Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Biztosnak tűnik a költözés

Beolvasztják a Természettudományi Múzeumot a Nemzetibe

2021. április 11. vasárnap

2019 elején lehetett először a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről hallani, azóta létbizonytalanságban él a múzeum. Volt szó arról is, hogy mégis maradhat a kerületben, most úgy tűnik, ez a hír igaznak bizonyul, csak épp egészen más formában, mint gondoltuk.

Több hírportál is beszámolt arról, hogy az MFor szerint L. Simon Lászlót kinevezik a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak. A feladata többek között az lesz, hogy a előkészítse a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum összevonását, illetve megvizsgálja további intézmények, például az Iparművészeti Múzeum Nemzeti Múzeumba való integrálásának lehetőségét. 

L. Simon László fideszes politikus jelenleg az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, miniszteri biztosi kinevezése április 15-től 2022 április 30-ig szól. 

A kormány ezt megelőzően úgy döntött, hogy a Természettudományit Debrecenbe költöztetik, ahol a városvezetés tárt karokkal fogadta volna a múzeum gyűjteményét. Ahogy már írtunk róla, "a természettudományi múzeumok szerte a világban úgy működnek, hogy a gyűjteményük 99 százalékát nem állítják ki, ezeket kimondottan tudományos célú kutatás miatt tárolják. Ennek a mozgatása nemcsak lassú és drága, de iszonyatos károkat is okozhat – ráadásul erre az időszakra a hazai biodiverzitás kutatása is visszaesne. (...) Az utóbbi egy évben a budapesti részleget 55 munkatárs hagyta ott, ebből több mint harmincan ősszel, amikor a közalkalmazotti jogviszonyt a múzeumi dolgozóktól elvették egy törvénymódosítással, az ezzel járó változásokat pedig sokan már nem akarták vagy nem tudták vállalni.”

A tudományos szakma nyílt levélben kérte a döntéshozókat, hogy gondolják át a terveiket, és kiemelték, hogy milyen károkat szenvedhet a gyűjtemény.

Korábban megkérdeztük a Közszolgálati Egyetemet az épülettel kapcsolatos terveikről, és ezt a választ kaptuk: “Amennyiben a múzeum költözik, az NKE birtokba fogja venni ezeket az ingatlanrészeket, ahol az egyetem szervezeti egységei kapnak majd helyet”. A múzeum sorsa azóta is bizonytalan, senki sem válaszolt még arra a kérdésre, hogy mikor indulna el a költözés, mi lesz a munkatársakkal. Debrecenben közben elkezdték vizsgálni, hova költözhetne a múzeum, tehát még nem volt meg a végleges döntés.

Közben idén márciusban Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese arról nyilatkozott, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kormány terveivel szembemenve a kerületben tartaná a múzeumot, és az egykori Józsefvárosi pályaudvar területére költöztetné, a már elkészült Sorsok Háza mellé. Mivel a távolság összesen 1,5 kilométer a jelenlegi épülettől, kisebb károkkal lehetett volna megoldani a gyűjtemény átköltöztetését. 

A kormány viszont minden jel szerint keresztülhúzza a Főváros terveit. L. Simon László arra is utasítást kapott, hogy dolgozza ki a Magyar Természettudományi Múzeum és az  Iparművészeti Múzeum gazdasági konszolidálását, munkájáért minimum bruttó 1,3 millió forint díjazás jár. 

Szöveg: Ádám Judit, képek: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben