Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

RÉSZLETESEN VÁLASZOLT A BKK

Ezért kerültek buszmegállók a biciklisávra

2021. március 28. vasárnap

Mint megírtuk, a 3-as metró belvárosi szakaszának felújítása miatt a metrópótló járat két buszmegállója átkerült a kerékpársávra a Múzeum körúton. A BKK elmondta, miért volt szükség az áthelyezésre.

Március 8-ai cikkünkben beszámoltunk ennek a kerékpárosokra gyakorolt veszélyeiről, megkérdeztük a Magyar Kerékpárosklubot is, akik  külön kampányt építettek a metró biciklivel való pótlására, ahol térképek segítségével magyarázzák el a bringásoknak, merre érdemes kerülniük. 

A BKK-tól viszont csak most kaptunk választ kérdéseinkre, részletesen elmagyarázták, hogy miért helyezték pont a kerékpársávra a buszmegállókat. Előreláthatólag 2022 végéig marad  az ideiglenes peronos megoldás, ha a felújítás a tervezett ütemben halad. 

Miért a biciklisávra épültek?

A BKK azt válaszolta, hogy a Kálvin téren és az Astorián olyan helyszínt kellett találni, ahol két csuklós busz utascseréjét le lehet bonyolítani nagy utasforgalom mellett, tehát van rá lehetőség, hogy a buszok akár percekig egymás mögött várakozzanak. Ehhez széles járdára van szükség, illetve  legalább 40 méter hosszú egyenes szakaszra. Az Üllői út végén a járda szélessége nem lett volna megfelelő, míg a 9-es busz korábbi Kálvin téri megállója nem lett volna elég hosszú. Ezért választották a Múzeum előtti területet. A járdát pedig azért szélesítették a kerékpársáv rovására, mert az út menti fasor olyan sűrű, hogy az autóbuszok nem tudták volna az összes ajtajukat szabad járdafelületnél nyitni az eredeti szegély mellé állva. 

Az Astorián hasonló a helyzet annyi különbséggel, hogy az ideiglenes buszmegálló helyén korábban sem volt kerékpársáv, a peron a jobbra kanyarodók sávjának helyére épült. Erre azért volt szükség, mert az eredeti szegély mentén nem volt meg a kellő hosszúság, illetve így az autóbuszoknak nem kell kitérniük, ezért gyorsabb az utascsere, ezáltal a haladásuk. 

 Mennyire biztonságos kerékpárral?

Arról is megkérdeztük a BKK-t, hogy mit tettek a kerékpárosok biztonsága érdekében, illetve mennyire látják problémásnak a jelenlegi kialakítást. Úgy látják, hogy mivel a Kálvin téren a kerékpársáv egy olyan szakaszon szűnik meg, ahol a mellette haladó sávot csak az autóbuszok használhatják (még taxik sem), így kicsi az esélye, hogy velük pont egyszerre érkeznek a peronhoz. (Egy személyes tapasztalat: nekem sikerült pont egy busz előtt érkeznem a peronhoz, és alig volt időm kisorolni balra, mivel meglepett a peron, mögöttem pedig fenyegetően jött a busz.) Azt is hozzátették, hogy az Üllői úton nem szabályos a buszsáv használata kerékpárral, a busz belső oldalán kellene a bicikliseknek közlekedni - persze ebben az esetben az autósok azonnal ledudálják, megpróbálják kitolni a sávból a bringást -, de így, ha a szabályt mindenki betartja, csak Vámház körút felül érkező kerékpárosok kerülnek a buszokkal egy sávba. 

Az Astoria csomópontban, amennyiben mindenki betartja a csomópont előtti gyalogos-átkelőhelynél található lámpa jelzéseit, a buszok és a kerékpárosok eltérő időben érnek be a peron mellé, így ott sem alakulhat ki párhuzamos haladás. A jelzőlámpa jelzései értelmében az Astoria csomóponton a buszok haladnak át elsőként, majd őket követve, mögöttük a kerékpárosok, így a Károly körút Astoria és Dohány utca közötti szakaszán, ahol szintén nincs és nem is volt buszsáv, a buszok nem hátulról követik a kerékpárosokat. 

 

A Kerékpárosklub bevonása

A BKK arra is felhívta a figyelmet, hogy az átalakítás megtervezése előtt és közben konzultáltak a Magyar Kerékpárosklubbal, ezt már korábbi cikkünkben említettük. Azonban a Kerékpárosklub által kért útburkolati figyelmeztető jelzéseket hiába festették fel, annyira hamar lekoptak, hogy néhány hónap után már alig kivehetőek. 

Ha valaki szeretne kiigazodni az új közlekedési szabályokon kerékpárosként, akkor érdemes megnéznie az MKK videóját (fent), ahol méterről méterre bemutatták a forgalomtechnikát, illetve hogy hol mire kell figyelni.

Szöveg: Ádám Judit; Képek: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben