Sokan nehezen fogadjuk el, ha konfliktusba kerülünk valakivel, és nem merjük kifejezni nemtetszésünket, dühünket. Vagy évekig élünk rossz párkapcsolatban, s nem tudunk kilépni belőle. Ilyen helyzetekben tud segíteni a Self Groove önsegítő kör, ami a bulikultúrából nőtt ki 2015-ben, amikor egy lemezlovas, DJ Naga olyan önsegítő csoportot indított a techno szubkultúrában mozgó fiataloknak, ahol biztonságos térben nyílhattak meg. A fenti példák valósak, két Self Groove-látogató beszélt erről lapunknak. Egyikük a beszélgetések hatására végül megtanulta kifejezni az ellenvéleményét, a dühét. A rossz kapcsolatban élő másik pedig elmondta, az első három alkalmon gyakorlatilag meg sem szólalt, és amikor összeszedte a bátorságát, hogy előhozza történetét, fél órán át beszélt megállás nélkül. „Fantasztikus érzés volt, hogy hét ember folyamatosan figyel rám, reagálnak, jókat mondanak. Ráadásul erről nem is beszéltem előtte senkinek. Teljesen más lelkiállapotban mentem haza, és onnantól könnyebben meg mertem szólalni, kevésbé féltem attól, hogy megítélnek, vagy hülyének néznek.” A példák is bizonyítják, hogy a személyközpontú megközelítés tényleg működik, és sok esetben valójában csak értő kíséretre, bátorító helyzetekre és térre van szükség a gyógyuláshoz vagy fejlődéshez. Mindez a „klienst” arra bátorítja, hogy kézbe vegye a saját életét, hisz ő maga annak legnagyobb szakértője. De mi zajlik ezeken az önismereti foglalkozásokon, hogyan kell egy ilyet elképzelni? Erről Tóth Franciska facilitátor beszélt nekünk. A facilitálásban két segítő foglalkozású ember adja teljes figyelmét a csoporttagoknak, figyelik a mondandójukat, a tekintetüket, de csak akkor avatkoznak közbe, amikor valakin látják, hogy feszeng, szeretne megnyilatkozni, de nem tud érvényesülni, vagy nagyon elnyomják a többiek. A legtöbb esetben nincs szükség erre sem, mert amikor valakit nagyon „letámadnak”, maga a csoport egy-egy tagja kezdi el ösztönösen megvédeni.

A fizikai erőszakon kívül mindent lehet

A csoportok tagjai teljesen szabadon és spontán beszélgethetnek az őket foglalkoztató témákról. A zárt csoportban a tagok fix számú alkalomra köteleződnek el, ezalatt nincs lehetőség a csoportban ki-be mozgásra, új tagok befogadására. A nyitott csoport összetétele ugyanakkor minden alkalommal más, bárki csatlakozhat, az egyetlen elvárás az, hogy a 3 órás alkalmat ülje végig az ember. Összesen két csoportszabályt tartatnak be. Az egyik a titoktartás: a csoportból semmit nem vihetnek ki a résztvevők, még név nélkül sem ér elmesélni egymás sztorijait kívülállóknak. A másik szabály, hogy fizikailag nem bántalmazzák egymást, másféle összeütközés viszont megengedett, szabad vitázni, még kiabálni is. „A csoportot a személyközpontú és a mentálhigiénés szemlélet alapján facilitálják. A csoportmódszer neve encounter, ami az angolban találkozást és ütközést is jelent” – mondja Franciska. „Ebbe minden típusú találkozás beletartozik. Nemcsak az jelenthet találkozást önmagunkkal, ha szeretetet és megértést kapunk, de az is, ha valami nagyon sértőt dobnak ránk, és kiállunk magunkért, bevédjük a határainkat.” Az ütközések, egyet nem értések rendszeresek. Előfordult, hogy valaki azt jelezte, nem tetszik neki, hogy a csoportjában mindenki túl természetesen beszél a drogokról. Ilyenkor az ő problémáját is megvitatják. „Fontos, hogy csoporttagként jelezzem, ha valamit nehéz hallgatnom, idegesít, túl sok nekem. De ilyenkor nem azt mondom a másiknak, hogy hagyd abba, mert hülyeség, amit mondasz, hanem önmagamról beszélek, hogy engem miért irritál, én miért lettem feszült ettől” – teszi hozzá Franciska. Ő mezei csoporttagként kezdett járni a Self Groove alkalmakra, majd ezek hatására elvégezte a mentálhigiénés segítő szakot. Most már időnként facilitál is, míg máskor résztvevőként ül be a foglalkozásokra. Neki nagy biztonságot adott eleinte az is, hogy kifejezetten technósoknak szánták a csoportot: könnyebb volt így jelentkeznie, amikor elkezdték érdekelni az önismeret kérdései.

Mit ad a bulizás? S mit pótlunk vele?

A 2015-ös kezdés idején a kezdeményezőknek arra voltak kíváncsiak: „Mit ad a bulizás? Miért szeretjük ezt a zenét? Mit pótlunk ezzel? Hogyan épülünk tőle? Kik vagyunk mi a bulin kívül? Hol tartunk az életünkben? Mit jelentünk egymás számára?” – sorolja Tóth Franciska. Később rengeteg egyéb kérdés és téma is előkerült, a szülőktől való elszakadás, párkapcsolat indítása, a munka világába integrálódás. Majd felismerték, hogy amikre rátapintottak, azok generációs problémák, így fokozatosan bővítették a csoportot a szubkultúrán kívülre is. Szemléletük szerint a bulikra jellemző szerfogyasztástól nem automatikusan vezet az addiktológushoz az út – nem címkézik azt, aki kiejti a száján egy kábítószer nevét, mert nem egy problématípus, hanem maga az ember érdekli őket. Azt, hogy valaki kipróbált egy-egy szert, körülményként kezelik, nem pedig meghatározó jellemvonásként. Persze vannak szakmai kapcsolataik, s ha valaki kifejezetten kéri, tudnak további segítséget is kínálni, de erre a legritkább esetben volt szükség. Már az első kísérleti alkalmak is izgalmasra sikerültek, így rövidesen egy kisebb stáb alakult ki segítő foglalkozású és operatív feladatokat ellátó fiatal felnőttekből. Eleinte a Corvintetőn kaptak egy kis szobát a csoportalkalmakra, amit maguknak festettek ki, de 2016-ban el kellett jönniük, s végül az Aurórában találtak otthonra. De jelen voltak fesztiválokon is, így a Bánkitón, a Szigeten és Ozorán. Jelenleg online és nyitott formában működnek. A következő alkalom időpontja május 6., amire Facebook-eseményben lehet jelentkezni. 

Szöveg: Ádám Judit, képen: Huszár Boglárka