Dr. Lumniczer Sándor a magyar sebészet kiemelkedő képviselője volt, akinek leszármazottai között is számos neves gyógyítót találunk, például Szentágothai János Kossuth-díjas anatómust, aki a dédunokája volt. Életének fontos állomásait a Vasárnapi Újság 1866. április 8-i – már nyíltan lehetett beszélni a 48-as múltról – portré-cikkét idézve foglaljuk össze.

„Azon magyar orvosok közé, kik sebészi ügyességök által is nevet szereztek maguknak, tartozik Lumniczer Sándor pesti orvos és sebésztudor, a budapesti királyi orvos-egylet titkára s rókuskórházi rendes főorvos. Született Kapuvárott, Sopronmegyében 1821-ben. Derék atyja, József, a 82 éves agg férfiú most is életben van, s mint mezei gazda a múlt évtizedekben a hazai kitűnőségek közé tartozott, 1848-ban az országos magyar gazdasági egyesület igazgatója is volt. Nagyatyja, István, pozsonyi gyakorló orvos, szenvedélyes és híres füvész volt, 1791-ben ő adta ki a »Flora Posoniensis« czímű füvészeti munkát.

Lumniczer Sándor elemi és gymnáziális tanulmányait a soproni és pozsonyi lyceumokban végezte. A bölcsészeti tanulmányok befejezte után pályát választván, nagyatyja példájára az orvosi tudományok tanulmányozására adta magát, mely tudományok iránt kiváló hajlammal s előszeretettel viseltetett. Az orvos-egyetemi tanfolyam elméleti éveit Pesten, gyakorlati éveit pedig Bécsben végezte. A szigorlatokat Pesten tette le. 1844-ben szigorlati értekezésével, »A képlő sebészetről« adá első jelét a sebészet iránti hajlamának. 1845-dik évben a bécsi műtőintézet növendékévé választatván, ott két évet töltött, mely idő alatt az orvosi tudomány más ágaiban is képezte magát. A gyakorlati sebészetet előadó tanárnak, a híres dr. Schuhnak pedig kedvencze volt.

A műtői folyam bevégeztével 1847-ben külföldre ment s hosszabb ideig Berlinben, Párisban s Londonban tartózkodott. 1848-ban a magyar kir. egyetemen a tábori sebészetből tartott előadásokat, de tágabb tér nyílván a táborban a sebészet mívelésére, a hadsereghez ment, s fokozatonkint törzsorvossá, végre a hadügyminisztériumban az egészségügyi osztály főnökévé s a magyar hadsereg igazgató tábori törzsorvosává neveztetett ki. Ez időben szükségét érezvén a magyar tábori orvosi ügy rendezésének, utasításokat írt a tábori orvosok számára, melyek a téli hadjárat ideje alatt Kassán kerültek sajtó alá, s a központi hadsereg orvosaira nézve kötelezők voltak.”

A szabadságharc bukása után 28 évesen büntetésből közkatonának sorozták be az osztrák hadseregbe, s visszatérte után nem kapott állást. A Vasárnapi Újság így folytatja:

„A világosi fegyverletétel után Lumniczer 1849-diki októberben ismét Pesten telepedett le, s lesodortatva a nyilvános hatáskör teréről, a magángyakorlatnak élt. Csak gyakori szaklapi közlésekben, az »Orvosi Hetilap«-ban láttuk tudományos irodalmi tevékenységének nyomait, de mint gyakorló orvos és sebész a fővárosi s vidéki közönség bizalmát már teljesen bírta, midőn 1861-ben a pestvárosi közkórház (a mai Szent Rókus kórház) második sebészi osztályának tiszteletbeli főorvosává, 1864-dik évi július hóban pedig ugyanezen osztály rendes főorvosává neveztetett ki. Osztályát a fiatal nemzedék, az orvostan-hallgatók közöl is sokan látogatják, miután ott a sebészi osztályokon rendesen előforduló műtételeken kívül a sebészet terén dr. Lumniczer által behozott czélszerű újitásokat és reformokat is láthatnak.”

A sebészek a mai napig használják a róla elnevezett Lumniczer-fogót, melynek aranyból készített példányát, amit tanítványai ajándékoztak neki, az Orvostörténeti Múzeumban láthatjuk. 

Pályája az 1870-es évekre kiteljesedett. A Rókus kórházi főorvosi munka mellett egyetemen is oktatott, 1872-ben rendkívüli, 1880-ban rendes professzora lett az orvosi karnak. Alapítója, s egy évtizeden át igazgatója volt a II. sebészeti klinikának, ahol Magyarországon elsőként vezette be az antiszeptikus sebkezelési eljárást az angol Lister módszere alapján.

A Királyi Magyar Tudományegyetem – az ELTE elődje – 1882. évi almanachjában az Orvostudományi Kar bemutatásánál ez áll Lumniczer Sándorról: „Kir. tanácsos, orvos és sebésztudor, szülészmester és műtő, a gyakorlati sebészet rendes tanára; a II. sebészeti kóroda és műtőintézet igazgatója; a budapesti közkórház I. sebészeti osztályának főorvosa, a császári Ferencz József-rend lovagkeresztese, az országos közegészségügyi tanács, a budapesti királyi orvosegylet elnöke, a királyi magyar természettudós társaság rendes, a jász-kún-kerületi orvosegylet tiszteletbelei s a magyar orvosi könyvkiadó társulat alapító tagja, Pestmegye tiszti főorvosa.”

Lumniczer Sándor 1892-ben halt meg Budapesten.

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Wikipedia, Arcanum / Vasárnapi Újság, SOM