvi továbbképző) épületben volt, az államosított Bencés Gimnázium helyén, ahol én is érettségiztem 1960-ban.” 

Katalin pedig a zárt Facebook-csoportba ezt írta: „Csak javítani szeretném: 1957-ben még nem Fazekasnak nevezték az iskolát, mert akkor még csak általános iskola volt. 1964-ben, amikor nyolcadikos voltam, akkor egyesítették a Fazekas Gimnáziummal.”

A korcsolyapálya mestere

Győző bácsi a kezdetektől lelkesen locsolta télen az udvart, és évtizedeken át fontos intézménynek számított a korcsolyapályája. 

„A téli napokon, mikor anyagi okokból délelőtti és délutáni tanítás volt, hogy két tanterem helyett csak egyet kelljen fűteni, boldogan korcsolyáztam délelőttönként az udvaron.” (Görög Ágnes)

„Győző bácsi tanított meg korcsolyázni. Rengeteg szép emlék köt hozzá. Igazi pedagógus volt!” (Ilona)

„Győző bácsi tanított meg úszni és korcsolyázni.” (Tamás) 

„Jó kis kurblis korcsolyák…” (Zoltán) „Igen…, az öltözőben kurblizni a korcsolyát…” (Miklós)

„Most készítettük a mi kerti jégpályánkat, és eszembe jutott Győző bácsi, ahogy a Fazekas udvarán karbantartotta a jeget.” (Zsolt)

„Almássy Zsuzsi korcsolyázó a Fazekasban gyakorolt, ahol sok fáradsággal teremtette meg Győző bácsi a jeget neki és az összes korcsolyázni vágyó gyereknek. A nagynéném jégtáncos volt, Bölcskei Gabriella, így nekem még fontosabb szerepet töltött be a korizás lehetősége.” (Bölcskei Éva)

A sokszoros műkorcsolya bajnok Almássy Zsuzsa is megszólalt: „Drága Győző bácsi! Emlékeztek micsoda koribemutatókat szerveztünk… mi, az osztály… és Győző bácsi csinálta a jeget… És megengedte, hogy beállhattam a kézilabda szakkörbe mint vendég.”

Az örök pedagógus

Pasqualini Zoltánné Bölcskei Éva egész sor emléket megosztott velünk: „1961-től jártam a Fazekasba. Győző bácsi, ahogy mindenki hívta, volt a tornatanárunk. Valóban érezhető volt a gyermekek, a tanítványai iránt érzett szeretete, és hogy a testnevelés milyen fontosnak tartotta. Nem voltam őstehetség, de igyekeztem, mivel, ha látta Győző bácsi az igyekezetet, úgy értékelte a teljesítésemet is. Ez csuda fontos volt egy kissé esetlen gyerek számára. Ha a távolugrással vagy kötélmászással volt küzdelmem, igyekezetemet siker koronázta elismerésével.

Egyszer a Körúton villamoson utaztunk édesapámmal és Győző bácsival. Mindig biztatott valamivel, akkor azt mondta: »Évi lábai masszívak, jó lenne, ha Magyarország ilyen lábakon állna!« Sokszor eszembe jut, bár ma már kissé rogyadoznak lábaim!

Amikor mostanában kisunokámért megyek a suliba, mindig nosztalgiával jutnak eszembe a gyermekkori emlékek. Egyszer majd szeretnék bemenni a tornaterembe, végigmenni az odavezető lépcsőkön, bekukucskálni, emlékezni.”

Peresztegi Katalin talán az utolsó tanítványai egyike lehetett: „1979-es születésű vagyok, édesanyám drága Győző bácsihoz vitt művészi tornára. A Fazekas általános iskolába jártunk minden héten kétszer. Az első alkalommal a hatalmas tornateremajtóból kukucskáltam be. Győző bácsi hagyta, hogy az új gyerekek saját ütemükben ismerkedhessenek a tornával, nem siettette az ismerkedést. Nagy részben ennek köszönhető, hogy hamar feloldódtam, és megkedveltem a tornaóráit. Az órák már nincsenek előttem, de az óra vége élénken itt él bennem. A hosszú tornapadon ott sorakoztak a ma már retrónak számító kristálycukorral bevont gumicukor formácskák, amit a tornán részt vevő gyerekeknek adott. Sőt, azok is kaptak, akik meg csak az ajtóban kukucskáltak – motivációs erőként. Végtelen tisztelet, emberség, becsület áradt belőle az emberek és a szakma iránt. Bárcsak manapság is lenne minden tornatanárban egy kis halovány sugara annak, ami benne volt, a tűz, a szeretet, mellyel a gyerekek fele fordult, és értette a nyelvüket, akár jól mozgó, akar kövérke, akár morcos, akár szorongó vagy félrehúzódó, félénk gyerekről volt szó. Tudta mindig, hogy kihez hogyan szóljon, mindig volt egy kedves szava. 41 éves vagyok, de itt él bennem élénken. Köszönöm, amit tőle kaptam.”

„Remek ember volt, s kiváló pedagógus! Nagyon szerettem!” (Ghavrilos)

„Győző bácsinak köszönhetem, hogy sportoló lettem. Amíg élek, nem felejtem őt el.” (Magdolna)

„Jártam hozzá tornára egészen kicsi koromban… Imádtam.” (Levente)

„Jártam hozzá különtornára. Befogadott, bár duci gyerek voltam, de becsülte, hogy próbálkozom. Csupaszív ember volt.” (Ernő)

„Nagyon szerettük! Tudott bánni a gyerekekkel. Értett a nyelvükön.” (Éva)

„Ő volt az, aki még a lányomnak is tartott gyerektornát, csodálatos volt, ahogy bánt a picikkel.” (György)

Akire ma is vidáman emlékeznek

„Nagy kár, hogy nem volt még mobil. Így nincs képünk a jutalomról, amikor kézen járva jött le a lépcsőn.” (Gabriella)

„Egyszer nekifutásból, dobbantóról ugorva svédszekrényen csinált egy másfeles csavart szaltót talpra érkezve, pedig akkor már nem volt fiatal.” (Sándor) „Ilyen emlékem nekem is van 1976 utánról.” (Bence)

„Győző bá kézen állt egy karfás széken, nagy bravúr volt, kb. 60 éves lehetett.” (Ferenc)

„Sosem felejtem el, amikor mentünk lefelé a lépcsőn, Győző bácsi azt mondta: egy-két, egy-két, ereszkedjünk le a lépcsőn! Mi meg kihúzva magunkat ereszkedtünk!” (Ildikó) „Emiatt tudtunk később »csuszázva« lemenni a nagy lépcsőn.” (Bence)

„És amikor mentünk le a tornaterembe, Győző bácsi egy indulót fütyült, a kulcsával pedig a tűzcsap üvegét kocogtatta. A dallama most is a fülembe cseng. Az osztály pedig ennek az ütemére menetelt a folyosón.” (András)

„A nyári táboroknak általánosban ő volt a lelke.” (Tamás) „Ráckeve!” (Zoltán) „Ráckevén valami miatt mérges volt. Azt mondta, hogy falra mászok miattatok. És 3-4 lépéssel felszaladt a falra, hátraszaltóval le.” (Péter)

Szöveg: Bányay Géza; Képek: Radák Gabriella, Ort András, Kutrovics Kálmán

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben