A Facebook és az egyéb közösségi médiás helyek váltak a járvány alatt az új kocsmákká, gőzerővel folyik egymás kiosztása. Pedig a kutatás szerint, ha véletlenül osztjuk szét az embereket, kialakul közöttük a csoporttudat, és egymást fogják védeni. Csak ma már minden másképpen van, és nemcsak a fiatalok nem bírják tovább tíz percnél (gonoszkodó) üzengetés nélkül.

Persze akadnak jó helyek is. A Face-en a józsefvárosi csoportok közt az egyik, ha nem a legnépszerűbb a Józsefváros régi fotókon, nosztalgia csoport mintegy 9 ezer taggal. Egy patinás múzeumba sem járnak sokkal többen, de nincs itt semmi csoda, legfeljebb látnivaló: a nosztalgia mindent elad. És nincs ezen mit moralizálni, ahogyan a múltba révedésen sem. De itt legalább nem sületlenségekkel találkozunk vagy önjelölt történészek őskutatásaival. E moderált oldalon akkor is odaszólnak, ha újra ugyanazon gyűjteményből kerül elő egy fénykép, nincsenek épületes „okoskodások” és ideológiai tolakodás, hogy vajon Jézus józsefvárosi volt-e, de magyar mindenképp…

A régi fotók szezonja talán már másnap megnyílt, ahogy az első dagerrotípia megszületett vagy 180 éve. A Józsefvárosban sem a mobilokkal terjedt el a fényképezés mániája; a retródömping olykor ijesztő, bár aranyos is – ugyanúgy el tudunk veszni benne, azaz ezen az oldalon is, mint nagyanyánk az emlékeiben. („Nem úgy volt az, mama!”) Érzékelhetően gyermeki öröm tölt el egy-egy posztolót vagy kommentelőt, ha megfejti, mi hol volt, mivé vált egy-egy épület. Azt persze nem értem, egy-egy omladozó fal vakolatának látványa kit miért hoz lázba, engem inkább az életképek „izgatnak fel”. Például az 1956. szeptember 27-én a Baross téren egy gyerek cipőjét pucoló férfi képe – már csak a dátum miatt is. Vagy az egyik udvaron gyakorló cigánygyerek zenészek csoportja – ezekben a fotókban van kakaó, és mögöttük pár elképzelhető történet.

Efféle csoport persze már milliónyi van a világon, a józsefvárosi sem különleges. Annyiban azonban igen, hogy a miénk. És nem kicsi, nem is büdös. És jól látható, mennyire kilógunk a sorból – őrült ez a városrész. 

Szöveg: Szerbhorváth György Fotó: Huszár Boglárka