Kerületünk fáinak legvénebbje a Füvészkert bejáratától mintegy 20 lépésre álló sajmeggy fa, a becslések szerint 250 éves. Érdekessége, hogy míg a sajmeggy eredetileg cserje, itt mégis jókora fává nőtte ki magát. 18 méter magas koronáját 3 éve kurtították meg, több tonnányi gallyat vágtak le róla, nagyjából 12 méteresre rövidítették, így az elmúlt évek viharai nem találtak fogást rajta. Közel 1 méteres törzsátmérője, hatalmas odvai jelzik meglett korát, ám fiatal hajtásai mutatják, igyekszik fitten tartani magát, képes még a megújulásra. „Nem kell az idős fától félni, éppenséggel viharban nem tanácsos behúzódni alá, sátrat verni alatta, vagy autóval parkolni a közelében” – ad pár hasznos tanácsot Papp László, a Füvészkert botanikusa. Szerinte ráadásul legalább 500 éve van még hátra az öregnek, vagyis innen nézve akkor ifjoncnak. 

A cserjét egyébként még azok a Szeleczkyék telepíthették, akik a Festetics család előtt tulajdonolták a területet.

A második helyezést megosztva kapja három fa, egy páfrányfenyőkből álló triumvirátus, amelyek a kert főépületének baloldalán nyújtóznak az ég felé. E nagyjából 200 éves példányok már a Festeticsek idején kerültek a parkba. A család kedvelhette a fafajtát, mert a Keszthelyi-kastélyuknál is áll egy ilyen, nagyjából egykorú az itteniekkel. A három fa közül a balszélsőt a II. világháborúban bombatalálat érte, szerencsése megúszta a támadást – hogy védje magát egy ágból ölelő törzset növesztett a sérülés köré. A három fa a fajtájának első magyarországi telepítéséből való. A páfrányfenyő máskülönben igazi túlélő fajta, már a dinoszauruszok is csemegéztek elődeikről.

Végül a bronzérmes az üvegházhoz közel húzódó majd 200 éves magyar kőris, aminek törzsét még a Duna is áztatta egy-egy korábbi árvíz idején. A mellette álló kocsányos tölgyekkel az úgynevezett tölgy-kőris-szil ligeterdőnek (amik a mai Magyarország területének egykor ötödét foglalták el) a maradványai.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka