A Rosa Parks Alapítvány által működtetett Láthatatlan Tanodában öt évvel ezelőtt kiállítást szerveztek az akkor induló mentorprogram első csoportjába járó gyerekek fényképeiből. A képek mellé rövid jegyzetek is kerültek, amik a jövőbeni álmaikat, vágyaikat foglalták össze. A gyerekek azóta felsőosztályba járnak, a jövőképük sem a régi. „Mára kinőttem abból, hogy vonatvezető legyek. Inkább cégvezető akarok lenni” – válaszolta Márk. Dorina, aki korábban kutyás rendőrnek készült, ma már színésznő szeretne lenni, mellette önkéntes mentor, mint az ő mentora, mert a gyerekek – a tanodás társai - közel állnak hozzá.

A gyerekek jövőképe változik, ahogy nyílik ki számukra a világ. Hogy milyen tapasztalatokra tesznek szert, és azokból milyen következtetéseket vonnak le, abban a környezetük nagyon is meghatározza őket.

A hátrányos helyzetű gyerekek lehetőségei szűkebbek: sokkal nehezebb úgy teljesíteni, ha a körülmények nem adottak hozzá. A Tanoda mentorprogramjának (erről korábban itt írtunk) célja ebből kiindulva, hogy a programjukban résztvevő rászoruló gyerekek mellé biztosítson egy-egy olyan személyt (mentort), aki nemcsak a tanulásban támogatja, de látókörének tágítása is a feladata. A mentorszerephez hozzátartozik a megerősítés és a motiválás is. „Ha például valaki azt mondja, hogy színész szeretne lenni, nem torkollja le a mentor, ez mekkora hülyeség, hanem elviszi színházba” – fejtette ki Dóra Dalma, a Tanoda koordinátora.

A korábban és most is megkérdezett gyerekek annak idején 15-en kezdtek együtt a korcsoportjukban, jelenleg 11-en vannak, a lemorzsolódást a családok kerületből elköltözése okozta. Az évek alatt igazi megtartó közösséggé kovácsolódtak, tinédzserként már szívesebben keresik egymás társaságát, (minthogy egy felnőtt mentorral lógjanak együtt), és ez is megakadályozza őket abban, hogy kilépjenek a programból – mondta a koordinátor. Máskülönben is álmaik és céljaik vannak: ezért szeretnének olyan iskolában továbbtanulni, ami érettségit ad, többek egyetemre is mennének. Bíborka például pszichológus szeretne lenni, de színművészetit is végezne. Szeretne annyi pénzt keresni, hogy megépíthesse azt a házat, amit az édesanyja elképzelt. Nati jogot szeretne tanulni. A mentora ugyanis jogászként dolgozik, mesélt róla Natinak, akinek nagyon megtetszett a szakma és főleg a történelem tantárgy, versenyekre is jár.

Persze nem mindig ilyen egyszerű a képlet. A gyerekek tanuláshoz való hozzáállása is hullámzik. Az elmúlt egy év például nagyon nehéz volt a mentoráltak számára is, kevés volt számukra a sikerélmény, a pozitív visszacsatolás. „Előfordul, hogy azt mondják, nem akarok továbbtanulni, ilyenkor kell nagyon a megerősítés, izgalmasabban megfogni a témát, és aztán visszaáll a rend.” A mentorok igyekeznek motiválni őket, és felvételi előkészítő programot terveznek, korrepetálást is, ha szükséges. 

Az újabb kiállítás is jó hatást gyakorol a gyerekekre, hiszen visszatekinthetnek, honnan indultak, mennyit változtak, milyen hosszú út van mögöttük, és ez is arra ösztönzi őket, hogy küzdjenek tovább, ne adják fel.

„Azokhoz is szeretnénk szólni, akik kevésbé látják a társadalmi problémákat, például a szakadékot, ami egy középosztálybeli és egy hátrányos helyzetű gyerek között van. Szeretnénk rámutatni, hogy mindenki álmodhat nagyot, csak van, akinek szüksége van plusz támogató közegre a kitöréshez. Szeretnénk, hogy lássák, kellenek ilyen típusú támogató intézmények és szervezetek, amilyen a Tanoda is.”

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia, Kép: Láthatatlan Tanoda