Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

NEM MINDEN HULLADÉK SZEMÉT

Komposztáljunk együtt a Teleki téren!

2021. április 07. szerda

Lakossági kezdeményezés alapján közösségi komposztáló épül a Teleki téri parkban. A kivitelezést a Társak a Teleki Térért Egyesület vállalta, szakmai támogatást a Főkert Zrt. és a Humusz Szövetség nyújt, a projekthez az önkormányzat is hozzájárul. A komposztálót bárki igénybe veheti majd, de az előírások betartása szükséges.

Budapest szerte az elmúlt évben már négy közösségi komposztáló helyet létesített a lakosság a Főkert Zrt. együttműködésével, most tervben van egy itt, Józsefvárosban is. 

A mozgatórugó a közösség

Egy kerületi lakos, a Zöldülő Háztartásom bloggere, Széll Kornélia miután látta, hogy közösségi komposztálóhely létesült a Szent István parkban, utánakérdezett a Főkert Zrt-nél, hogyan kerülhetne egy hasonló Józsefvárosba is. A szervezet munkatársa, Zsolnai Balázs javaslatára Kornélia létrehozott egy Facebook-oldalt, Józsefvárosi-komposztbarátok néven, hogy kiderüljön, egyáltalán van-e érdeklődés a program iránt. A csoporthoz rövid időn belül 150-en csatlakoztak, és megindult a lakosok közötti diskurzus, hová is kerüljön a komposztáló, melyik park lenne alkalmas annak befogadására, ahol lehetőleg nem zavar senkit. A Teleki téri parkra esett a választás. A kezdeményezés a Társak a Teleki Térért Egyesület tetszését is elnyerte, olyannyira, hogy az elnök, Frank Sándor billentyűzetet ragadott, és az önkormányzat támogatását és áldását kérte a projekthez. Az önkormányzat örömét fejezte ki, sőt magára vállalta a láda alapanyagának beszerzését is. 

A korábbi tapasztalatokból okultak

A Teleki téri park felújítása után, aminek tervezésében jelentős szerepet vállalt a Társak a Teleki Térérét Egyesület, elhelyeztek ott egy kisebb komposztládát – emlékeztetett Frank Sándor. Mint mondta, kezdetben nagy volt a lelkesedés iránta, ám az idővel alábbhagyott, viszont mára újra népszerűvé vált a mindössze félköbméter űrtartalmú láda. Frank szerint a korábbi használati kedvet az is alááshatta, hogy elmaradt a szakmai támogatás, és jobbára nem megfelelő hulladék került a ládába, így elmaradt a siker is. „Nem volt gazdája”. Ez azonban most másképp lesz – jegyezte meg. Egyfelől okultak a korábbi tapasztalatok tanulságából, másfelől ez egy nagyobb léptékű, előkészített és megszervezett projekt. „A szakmai hátteret a Főkert munkatársai és a Humusz szövetség nyújtják majd, lesznek érzékenyítő előadások a lakosság számára, valamint komposztmesterek, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a hét szinte minden napján szemmel tartsák a komposztálót” – fejtette ki az elnök. 

Hogyan fog működni?

A 10-12 négyzetméteres komposztládát 15-20 darab raklap összeszereléséből állítják fel, amit három tárolórészre osztanak, és táblákkal jelzik a fakkok funkcióit, illetve azt, melyikbe mit lehet és mit nem lehet tenni. „Az első fakkba lehet bedobni az otthonról hozott zöld anyagot, azt összekeverjük az úgynevezett barna anyaggal (gallyak, forgács, mulcs satöbbi), amit a harmadik számú tárolóba gyűjtünk. Amikor az egyes tároló betelik, akkor a kettest is aktiváljuk” – magyarázta Széll Kornélia. Természetesen, ha igény lesz rá, akkor bővítésre is sort kerítenek. 

Aggodalomra semmi ok

A kellemetlen szagok és a kisebb rágcsálók megjelenésétől sem kell tartani egy jól karbantartott komposztáló esetén – hangsúlyozta a projektkoordinátor. „Az önkéntes komposztmesterek lesznek megbízva azzal, hogy kigyűjtsék a ládából azokat a háztartási hulladékokat, amik helytelenül kerültek a tárolóba, és vonzanák a patkányokat, egereket. Továbbá folyamatosan adagolják ehhez a barna anyagot, ettől pedig nem rohadni, hanem bomlani és érni fog a komposzt, így nem lesz büdös sem” – magyarázta.

Miért hasznos?

„Szemétből gyártunk értéket” – emelte ki Széll. A tapasztalat szerint ezzel az eljárással a háztartási (kommunális) hulladék egyharmadával csökkenthető, ami nem csupán környezetebarát megoldás, hanem költséghatékony is. Ez ugyanis azt jelenti, ha egy társasház három kommunális kukát tölt meg hetente, már csak kettőre lenne szüksége a későbbiekben, ráadásul kevesebb kukásautónak kellene megfordulnia a városban. Továbbá a tárolóban képződött humusz is felhasználható, akár otthoni virágültetésre is. 

Jövőkép

Frank úgy véli, hogy a szakmai kapcsolatok és tapasztalatok is össze fognak érni, ennek egyik pillére és feltétele a folyamatos konzultáció és ismeretcsere a lakosság körében. Az egyesületük teljes vállszélességgel a kezdeményezés mellett áll, és komoly szerepet kívánnak vállalni a kezdetektől, a láda összerakására is vállalkoztak. „A helyszín, ahol a komposztló felállításra kerül, közel van az információs pavilonhoz, ahol a tagjaink felügyelnek. Ez is garancia arra, hogy nem hagyjuk magára a komposztálót.” 

Kornélia szerint, ha vége a pandémiának, az iskolások kilátogathatnának a parkba, hiszen szemléltetve sokkal egyszerűbb elmagyarázni a komposztálás folyamatát, rámutatni a hasznosságára. „Azt a tudást szeretném minél több emberhez eljuttatni, hogy nem minden hulladék szemét.”

A kezdeményezéshez várják a további jelentkezőket és ötletelőket egyaránt. A komposztálót bárki használhatja majd, ám fontos, hogy a lakosság minél inkább törekedjen a rendeltetésszerű használatra, hisz a közös siker a közös munka eredménye, mindannyiunk érdeme.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Képek: Huszár Boglárka, Facebook (Főkert)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben