Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Évek óta üresen álló telket hasznosítanak a Szeszgyárosok

Közösségi farm épül a Diószegi utca közepén

2021. március 17. szerda

A Diószegi Sámuel, Szeszgyár és Kőris utcák által körülölelt, közel 8000 négyzetméteres terület több, mint 15 éve üresen állva várja vásárlóját. A Szeszgyár közösségi tér alapítói gondoltak egyet, meggyőzték a telek tulaját, és bérbe vették farm építésére. Előző hétvégén el is kezdték melegágyásokkal beépíteni a területet.

A Szeszgyár nevű alkotói tér évek óta ad helyet változatos eseményeknek, workshopoknak, főzőtanfolyamoknak, de a koronavírus miatt most nem igazán tudnak beltérben érvényesülni. Egy ideje nem hagyta őket nyugodni, hogy a lakásuk ablaka egy hatalmas, üres, kihasználatlan telekre néz. Szerették volna kibérelni, több kört is futottak az önkormányzatnál, de mindig azt a választ kapták, hogy magánkézben van a terület, nem tudnak nekik segíteni. Végül mégis megszerezték a tulajdonos számát, és kiderült, hogy szívesen kölcsönadja nekik, amíg nem sikerül eladnia. 

Mivel a telket milliárdokért árulják több, mint tizenöt éve, Margit Anna és párja, StJohn McKay remélik, hogy érdemes munkát fektetni a permakultúrás közösségi farm építésébe, és jópár évig tudják még használni a területet. A tulaj egyedüli kitétele az volt, hogy nyáron egy forgatásra egy hónapra bár bérbe adta a telket, így Annáék egyelőre csak mozgatható ágyásokban gondolkoznak, hogy el tudjanak pakolni nyárra, amikor indul a forgatás. A telken se víz, se áram nincs, így az öntözést a Szeszgyárból tervezik megoldani.

Építész, séf, kertész, rendező

Anna eredetileg építész, emellett a növénytermesztésbe is belekóstolt, amikor néhány éve vettek egy telket Nagymaroson, így ez a projekt a tájépítészet és a kertészkedés oldaláról is nagyon megmozgatja. Nagyüzemben egyelőre nem gondolkodnak, de ha saját maguknak tudnak itt elég salátát termeszteni, idén, ő már boldog lesz. Közösségi komposztálót is építenek, ebbe a környékről bárki hozhat majd háztartási szerves hulladékot valószínűleg majd egy előre megadott idősávban.

StJohn színházi előadásokkal, performanszokkal foglalkozik, így már most rengeteg ötlet van a fejében nyárra ezen a vonalon. Mivel egy nagy, üres fehér fal is rendelkezésre áll, adja magát, hogy szabadtéri mozit is üzemeltessenek. Az a tervük, hogy a lomtalanításban összegyűjtenek egy csomó még használható, régi széket, egységes színűre festik őket, így lesz hova ülniük a leendő nézőknek. 

Nem késő beszállni az építésbe

A Szeszgyárosok már a második hétvégét szentelték a farm építésének, egy Facebook eseményt hoztak létre, amin keresztül bárki csatlakozhatott a munkálatokhoz. Cserébe azt ígérik, hogy megtermelt növényeket - amíg csak néhány ágyásról beszélünk - közösen fogyasztják majd el az építőkkel és növényeket gondozókkal, később pedig, ha nagyobbra növi ki magát a farm, hazavinni is lehet majd belőle.

 

Szöveg: Ádám Judit, képek: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben