A kormányzat tavaly márciusi döntése értelmében a felsőoktatásban is be kellett vezetni a digitális oktatást. Az egyetemek az őszi félévben többnyire a hibrid oktatás mellett döntöttek, majd következett az újabb zárás. A lapunk által megkérdezett hallgatók arról számoltak be, hogy az általuk látogatott intézmények viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen álltak át az online oktatásra. Interjúalanyaink ezt megelőzően nem vettek részt digitális képzésben, és általában nem ismerték azokat a platformokat és programokat sem, melyek segítségével az órákat tartják. Használatuk elsajátítása azonban nem okozott egyikőjüknek sem különösebb nehézséget, a személyes találkozások, a konzultációk és az ösztönző egyetemi légkör hiányát sokkal nagyobb gondnak vélik.

Két legyet egy csapásra

„Kisfilm és leírás is készült a virtuális térben folyó oktatást támogató program bemutatására és használatára, sőt, az évfolyamfelelős tanár online konzultáción is beszámolt arról, hogyan fog zajlani az tanítás a továbbiakban. Mindenki gyorsan felvette a ritmust, a tanárok és a diákok számára sem volt túl nagy kihívás az átállás” – foglalja össze Dorina, aki a BME-re jár, munka- és szervezetpszichológia szakon végzős hallgató. Alapdiplomájának megszerzése óta napi nyolc órában dolgozik egy nagyobb vállalatnál, ezért sakkoznia kellett az idejével, hogy egy kalap alá hozza a munkát és a továbbtanulást. Neki kedvezett a digitális átállás: „Bejelentkeztem az előadásra, és közben tudtam dolgozni is.” Mint mondja, azokra az előadásokra be sem csekkolt, amiken a tanár csak a diaprezentációra vitt előadásanyagot darálta el, vagy nem járt szankció a hiányzásért. „Nálunk, a mesterképzésen tisztában vannak vele, hogy sokan dolgozunk már, így ha munkaidő után hirdetnek meg online órát, akkor annak nagyobb lesz a látogatottsága.” A szemináriumokat azonban sem ő, sem a csoporttársai nem passzolták el: „Az egyik csoporttársam diákmunkát vállalt a Balaton mellett. Épp sittet lapátolt óra közben, mégis aktívan jelen volt, bár hallatszódott a lihegése.” 

Gyakorlat teszi a mestert

A SOTE harmadéves gyógyszerészhallgatója, Anna szerint egyetemük mindent jól megszervezett, a tanárok pedig végtelen segítőkészek. „Nemrég újabb egy hétre kirendeltek koronavírus tesztelésre. Az egyik tanárom azóta óráról órára megkérdezi, be tudtam-e hozni a lemaradást és értek-e mindent.” Az oktatók most gyorsabban reagálnak az e-mailekre, és nagyobb hajlandóságot mutatnak az órán kívüli konzultációkra is. Mindezek ellenére úgy véli, az online oktatás közel sem olyan hatékony, mint a jelenléti. „Nincs gyakorlati oktatás, helyette videókat nézünk vagy elmondják, hogy mit csináltunk volna. Ez szürreális.” Arról számolt be, hogy a személyes jelenlét megszűnésével, az egyetemi közeg nélkül nem érzi a feladatok súlyát sem, egyre kevésbé motivált. „Az előadás hallgatása közben sokkal könnyebben elterelődik a figyelmem, ráadásul nehéz komolyan venni azt az órát, amin a tanár homlokát látom másfél órán át a monitoron.” A megváltozott helyzetben különösen együttérez az első évfolyamosokkal, akik semmilyen közösségépítő rendezvényen nem tudnak részt venni és jobbára az évfolyamukat sem ismerik. „Nálunk alapvető, hogy minden tananyagot megosztunk egymással. Ha nincsenek felsőbb éves ismerőseid, akiktől jegyzetet szerzel, vagy meg tudod kérdezni, melyik órára hogyan készült, hogyan ment a vizsga, akkor elvérzel.”

(Állam)vizsga-kérdés

Az online programok elsajátítása könnyedén ment Fanninak, az ELTE logopédia szakos, végzős hallgatójának is. „Olyan problémák voltak maximum, hogy valakinek nem volt kamerája, nem működött a mikrofonja vagy vacakolt a wifi.” Az őszi félév kezdetén bejárhattak az egyetemre, és ezzel párhuzamosan online is közvetítették az órákat. Ez a vegyes megoldás ideális volt a vidéken élőknek és a többségben aktivitást váltott ki. Az online órákon kezdetben izgult a felszólítás miatt, aztán lazábban kezelte a részvételt, de nem volt jellemző, hogy lógott volna: „Otthon voltam, és nem volt jobb dolgom, minthogy bekapcsolódjak az órába, bár volt rá példa, hogy közben főztem.” A legnagyobb aktivitást az a tanár érte el, aki kérte, hogy legyenek bekapcsolva a kamerák és a mikrofonok, és kérdésekkel tartotta fenn, kontrollálta a figyelmet. De volt olyan oktató is, aki nem tartott élőben előadást, hanem videót töltött fel, amit bármikor meg lehetett nézni. „A szakmai szemináriumok viszont online formában az értelmüket veszítették.” Az évközi zárthelyi dolgozatok és vizsgák náluk is leginkább tesztszerűek, s tanárja válogatja, hogy kevesebb vagy több időt hagy rá. Ha van idő puskázni, annak a lehetőségét kevesen hagyják ki. Fanninak csak néhány online szóbeli vizsgája volt, az egyik egy kisebb csoportban zajlott. „Megtanultunk, hogy a másikra is figyeljünk, hagyjuk őt is érvényesülni.” A két szigorlata sem volt vészes, mert a tanárok empatikusak voltak, segítették, nyugtatták a diákokat. „Mivel még nem tudjuk, hogy az államvizsgánk hogyan lesz, jó volt, hogy ezt is megtapasztalhattuk.”

Aránytalan kép

A Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfiaszakos másodéves hallgatója, Dániel egyéves halasztás után az idei tavaszi szemeszterben csatlakozott be újra az oktatásba. Ez az első féléve, amikor online folyik a képzés. Bár tapasztalja a pozitív oldalát, összességében nincs különösebben elragadtatva. Mivel dolgozik is az iskola mellett, úgy véli, hogy az elméleti órák átköltözése a virtuális térbe a lehető legjobb megoldás, mert rengeteg időt meg lehet spórolni. „Azonban ez egy művészeti képzés, aminek része az analógfotográfia és a stúdiógyakorlat is. A gyakorlati órák jelenleg teljesen haszontalanok, hiszen a műteremben vagy az előhívó laborban kellene lennem, ehelyett ülök a szobámban a monitort bámulva, és képeket nézegetünk.” A képzés csaknem félmillió forintba kerül félévente, ám szó sincs arról, hogy az elmaradt gyakorlati oktatást később bepótolhatnák, esetleg kompenzálnák emiatt a tanulókat. A bekért feladatok megvalósításánál a gyakorlat hiányát nem veszik figyelembe a tanárok, a követelmény így is magas. „Az ellentét úgy oldható fel, hogy a diákközösség erősen támaszkodik egymásra.” Azonban ez nem mindenkinek elég, és egyre több társa gondolja úgy, hogy veszni hagyja ezt a félévét, és a következőt is passziváltatja, mert nem azt kapják, amit vártak, amiért jelentkeztek.

Közösségi húzóerő

Az őszi félév kezdetén az egyetem vezetése már készült a járvány újabb hulláma miatt lehetséges zárásra, ezért átszervezték az oktatást. „A gyakorlati órákból minél többet a szemeszter elejére sűrítettek, az előadásokat pedig már ekkor is online tartották” – mondta Szonja, aki a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészképzésén negyedéves. Ennek ellenére sem elégedett: „A mi szakmánkban sok a gyakorlat. Most az oktatók végzik el a kísérleteket, amiből mi megkapjuk az adatokat a kiértékeléshez. Alaposabban végzik a méréseket, csökkent a hibahatár, és jobb jegyet lehet szerezni. Megtanuljuk az elméletet, de a szakma varázsa elvész. A legtöbbünknek hiányzik, hogy felvegyük a köpenyt, és mi dolgozzunk a laborban az anyagokkal.” Azt reméli, a nyári gyakorlat alatt pótolni tudja a kimaradtakat. 

Az egyetemi közeg hiányát Szonja is megsínyli: „Idősebb szobatársaim voltak a kollégiumban, akik húztak magukkal és irányt mutattak, sokat tanultam tőlük is.” Nehezen viseli, hogy most ez lehetetlen, mint ahogy az oktatókkal való személyes találkozás is. A tanárok azon vannak, hogy ne engedjék el a diákok kezét. Buzdítják őket, ha kérdésük van, hogy ne restelljék keresni őket, a diáktársaival pedig online videócsetelnek, de az nem az igazi. „A vizsgák előtt is hiányzott, hogy nem tudok a többiekkel együtt izgulni, s nincs meg a társas összetartás és szenvedés, ami közösséget kovácsol.”

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Képek: Huszár Boglárka, Nagy Balázs