Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

GYÁSZ

Elhunyt Szomjas György, kerületünk díszpolgára

2021. április 09. péntek

A rendező április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében halt meg.

Elhunyt Szomjas György Balázs Béla-díjas, kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező, Józsefváros díszpolgára – tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége. A rendező április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében halt meg. Szűk családi körben helyezik majd végső nyugalomra. 

A Piarista Gimnázium után 1960–1964 között a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. 1964–1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1969–1974 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja, a szociológiai filmprogam egyik kezdeményezője. Ekkor rövidfilmeket készített, asszisztensként dolgozott. 1995 óta a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének főtitkára. 1999 óta az Európai Filmakadémia tagja volt.

Szomjas György nagy sikerű filmjeivel, köztük a Talpuk alatt fütyül a szél, a Falfúró, valamint a Roncsfilm című művekkel műfajt teremtett Magyarországon. Megszállott híve volt a táncházmozgalom és az autentikus népi zene megörökítésének. 

A rendezővel tavaly november végén készítettünk interjút, nemsokkal díszpolgári kitüntetése után. Arról beszélgettünk, miért vonzza a kerület, de az építészetről, a rock- és népzenéről, a lázadásról és a tények forradalmiságáról is szót ejtettünk.

Szöveg: Józsefváros újság; Kép: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben