Az 1901-ben született Váncza József, apjához hasonlóan – aki 1904-ben költözött Miskolcról Józsefvárosba – szintén gyógyszerész lett. 1922-ben, friss diplomásként kezdett dolgozni a család Kálvária téri patikájában, de őt nem a gyógyszerek, hanem az élelmiszer-vegyészet érdekelte igazán, így elkezdtek pudingporokat, vaníliás cukrot, tápszereket is készíteni. A későbbi hírnevet megalapozó találmánya azonban a sütőpor volt, amit 1925-ben lajstromoztatott. Az ifjú Váncza már modern üzletember-feltaláló volt, aki nemcsak a kémiához, hanem a marketinghez is értett. Ezért az új termék összetételével egyidőben a védjegyét is levédette a „Váncza sütő-krémpor”-nak.

A sütőport és a többi terméket Váncza vezetésével a mai Korányi Sándor utca 28. alatti üzemben kezdték gyártani családi vállalkozásban. 1928-tól leveskockát is készítettek – 24 féle ízben – elsőként Magyarországon, ami szintén Vánczáék önálló fejlesztése volt. Az üzem hamar kinőtte a telephelyet, és a gyártást egy év múlva a Korponai utcába költöztették Kőbányára, ám a Központi Értesítő 1929 februári számában közzétett cégjegyzés arról tanúskodik, hogy a központ maradt Józsefvárosban: „Váncza & Co., Budapest, VIII., Tavaszmező-u. 2. – Közkereseti társaság, kezdetét vette: 1925. évi március hó 30. napján. Társtagjai: ifj. Váncza József és Feigl Gyula sütőpor, vegyipari és vegyészeti cikkeket készítő iparüzlettulajdonos, budapesti lakos, kereskedők…”

Váncza József a Népszínház utca 22-ben, a híres söröspalotában lakott a családjával, ahol akkoriban más hírességek és éltek.

Vállalkozása nagyon sikeres volt, s komoly konkurenciát jelentett a hasonló profilú osztrák Dr. Oetker cégnek, akiknek egyébként szintén Józsefvárosban, a mai Tolnai Lajos utcában volt központjuk. Váncza intenzív és modern marketinget folytatott, a Váncza névre erős márkát épített fel. A „Haladjon ön is a korral – süssön Váncza sütőporral!” jelmondat mélyen beépült a háziasszonyok generációinak tudatába, a termékek használatára építő szakácskönyvei pedig tucatnyi kiadást értek meg.

Hogy mit is jelent a sikeres brandépítés, azt sok évtizeddel a sikerkorszak után, a Kisalföldben megjelent írásában egy bizonyos GSZM sorai igazolják 1985-ből: „Nekem a Váncza a vanília-szagú ünnepet jelenti. Emlékszem, az első igazi honvágyam is miatta volt, előtte ezt az érzést sose éreztem…”

Ez egykor sikeres cég – ami fénykorában sem dolgozott 100, más források szerint 300 főnél többel – a háború végére 15 fős kisüzemmé fogyott le. 1948-ig működött magáncégként, amikor felszámolják, és a következő években Sütőpor Gyár néven állami vállalatként termel, majd beolvad a Zamat Kávé- és Kekszgyárba. 

Az államosítás utáni években Vánczát és családját osztályellenségnek kiáltották ki, és meglepően éles támadások érték a diktatúra sajtójában is. A Szabad Ifjuság két 1953-as cikkéből – Ki az ellenséggel az egyetemekről! és Szerecsenmosdatás – idézünk részleteket: „A Koltói gimnázium IV. osztályosainak kezdeményezésére az iskola vezetősége érdeklődni kezdett Vánczáék múltja után. S ekkor megindult a »mentőakció«! A Kőbányai Gyógyszerárugyár személyzeti osztálya »káderjellemzést« küldött Váncza Józsefről, az apáról, aki most ott dolgozik. A jellemzésben minden alkalmat megragadtak arra, hogy a volt tőkést dicsérjék. Ennek köszönhető, hogy Váncza Judit és Váncza József még a mai napig is tagjai a Dolgozó Ifjúság Szövetségének, hogy Váncza József még hallgatója lehet a Műszaki Egyetemnek.” „Az egyetemre bejutott ellenség mindent elkövet, hogy megszerezze magának a diplomát, később mint »jó szakember«, árthasson népünknek, a szocializmus ügyének.” „Váncza Józsefet és Vértesi Jánost pedig haladéktalanul zárják ki az egyetemről, ne tűrjék, hogy dolgozó népünk pénzén tovább folytassák bomlasztó munkájukat.”

Váncza József 1956-ban meghalt, és az ’56 utáni enyhébb időszakban özvegye kisiparosként gyártotta még egy ideig az eredeti Váncza sütőport. 1988-ban az örökösök eladták a gyártási jogokat a Szilasmenti Mgtsz-nek: újabb bizonyíték, hogy Váncza zseniális marketing-szakember volt, hisz neve márkaként a mai napig fennmaradt.

Szöveg: Bányay Géza; Képek: Arcanum, MúzeumDigitár, Fortepan