Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Mondd el rapben!

Rapversenyt hirdettek a kerületi fiataloknak

2021. április 22. csütörtök

Józsefváros a magyarországi rapszcéna fontos terepe. A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. a Nemzetközi Roma Nap alkalmából VIII. kerületi fiatalokat szólított meg, hogy induljanak el egy versenyen, ami a Rapben mondom el nevet viseli. Április 30-ig várják a nevezéseket.

Yo-yo-Yózsefváros – énekelte meg az Animal Cannibals 1996-ban a 8. kerületi életérzést. A dalt még az egyik itt forgató amerikai színésznő, Kate McKinnon is előadta az amerikai és világhíres Jimmy Fallon Showban. De a kerülethez kötődik Dopeman is, aki a 90-es években több számban is megidézte a kerületet, 1999-ben Ganxta Döglégy Zoleeval A 8 meg a 13 című dalában a józsefvárosi és angyalföldi élményeket pakolta bele egy dalba. Innen indult a Fekete Vonat is, az első hazai roma hiphop zenekar, akik 1997-ben megnyerték a Fila Rap Jamet is. Beat, Mohamed Fatima és L.L. Junior – utóbbit később Báró váltotta – a kerületben élő roma fiatalok mindennapjait megénekelve lettek országos sztárok, szövegeikben szociális problémákra és a diszkriminációra felhívva a figyelmet. Báró, aki a Dikh TV egyik műsorvezetője, azóta is foglalkozik tehetségkutatással – a cikkünkhöz csatolt videón szereplő Black Gold Recordsot is ő segíti.

Ő is csatlakozott ahhoz a kerületi kezdeményezéshez, mely VIII. kerületi fiatalokat invitál egy versenyre. Itt Báró Zoltán mellett Horváth Kristóf – Színész Bob, Oláh Edmond – MiZo és Ulicza Ákos zsűrizi a 12-22 éves fiatalok produkcióit. Két korcsoportban várják a jelentkező józsefvárosi roma és nem roma fiatalok jelentkezését, akik rapben mondhatják el egy előre megadott zenére, hogy mi köti őket a kerülethez. A 12-18 éves korosztály és a 18-22 évesek külön versenyeznek, a hírnév mellett pedig értékes díjak is várnak az első három helyezettre.

Ulicza Ákos elkészítette a zenei alapot – amire a jogtisztaság miatt volt szükség és amely meghallgatható, illetve letölthető –, erre várják a szövegeket, amit nemcsak megírni, de elő is kell adni. Fontos szempont, hogy mennyire izgalmas a szöveg, milyen meggyőző az előadásmód, mennyire érthető az üzenet, és ha valaki ráadásul cigányul rappel, csapatban adja elő a szövegét, netán klipet is készít, azt mind külön is díjazzák a zsűri tagjai. Április 30-ig lehet nevezni, május 14-én pedig eredményt is hirdetnek.

A képen az egyik zsűritag: Horváth Kristóf alias Színész Bob

A versenyt a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. írta ki, de a szakmai koordinátor a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ – FiDo Ifjúsági Központ, nekik kell eljuttatni a nevezést, a részletek az alábbi linkre kattintva olvashatók. A Dikh TV is feltűnik a versenyen együttműködő partnerként, illetve díj felajánlóként.

A Józsefvárosi Önkormányzat a kezdeményezést Balogh Lajos „Paci” – a kerület koronavírusban elhunyt fiatal nemzetiségi tanácsnokának, önkormányzati képviselőnek, roma politikusának – az emlékének ajánlja.

Szöveg: Pálinkás János; Fotó: Nagy Dániel, Józsefvárosi Önkormányzat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben