Babits Mihály Húsvét előtt című költeménye a háborúellenes versek egyik legismertebb és legszebb alkotása a hazai irodalomban. 1916-ban jelent meg harmadik verseskötetében, a Recitativban, abban az évben, amikor a költő Józsefvárosba költözött. Babits itt lakott a Palotanegyedben a Reviczky utca 7. szám alatt 1916 és 1931 között, és itt a kerületben kötött 1921-ben házasságot Tanner Ilonával – vagy ahogy irodalmi körökben jobban ismerik, Török Sophie-val.

A verset egy úgynevezett jótékonysági matiné keretében adta elő a költő, melyet a Nyugat szervezett 1916. március 26-án délelőttre. A bevételből az első világháborúban megvakult katonákat támogatták. Az eseményen írók és költők – Babitson kívül Ady Endre, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Ignotus és Kéri Pál – olvastak fel műveikből, illetve Székelyhídi Ferenc énekelte el akkori kortárs költők megzenésített verseit.

Babits alapvetően visszafogott karakterű költőnek számított, egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy politikával foglalkozzon. Ám a világháború borzalmai megváltoztatták apolitikus hozzáállását, úgy érezte, neki is meg kell szólalnia. Ennek eredménye ez a humanista vers, melyben a hatalom szemébe vágta, hogy elég a háborúból. 

A fellépését merész kiállásnak és bátor tettnek tartották kortársai, ráadásul a magába zárkózó poéta általában nem vállalt nyilvános szerepléseket. Az egykori feljegyzések szerint a zsúfolásig megtelt zeneakadémiai nagyteremben „önkívületig fokozódó lázas lelkesültséggel” szavalt Babits, és a közönséget teljesen magával ragadta.

Nem ez volt Babits első háborúellenes verse, az 1915-ös Játszottam kezével című, a Nyugatban megjelent szerelmes versének utolsó sorai miatt hatalmas botrány kerekedett. Az akkorra már országosan ismert középiskolai tanárként dolgozó költőt el is bocsátották 1916 januárjában (Újpesten tanított latint, valamint magyar nyelvet és irodalmat). Nemzetgyalázással – pontosabban a király és a magyar zászló megsértésével – vádolták őt a sajtóban, majd a Petőfi Társaság sem választotta be tagjai közé, januárban pedig felmentették tanári állásából.

És a vers maga:

Babits Mihály: Húsvét előtt

S ha kiszakad ajkam, akkor is,

e vad, vad március évadán,

izgatva belül az izgatott

fákkal, a harci márciusi

inni való

sós, vérizü széltől részegen,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyü malomnak:

   ha szétszakad ajkam, akkor is,

   ha vérbe lábbad a dallal és

   magam sem hallva a nagy Malom

   zugásán át, dalomnak izét

   a kínnak izén

   tudnám csak érzeni, akkor is

   - mennyi a vér! -

   szakadjon a véres ének!

Van most dícsérni hősöket, Istenem!

van óriások vak diadalmait

zengeni, gépeket, ádáz

munkára hűlni borogatott

ágyuk izzó torkait:

de nem győzelmi ének az énekem,

érctalpait a tipró diadalnak

nem tisztelem én,

sem az önkény pokoli malmát:

   mert rejtek élet száz szele, március

   friss vérizgalma nem türi géphalált

   zengeni, malmokat; inkább

   szerelmet, embert, életeket,

   meg nem alvadt fürge vért:

   s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is

   ez inni való sós vérizü szélben,

   a felleg alatt,

   sodrában a szörnyü Malomnak,

mely trónokat őröl, nemzeteket,

százados korlátokat

roppantva tör szét, érczabolát,

multak acél hiteit,

s lélekkel a testet, dupla halál

vércafatává

morzsolva a szüz Hold arcába köpi

s egy nemzedéket egy kerék-

forgása lejárat:

   én mégsem a gépet énekelem

   márciusba, most mikor

   a levegőn, a szél erején

   érzeni nedves izét

   vérünk nedvének, drága magyar

   vér italának:

   nekem mikor ittam e sós levegőt,

   kisebzett szájam és a szók

   most fájnak e szájnak:

de ha szétszakad ajkam, akkor is,

magyar dal március évadán,

szélnek tör a véres ének!

Én nem a győztest énekelem,

nem a nép-gépet, a vak hőst,

kinek minden lépése halál,

tekintetétől ájul a szó,

kéznyomása szolgaság,

hanem azt, aki lesz, akárki,

   ki először mondja ki azt a szót,

   ki először el meri mondani,

   kiáltani, bátor, bátor,

   azt a varázsszót, százezerek

   várta lélekzetadó szent

   embermegváltó, visszaadó,

   nemzetmegmentő, kapunyitó,

   szabadító drága szót,

   hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke!

béke! béke már!

Legyen vége már!

Aki alszik, aludjon,

aki él az éljen,

a szegény hős pihenjen,

szegény nép reméljen.

Szóljanak a harangok,

szóljon allelujja!

mire jön új március,

viruljunk ki újra!

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!

   Ó béke! béke!

   legyen béke már!

   Legyen vége már!

   Aki halott, megbocsát,

   ragyog az ég sátra.

   Testvérek, ha túl leszünk,

   sohse nézünk hátra!

   Ki a bűnös, ne kérdjük,

   ültessünk virágot,

   szeressük és megértsük

   az egész világot:

   egyik rész a munkára,

   másik temetésre:

   adjon Isten bort, buzát,

   bort a feledésre!

Szöveg: Pálinkás János; Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár, Wikipedia