Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

NEM VAGYUNK TÚL A HARMADIK HULLÁMON

A MOK szerint korai a nyitás

2021. április 07. szerda

A Magyar Orvosi Kamara mai napon kiadott közleményében arra kéri a lakosságot, hogy a lazítások ellenére fokozottan tartsák be a járványügyi előírásokat, úgy vélik, „a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl”.

A kormány lazított a korlátozásokon, miután Orbán Viktor miniszterelnök tegnap esti közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében bejelentette, hogy megvan a 2,5 millió beoltott ember. Mától kinyithattak az üzletek és újraindulhattak a szolgáltatások, a kijárási korlátozást pedig este 10 órára tolták ki.

Korainak tartja a nyitást a Magyar Orvosi Kamara. Szerintük nem az átoltottsági szint, hanem a járványadatok javulása és az ellátórendszer terhelésének csökkenése kellene legyen a fokmérője a nyitás feltételének. Mint írják: a Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs.

A rendelkezésre álló adatok alapján kedden újabb csúcsot döntött a koronavírus fertőzésben elhunytak száma, miközben nem csökken a lélegeztetőgépen lévők száma, ugyanakkor egyre több beteg kerül kórházba. Jó esetben is a harmadik hullám platóját értük el – vélik. 

Felhívják a figyelmet, hogy a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő egy hét után nyújt bizonyítottan magas szintű védettséget.

Egyetértenek a boltok nyitvatartásának hosszabbításával és a vásárlók számának korlátozásával, ugyanakkor az oktatási intézmények és a szolgáltatások nyitását határozottan korainak ítélik. 

Ezért arra kérik a lakosokat, hogy továbbra is csak a lehető legszükségesebb esetben menjenek boltba, és egyéb publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat.

Szöveg: Józsefváros újság; Képek: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben