Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

ÖTLETPÁLYÁZAT – RÉSZVÉTELI MÓDON

Ön mit valósítana meg Budapesten?

2021. április 15. csütörtök

A tavalyi év utolsó negyedévében zajlott le a a Fővárosi Önkormányzat által kiírt ötletpályázat, melynek célja, hogy Budapest fejlesztési költségvetéséből részvételi alapon valósítsanak meg civil ötleteket egymilliárd forintos keretből. Mintegy 700 ötletből lehet válogatni most.

Kerpel-Fronius Gábor, Budapest átláthatóságért, részvételiségért, innovációért és a fenntartható fejlődésért felelős főpolgármester-helyettese számolt be a napokban a sajtónak arról a pályázatról, mely új kreatív ötleteket gyűjtött össze, ezekből a lakossági javaslatokból fejlesztenék a fővárost.

Az egymilliárd forintos keret természetesen nem alkalmas arra, hogy minden egyes ötletet megvalósítsanak, ráadásul szűrni is kellett közülük. Nem is az egyes ötletek vadsága vagy elrugaszkodottsága miatt, hanem azért, hogy meg tudják-e valósítani egyáltalán. Vannak ugyanis egyértelmű trollkodások, ezeket természetesen ki kellett szűrni. Vannak olyanok, melyek működtetési forrásokra kérnek pénzt, ezeket szintén el kell engedni, mert ez a pályázat most kimondottan új fejlesztések megvalósítására lett kiírva. Aztán vannak olyan ötletek, melyek nem fővárosi illetőségűek; attól, hogy Budapest a helyszíne, még tartozhatnak a kormány vagy az egyes kerületek hatáskörébe – így ezekkel sem tudnak foglalkozni. Azoktól is el kellett búcsúzni, amik meghaladták a megvalósíthatósági összeg keretét, mert a részvételi költségvetés korlátos. Politikai szempontokat azonban nem érvényesítettek a válogatás során.

Az elutasított ötleteket sem dobták ki a kukába, hanem az otlet.budapest.hu oldalon nyilvántartják – és megindokolják, miért nem fogadták el ezeket. Kerpel-Fronius szerint ez már csak az átláthatóság miatt is fontos.

Így maradt körülbelül 150 olyan javaslat, amiket a hét végén vitat meg a részvételi költségvetés társadalmi tanácsa. Itt azokról az javaslatokról döntenek, melyek határesetet képviselnek, például hogy az apróbb költségvetésű kategóriákba érkező ötleteket át lehet-e egy másik kategóriába sorolni nagyobb költségvetésű csoportba. 611-en jelentkeztek ebbe a tanácsba, és 46 főt választottak be úgy, hogy reprezentálják a budapesti lakosságot nem, kor és iskolázottság szerint. Emellett még 14 civil szervezetet is meghívtak, akik sérülékeny csoportokat képviselnek, hogy egy szociális kompenzációs elemet is csempészhessenek a reprezentativitásba.

A végső döntést azonban május közepén a budapestiek hozzák meg. Egy szavazáson dől majd el, melyeket ítélik a legjobbaknak, és ezeket a főváros igyekszik megvalósítani - a tervek szerint még idén belevágnak. Minden olyan ötletet, mely a szabályoknak megfelelt – függetlenül attól, hogy értelmesnek tűnik-e elsőre vagy sem –, benne hagytak a pályázatok között, mert Kerpel-Fronius szerint pontosan az a részvételi költségvetés lényege, hogy a budapestiek által felvetett ötletek közül a budapestiek dönthessenek az alapján, ők melyeket tartják a legjobbaknak. Bíznak a közösség bölcsességében, hogy valóban azok a tervek valósulhatnak majd meg, amelyeket a legfontosabbaknak tart a lakosság. Ezek akár jópofa, vicces ötletek is lehetnek, nem feltétlenül a konkrét hasznosságuk a lényeg, a városban élésnek fontos eleme az is, ha valami csak esztétikai értéket képvisel.

A pályázatra sok olyan ötlet érkezett, melyek közös lokális zöld fejlesztéseket céloztak meg, egyértelműen kiderül, hogy több zöldet szeretnének a budapestiek. De olyanokat is megfogalmaztak az ötletgazdák, mint

– gyümölcsfák telepítése;

– nudista strand;

– napozóstég a Rómaira;

– emlékmű a koronavírus áldozatainak;

– iskolai parkolóhelyek bővítése;

– függőágyak a lezárt Szabadság hídra;

– szociális kemping hajléktalanoknak; vagy éppen

– a Hősök tere parkosítása.

Májusban tehát szavazhatunk a legjobb javaslatokról, melyeket az otlet.budapest.hu oldalon már most is megtekinthetnek.

Szöveg: Pálinkás János; Fotó: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben