Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Keltető klub alkoholistáknak

“A józanság egy célszalag nélküli maratonfutás”

2021. május 07. péntek

Berúgni lehet még egyszer az életben, kijózanodni többet már nem lenne erejük - vallják többen is, akik az A.A. klubba járnak. A Keltető fantázianevű klub kedd esténként tart gyűléseket a Szigony utcában alkoholfüggők részére - van, aki két hónapja, mások húsz éve járnak ide. Lehet szeretni és utálni, de mindenki, aki a józanságot választotta, azt állítja, az A.A. klub nélkül nem ment volna.

Az A.A. klubok ötlete az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el világszerte, célja olyan embereknek segíteni, akik szeretnének meggyógyulni az alkohol- (vagy kábítószer- és gyógyszer-)függőségből. Az alapja egy 12 lépcsős program, melynek első eleme, hogy a kliens elismeri magáról, alkoholista, szembenéz függőségével. A Szigony utcai A.A. klub négy tagjával beszélgettünk az alkoholfüggőségből való felépülésről, a beszélgetéseket két részletben közöljük, a második részt a május 12-én megjelenő lapszámunkban olvashatják.

Száraz novemberből a pszichiátriára

István öt éve úgy gondolta, kipróbálja a száraz novembert, azaz egy hónapig nem iszik alkoholt. Tapasztalatairól Facebook-bejegyzésekben számolt be. Egy pszichiáter barátja az írásokat olvasva jelezte Istvánnak, hogy szerinte beszéljen egy addiktológussal, mert problémái lehetnek az alkohollal. Ekkoriban István nagyjából napi három sört ivott, minden egyes nap. Arra nem gondolt, hogy alkoholfüggő lenne, de azért érezte, hogy nincs teljesen rendben a napi szintű ivás, ezért felkereste a függőségeket kezelő szakembert.

A beszélgetések és a pszichiáter által felírt szorongásoldó hatására ezután fél évig nem ivott, de hibázott: úgy érezte, olyan könnyen megy ez neki, hogy újra megpróbálkozhat alkoholt inni. Aztán jött egy érzelmileg felkavaró szakítás, amit István egy erősebb ivós szakasszal tudott csak átvészelni. "Innentől tankönyvszerűen leépült az életem, felhagytam a munkavégzéssel, elkezdtem elveszíteni a barátokat, abbahagytam az iskolát. Egy dolog motivált: minden reggel el kell jutni a kisboltig, és piát venni. Eladtam a cégemet, és úgy döntöttem, inkább felélem a pénzt, amit kaptam érte” - meséli. 

Aztán a nappali alkoholmegvonásos időszakban egyre többször epilepsziáshoz hasonló rohamok törtek rá, többször mentőt kellett hozzá hívni. Az utolsó ilyen rohamnál elesett, eltört a koponyája -, az a 2-3 hét teljesen kiesett neki, semmire sem emlékszik ebből az időből. Azt is utólag tudta, meg, hogy “a fülemből folyt a vér, de még fel tudtam hívni egy barátomat, hogy hívjon mentőt. Annyira súlyos megvonásban voltam, hogy le kellett, hogy kötözzenek. Hetekig billegett, hogy életben maradok-e, a családom és a megmaradt barátaim kvázi bejöttek elköszönni.”

Utána néhány hetet töltött a pszichiátrián, ami után már tudta, élet-halál kérdése, hogy józan marad vagy újra inni kezd. Elkezdett A.A. gyűlésekre járni, ami egyáltalán nem volt neki kellemes. 

“Milyen az A.A.-ba járni? Nekem szörnyű, rettenetes, egyrészt ez a szakrális része engem hidegen hagy, meg az sem tetszik, amikor azt mondja valaki, hogy neki nem hiányzik az ivás. Én innék, ha tehetném, csak van egy betegségem, az alkoholfüggőség, ami miatt nem ihatok. Mindennap dolgozik bennem a betegségtudatom, és ébren kell tartani, ezt úgy mondom, hogy minden reggel be kell vennem a keserű pirulát. Ebben rengeteget segített az A.A., mivel a betegségtudat fenntartása folyamatos munkát igényel, ebben pedig sokat segít egy közösség, ahol erről beszélni nem tabu.”

Az alkoholizmus, illetve az alkohol hiánya a párkapcsolatokat is jócskán befolyásolja. “Megismerkedsz valakivel, elmentek vacsorázni, megisztok egy pohár bort. Az alkohol jó feszültségoldó, nem véletlenül issza mindenki. 35 évesen feküdtem le először józanul valakivel úgy, hogy az volt az első együttlétünk, és meg kell mondjam, baromi nehéz volt, iszonyú stresszes!”

István biztos benne, hogy a sóvárgás élete végéig megmarad, ezzel minden egyes nap meg kell küzdenie. De ha végignéz az életén, nem talál egy dolgot sem, amit ne a józanságnak köszönhetne, így megéri kitartás nehéz küzdelme. Mivel másfél éve józan, pont a koronavírus-járvány kitörésekor következett volna a kritikus egyéves évforduló, amikor sokan visszaesnek, elgyengülnek így neki könnyebbség volt, hogy az utcán sétálva nem lát mindenhol mulatozó embereket. 

A józanság egyéves évfordulója ugyanis szerinte mindenkinél fordulópont, mert addig van miért küzdeni, ott lebeg előtte egy nagyon konkrét, az egyéves cél. És e cél elérése után az egész folyamat átváltozik egy célszalag nélküli maratonfutássá.

Ötévesen lett alkoholista

Az értelmiségi László szintén “az utolsó patronjait” lőtte el, ahogy ő fogalmaz, mielőtt a józan életet választotta volna. “Szerencsés vagyok, mert a májam jól bírta, én valószínűleg valami alkoholnak köszönhető balesetben haltam volna meg.” Most 58 éves, 827 napja józan, nagyjából két éve alkoholista hivatalosan, de azt állítja, hogy gyakorlatilag 50 éve az. 

“Sokféleképp lehet elérni az alkoholizmust, például azzal is, hogy valaki egészen pici korában rendszeresen fogyaszt egy kevés alkoholt, ahogy én. Anyukám nem szerette volna, hogy apám betérjen a kocsmába, így elküldött vele engem is, ha dolgozni ment, 5-6 éves koromban. Persze apám csak betért oda, a fiú meg ugye nem ihat limonádét, így mindig kaptam egy kicsi kevertet, császárkörtét, aminek az íze megtetszett, így nem árultam be apámat. Ott, ahol felnőttem, az, hogy megittam esténként egy üveg bort egyedül, nem számított alkoholfogyasztásnak”. 

Amikor utoljára alkoholt ivott, akkor már egy hónapja külön élt a családjától, barátoknál tervezte meghúzni magát pár hónapra. De már az odaúton elkezdett pálinkázni, így mire megérkezett vonattal, nem nagyon tudott magáról, és nem balra fordult, a buszpályaudvarra, hanem jobbra, a munkahelye felé vette az irányt. Másnap talált rá egy kollégája, akkor még mindig nem sikerült kijózanodnia, így mentőt hívtak hozzá. Nem rúgták ki, de szinte biztosak volt benne, hogy előbb-utóbb meghal. 

A kórházból viszont megszökött, egy kolléganőjénél bujkált, még a rendőrség is kereste. Aztán újra mentőt kellett hozzá hívni, de akkor már a Honvédkórházba vitték, mert onnan nem lehet megszökni. Itt a fia és a betegszállító segítettek neki egy biztonságos helyet keresni, ahol felépülhet, így került Leányvárra a Hivatásőrző Házba, és elkezdte a 12 lépcsős A.A. programot. Akkora már munkahelyéről is elbocsátották.

A 12 lépcső első foka, hogy az ember beismeri, “alkoholista vagyok, az életem irányíthatatlanná vált, az alkohol irányítja”. Addig ezzel nem volt hajlandó szembenézni, mindig hárította a felelősséget az “azért iszom, mert…” kezdetű mondatokkal. Leányváron azzal fogadták, hogy alkoholista, ami egy gyógyíthatatlan és halálos betegség, és adjon hálát a Jóistennek, hogy eddig életben maradt. “Amikor először ki kellett mondanom, hogy Laci vagyok, alkoholista, ott mintha megnyílt volna alattam a föld.” - meséli. Rengeteg belső munkát tett a gyógyulásba, néha többet, mint amennyit érzelmileg követni tudott. Korábban éppen a több napig tartó ivásokat kompenzálta így: a tiszta időszakokban számos tudományos publikációt írt, nagydoktorit csinált, mindent megtett a családjáért, amit csak kívántak. 

Három hónap után visszaengedték Leányvárról a munkahelyére, hogy visszavegyék, ez idővel sikerült is, és ezzel párhuzamosan elkezdett A.A. klubos gyűlésekre járni. Mivel mindig túlbiztosítja magát, így heti 4 különbözőre is eljárt. 

“Rájöttem, hogy egy közösségi betegségből - és ezzel nem a felelősséget akarom hárítani - a közösség erejével tudok csak gyógyulni: mindennap beszélek valamelyikőjükkel, telefonon vagy személyesen, folyamatosan az életem része a csoport. Rengeteget javultam a kommunikációban is, hogy kritizálás nélkül meghallgassam a másikat, ne akarjam kioktatni.”

A józansággal járó napi munkát rendesen elvégzi azóta is: imádkozik rendszeresen, és jár a klubba. Tudja, hogy ez valószínűleg élete végéig megmarad. Amikor viszont a józanság egy gyümölcse beérik, az nagy erőt tud adni. “A józanság a legnagyobb értékem, amire vigyáznom kell. Elveszthetem a családot, munkát, barátokat, hitet, mindent, de a józanságom nélkül a felsoroltak egyike sem létezik”.

Az alkohol utáni sóvárgása egyébként fokozatosan elmúlt, és ma már csak nevet, mikor belegondol, hogy megihatná a gyerekei által engedélyezett napi 1-2 deci bort: “Egy jó berúgásom még talán lenne az életben, de egy újabb kijózanodás már nem biztos. Ezért nem éri meg kockáztatni.”

Szöveg: Ádám Judit; Kép: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben